Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1915
5. 1915. június 2. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 565 - 566
190 1915. június 2-iki közgyű lés. 564—566. szám. Lajosnéval megkötött és legutoljára az 1909. évi május hó 12-én kelt 28.143/1909— VI. számú tanácsi határozattal -meghosszabbított bérleti szerződést évi 3200 K, azaz: Háromezerkettőszáz korona bérösszeg ellenében s a székesfőváros részéről bármikor és bármely okból érvényesíthető egynegyed évi fölmondási jog kikötése, egyebekben pedig az összes eddigi szerződési föltételek változatlan épségben tartása mellett a lejárattól, vagyis az 1915. évi november hó 1-ső napjától kezdődően egy esztendőre, vagyis az 1916. évi október hó végéig terjedő időre meghosszabbítja. Az eddigi szerződéses föltételeken kívül kiköti még a közgyűlés, hogy a bérlő a korhadt állapotban lévő kerítést nagyrészben újjal pótolni és egyebekben gyökeresen megjavítani köteles. Utasítja a közgyűlés a tanácsot, hogy az eddigi, ""Valamint a most megállapított, nemkülönben a tanács részéről még fölvehető új, vagy eltérő föltételeket és kikötéseket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyezvén, hogy a bérbeadás csakis a szerződésnek a felek részéről történő szabályszerű aláírása után válik a székesfővárosra nézve kötelezővé. Erről a közgyűlés a tanácsot a bemutatott tárgyalási iratoknak a visszaadása mellett, további megfelelő eljárás végett, értesíti. !565. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 46.380/1915— XVI. számú előterjesztése: a központi városház Gerlóczy-utcai részénlevő, a házinyomda céljaira átengedett helyiségek átalakítási költségének fedezete ügyében. A közgyűlés a központi városháza Gerlóczyutcai részén levő földszinti utcai helyiségeknek a fővárosi házinyomda céljaira való átalakítására és fölszerelésére vonatkozóan a tanács által bemutatott kiviteli tervezetet elfogadja és a tervbe vett munkálatok költségét a bemutatott részletes költségvetés alapján 60.000, azaz Hatvanezer koronában állapítja meg. Ezt az összeget a közgyűlés a pénzügyi bizottságnak és a tanácsnak egybehangzó javaslatához képest a községi alap 1915. évi kezelésének rendkívüli kiadásai között a XC1II. fejezeten (Kisebb új építkezések, pótépítkezések és nagyobb átalakítások) történő elszámolás mellett engedélyezi és pedig az említett fejezeten az 1913. évre előirányzott és az 1915. évi föntartott 14.822 K 92 f, illetve az 1914. évre előirányzott és az 1915. évre föntartott 8000 K, valamint az 1915. évre előirányzott 40.000 koronából még rendelkezésre álló 34.000 K terhére ezeknek az összesen 56.822 K 92 fillért kitevő összegnek a fölhasználásaképen, az ezen felül még szükséges 3177 K 08 fillért pedig a községi alap 1915. évi kezelésének CLIV. kiadási fejezetén, az előre nem látott különféle kiadások fedezésére fölvett 500.000 korona terhére. A közgyűlés ezt a határozatát jóváhagyás végett fölterjeszti a m. kir. belügyminiszterhez. , . Egyúttal arra való tekintettel, hogy a házinyomdának a lisztutalványok és a háborúval kapcsolatos egyéb nyomtatványok akadálytalan előállítnatása végett az új helyiségekre sürgősen szüksége van, a közgyűlés a tervbevett munkálatoknak haladéktalanul való végrehajtását e határozatnak a m. kir. belügyminiszter részéről való jóváhagyása reményében elrendeli és utasítja a tanácsot, hogy azokna K a foganatosítása iránt saját hatáskörében intézkedjeK. Miről a közgyűlés a tanácsot jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. !566. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 15.610/1915— XVI. számú előterjesztése: a IV. ker.