Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1913

6. 1913. február 26. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 460

184 1913. február 26-iki közgyűlés. 460. szám. 1912. év szeptemberétől kezdve a következő mértékben csökkent a tagok száma: szeptember havában kilépett 12.576, novemberben 2334, decemberben 25.346. A szakszervezetek, amelyek a tisztességes munkanélküliek segélyezésének nehéz munkájával behatóan foglalkoznak, részben az alapszabályszerű időn túl is önkéntesen támogatják munkanélküli tagjaikat, szintén abban a helyzetben lehetnének, hogy munkanélküli tagjaikat hónapról-hónapra kimutassák. Ezt azonban a hivatalos statisztika ösztönzése és útmutatása hiányában eddig nem tették meg. Anélkül, hogy a következő számítás eredményének túlságos realitást tulajdonítanánk, rámutatunk még egy lehetséges számításra, amely bár hipotetikus, de némi valószínűséggel bír. Abban az esztendőben, amelyre nézve a munkanélkülieknek a legutolsó országos felvétele áll rendelkezésünkre, t. i. a megelőző népszámlálás esztendejében, amely esztendő legalább is oly kedvezőtlen gazdasági év volt, mint a jelenlegi, az ország 555.168 főre rugó ipari segédszemélyzete közül 82.584 egyén, azaz 182% volt munka nélkül. Akkor is főleg az építőipar pangása okozta a munkanélküliek nagy számát. A munkanélkülieknek közel a fele 37023, tehát 474°/o-a az építőiparra esett. A 74.644 főt számláló építőipari személyzetből 496°/

0 volt munka nélkül. Ha valószínűségi analógiából kiindulva a munkanélküliek számát a tulajdonképeni ipari munkások között jelenleg is 18°/

0-ra becsüljük, akkor a főváros jelenlegi 120.000 ipari munkása közül több mint 20.000 ember van ma munka nélkül. De ez is csak hozzávetés és így kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy jelenleg nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a fővárosban lakó és munkanélkül lévő munkások számáról pontos számadatot mondjunk. Áttérve az interpellációnak arra a kérdésére, hogy mit szándékozunk a munkanélküliség rögtöni enyhítése érdekében tenni, megvalljuk, hogy e tekintetben még sokkal nagyobb nehézségekkel állunk szemben, mint a jövő rendszeres községi munkanélküliségi politikájának inaugurálása terén. A rögtöni segélyezésnek ugyanis meg vannak azok a nehézségei, amelyek a biztosítást is rendkívül megnehezítik, t. i. a megfelelő megelőző és ellenőrző intézmények, — nevezetesen a kiépített pártatlan munkaközvetítő hálózat hiánya, emellett drágább a biztosításnál és végül avval a veszedelemmel jár, hogy kellő óvóintéíkedések nélkül könnyen csődíthet a vidékről a fővárosba újabb munkanélkülieket. Az önhibájukon kívüli munkanélkülieket nem lehet a szegénysegélyezés szokásos formájában támogatni, nehogy gazdasági hátrányaik mellett még erkölcsileg is szenvedjenek, hanem elvileg megkülönböztetett intézkedésekhez kell érdekükben folyamodni, amelyekből épen a rendszeres szegénysegélyre utalt egyéneket zárja ki a hatóság. A rögtöni segélyezésnek három módja kínálkozik: I. az inségmunka ; 2. a rendes közmunka és közszáilítás; 3. az átmeneti pénzsegély. Az inségmunka olyan a hatóságtól elrendelt munka, amelyhez előképzettség tulajdonképen nem szükséges, amely a magániparnak versenyt nem okoz és amelyre magának a községnek vagy egyáltalában nincs szüksége, vagy nem állana különösebb érdekében az, hogy a -kérdéses időpontban hajtassék végre. Természetes, hogy csak nagyon kevés munkanem egyesíti mindezeket a tulajdonságokat magában, ilyen a kőzúzás, útépítés, föld- és kertészeti munkák, amelyekre azonban a tanult munkás nem igen vállalkozik, ha pedig a szükség nyomása alatt mégis ráfanyalodik, akkor meg igen drága a városnak.