Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1914
19. 1914. december 16. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1923
702 1914. december 16-iki közgyűlés. 1922—1923. szám. előterjesztendő költségvetés előirányzatába vegye föl s az elektromosüzem itt megállapított költségvetését annak mellékleteként csatolja. Ennek folyományaként ezt a határozatot is a főváros 1915. évi költségelőirányzatának megállapítására vonatkozó határozat kapcsán kell majd jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez fölterjeszteni. Erről a közgyűlés a további intézkedések megtétele végett, jegyzőkönyvi kivonaton és az összes iratok kiadásával értesíti a tanácsot. !1923. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 143.920/1914— XV. sz. előterjesztése: a főváros mentén elvonuló dunai rakodópartok 1915. évi bérének megállapítása ügyében. A közgyűlés a székesfőváros tanácsának a közgazdasági és pénzügyi bizottságok által is pártolt javaslata alapján a dunai partszakaszok haszonbér összegeit az 1915. évre a következőleg állapítja meg: /. A Duna jobb partján : 1. Az óbudai nyers part a Zichy r utcáig folyóméterenként 8 K 2. A Ziohy-utcától a Lukács-fürdőig folyóméterenként 12 „ 3. A Lukács-fürdőtől a Margit-hídig folyóméterenként 20 „ 4. A Margit-hídtól a Csalogány-utcáig folyóméterenként 40 „ 5. A Csalogány-utcától a Fátyol-utcáig folyóméterenként 50 „ 6. A Fátyol-utcától a Gellért-térig .... 30 , 7. A Gellért-tértől a Bertalan-utcáig folyóméterenként 20 „ 8. A Bertalan-utcától az összekötőhídig és a lágymányosi téli kikötő partja folyóméterenként 8 „ 9. A budai dunauszoda évi átalánybére . 125 „ 10. A katonai-uszoda urijog számlája ... 20 „ 11. AIH.ker.demokrata-körevezőskikötőjének urijog számlája 20 „ 12. A „Duna" evezősegylet urijog számlája 20 „ 13. A „Hunnia" „ „ „ 20 „ 14. A „Pannónia" „ „ „ 20 „ 15. A „Sirály" „ „ % » *) " 16. A műegyetemi • „ „ „ 20 „ 17. A III. ker. óbudaijtornaegylet „ „ 20 „ 18. A „Pannónia" csónakázó egylet urijog számlája 20 „ 19. A dunai monitorok urijog számlája . . 20 „ 20. A cs. és kir. hidászok urijog számlája — » 21. Az óbudai hajógyári sziget közötti meder téli használatának átalánybére . . 1000 K //. A Duna bal partján : 1. Az újpesti nyersrakpart a Bodor-utcáig folyóméterenkint 8 K 2. A Bodor-utcától a Dráva-utcáig folyóméterenként '2 „ 3. A Dráva-utcától a Zápolya-utcáig folyóméterenként 35 „ 4. A Zápolya-utcától a Margit-hídig folyóméterenként 45 „ 5. A Margit-hídtól a Zoltán-utcáig folyóméterenként 65 „ 6. A Zoltán-utcától a Petőfi-térig folyóméterenkint 85 „ 7. A Petőfi-tértől a Ferenc József-hídig folyóméterenként 75 » 8. A vámház előtti partszakasz folyóméterenként ... 35 *