Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1914

5. 1914. március 4. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 363 - 364 - 365 - 366 - 367

128 1914. március 4-iki közgyűlés. 363—367. szám. !363. Bemutattatott az igazoló választmány folyó évi 14. sz. a. kelt következő jelentése: „Tekintetes Közgyűlés! Nagy Imre 1909. évi, továbbá Babocsay Hermann és dr. Kovács Gyula mindketten 1912. évi póttagok, akik mind a hárman virilista jogcímen nyerték volt mandátumaikat, meg­bízatásukat az 1872. évi XXXVI. t.-c. 28-ik §-a értelmében elvesztették azon oknál fogva, mert a legtöbb adótfizetők 1913. évi névjegyzékében nem fordulnak elő. Van szerencsénk ezt a körülményt az illetők­nek a törvényhatósági bizottsági póttagok sorából leendő törlése céljából a t. Közgyűlésnek tiszte­lettel bejelenteni azzal, hogy az illetők a múlt évi december 23-án tartott ülésünkből 25. jkvi szám alatt e tárgyban kelt és velük közölt határozatunk ellen törvényes időben felebbezést nem nyújtottak be s ezzel a kérdéses határozatunk jogerőssé vált." A közgyűlés az igazoló választmány jelentését tudomásul veszi s a jelentésben megnevezett pót­tagokat a névjegyzékből egyidejűleg törli. Erről a h. főpolgármester, az igazoló választ­mány és a tanácsnok-főjegyző jegyzőkönyvi kivonaton értesítendők. !364. Bemutattatott a közigazgatási erdészeti bizottság folyó évi 816. sz. a. kelt jelentése a fővárosi törvényhatóság területén levő erdők állapo­táról. !365. A tiszti főorvos az 1876. évi XIV. t.-cikk 162. §-ának e) pontja értelmében bemutatja: dr. Kaszper Károly (I., Retek-utca 46.), dr. Köves Jenő (VII., Efzsébet-körút 51.), dr. Neumann Samu (VIII, Szigony-utca 20.), dr. Révész Rezső (VII., Rákóczi-út 78.), dr. Szegvári György, (VI., Teréz-körút 4.) és dr. Toldy Loránd (Új Szent János-kórház), egyetemes orvostudorok, valamint Bakos Mária (VIII., Dugonics-utca 14.), Elsner Konrádné—Kiss Irma (VI., Lehel-utca 26.), Fülöp Istvánná—Kiss Ida (III., Raktár-utca 48.), Mánya Mihályné—Nemes Anna (VII., Cserhát­utca 45.) és Palócz Józsefné—Szeivald Juliánná (VII., Dem­binski-utca 46. sz.) szülésznők okleveleit. !366. Olvastatott dr. Mittelmann Bernát és társai törvényhatósági bizottsági tagoknak, az 1913. és 1914. évi költségvetésekbe felvett újonnan szervezendő állá­sok ügyében benyújtott indítványa. !367. Olvastatott Halász Manó törvényhatósági bizottsági tagnak, a magántisztviselők és a kereske­delmi alkalmazottak jogviszonyainak rendezésére vo­natkozó törvényjavaslat megsürgetése ügyében benyúj­tott indítványa. Tudomásul szolgál. A közgyűlés az okleveleket rendben találván, azokat a kihirdető záradékkal ellátva a tiszti főorvos­nak visszaadja, a tanácsot pedig utasítja, hogy az oklevéltulajdonosokat az adózók lajstromába vegye föl­Erről a közgyűlés a tanácsot és a tiszti főorvost jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. A közgyűlés ezt az indítványt tárgyalás és javaslattétel végett a tanácsnak adja ki és erről a tanácsot a tárgyiraton értesíti. A közgyűlés ezt az indítványt tárgyalás.és javaslattétel végett a tanácsnak adja ki és erről a tanácsot a tárgyiraton értesíti.

Next

/
Thumbnails
Contents