Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1913
22. 1913. november 5. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 2123
758 1913. november 5-iki közgyűlés. 212 3. szám. bővüljenek; ma már nem elég szorgalmas, kötelességtudó hivatalnokokkal intézni a városi igazgatás ügyeit, ma már a műszaki és az üzleti életnek nagyon sokoldalú ismeretére van szükség, különösen azoknál, akik a legfőbb vezetést irányítják. Emellett a megbízhatóságnak egy bizonyos fokozottabb mértékére van szükség és a mélyen tisztelt közgyűlés ezeket a fokozottabb feltételeket úgy látta biztosítva, hogy alpolgármester urat erre a vezető pozícióra helyezte. Azt hiszem, hogy ezen igazán nagy mértékű bizalom csak lelkesíteni fogja tudni alpolgármester urat, hogy ezen nehéz feladatot, amely reá vár, azzal a buzgósággal, azzal a lelkiismeretességgel, azzal az ügyszeretettel töltse be, amely a legfőbb kötelessége minden vezető tisztviselőnek. Akkor tehát, mikor ezen örömteljes megválasztatását tudomására hoztam alpolgármester úrnak, az egész közgyűlés nevében szívem melegével üdvözlöm ebből az alkalomból és kívánom, hogy jövendő munkásságában és abban az elismerésben, mely ezen munkásságát fogja kisérni, találja jutalmát az a, sok fáradsága is, amellyel egész hátralevő hivatali életét a főváros polgárai javára fogja szentelni. Ehhez kívánok erőt, egészséget." Az elnök üdvözlő beszédének elhangzása után gróf Festetics Géza a következő beszédet intézi a közgyűléshez: „Nagyságos Polgármester úr! Mélyen tisztelt Közgyűlés! Igaz meghatottsággal köszönöm a polgármester úrnak hozzám intézett szeretetteljes üdvözlő szavait. Tudóm, érzem, hogy minden szava az ö nemes, jó szívéből fakadó érzelmeknek hű visszhangja, mert hiszen ama 25 esztendő óta, amióta szerencsém van a polgármester úrral együtt dolgozhatni, én az ő részéről mindig csak a legjobb akaratot, a legönzetlenebb, megtisztelő barátságot és a legmelegebb szeretetet élveztem. A legrégibb időben, pályám kezdetén hűséges, szeretetteljes kollégám volt. Mint tanácsnok a legigazságosabb, legnemesebb főnököm, egyúttal tanítóm és mesterem és most mint polgármester megtisztel azzal, hogy a legközvetlenebb munkatársai közé fogad. Nagy örömmel, sőt büszkeséggel tölti el szivemet mindez és még csak fokozottabb mértékben fog sarkalni arra, hogy minden erőmmel, minden tudásommal, szorgalmammal, lelkesedéssel, odaadó, hűséges és nem kötelességszerűleg, de szívemszerint is munkatársa legyek az ő magasztos nagy céljai elérésében, segítő társa legyek a főváros javára irányuló nagy programmja végrehajtásában. Épen ilyen őszinte, igaz meghatottsággal köszönöm a törvényhatósági bizottság minden egyes tagjának kitüntető bizalmát is. Magamba szállva keresem, kutatom, vájjon igazában rászolgáltam-e erre a kitüntető nagy bizalomra? Tudom jól, hogy 31 évet meghaladó szolgálat egymagában még nem elegendő erre a bizalomra. A tisztességes, becsületes munka nem érdem, csak kötelesség. Nagy sikerekre, nagy alkotásokra nincs jogom hivatkozni. Mi az hát mégis, ami az én csekély személyemet erre a díszes pozícióra érdemesítette ? És ha tovább kutatok, tovább keresek, mégis találok, t. Közgyűlés, valamit, amire talán dicsekvés nélkül, önérzetesen és büszkén merek hivatkozni és ezaz,t. Közgyűlés, hogy hosszú szolgálatom ideje alatt minden munkában, minden tollvonásban, minden gondolatomban és cselekedetemben egyedül a jóság, a legmelegebb szeretet vezetett, a legmelegebb szeretet a főváros és annak minden rendű és rangú polgárai iránt.
