Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1913

1. 1913. január 15. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 3 - 4

1913. január 15-iki közgyűlés. 2—4. szám. 11 kel a főváros megmagyarosodásában. Ennek a célnak a szolgálatában állt úgyszólván egész élete. 1861. óta, tehát közel egy fél évszázadon át volt tagja a főváros törvényhatósági bizottságának s ezidőtől fogva egész távozásáig, tevékeny munkássá­gával vezető szerepet vitt mindenkor a főváros köz­igazgatási életében. A 60-as években őt bízták meg a város szervezetének újjáalakításával. Majd később Lipthay Béla báróval és Steiger Gyulával együtt ő volt a budapesti Népszínház egyik megalkotója; meleg szeretettel csüggött ezen az intézeten, amely a főváros társadalmi és művészeti életének föllendí­tésében jelentékeny szerepet vitt. Hazafias gondolkodása vezette őt a „Magyar iskola egyesület" és a „Magyar egyesület" meg­alapításánál is. Elévülhetetlen érdemeket szerzett magának azon­felül a Pesti hazai első takarékpénztár fölvirágozta­tásában, amely a főváros és az ország hiteléletének, amint méltóztatnak tudni, egyik elsőrendű tényezője. Itt körünkben számos nagyfontosságú bizott­ságnak volt a tagja s humánusan érző lelke, akarat­ereje és tudása maradandó nyomokat hagyott hátra a főváros életében. A főváros érdeme szerint méltányolta is e nagy­értékű munkásságát és a főváros iránt érzett lelkes szeretetét s ennek viszonzásaképen polgári . erényei jutalmául megadta neki a legszebb elismerést, amit e nagy polgárának adhatott, megválasztotta dísz­polgárának. Halála hire — bár nem ért váratlanul — a legmélyebb fájdalom érzetét váltja ki lelkünkből és kegyeletes szívvel fogjuk mindenkor nemes egyéni­ségének emlékét megőrizni. Javaslom, méltóztassék Kléh István emlékét a mai ülésünk jegyzőkönyvében megörökíteni, a gyászba­borult családhoz részvétiratot intézni, egyúttal méltóz­tassék elhatározni, hogy emlékét megörökítendő, művészi képmása a közgyűlési terem részére elkészít­tessék. Méltóztassék ennek végrehajtására a tanácsot utasítani." A közgyűlés elnök bejelentését mély megillető­déssel tudomásul veszi s előterjesztett indítványát egyhangúlag határozattá emeli. Erről a tanács az elhunytnak a közgyűlési teremben elhelyezendő művészi képmása elkészíttetése iránt szükséges intézkedések megtétele végett, jegyző­könyvi kivonaton értesítendő. !3. Elnök bejelenti, hogy Kertscher István törvényhatósági bizottsági tag egészségének helyre­állítása céljából a fővárosból hat hétre eltávozott és kéri a közgyűlést, hogy távolmaradását igazoltnak tekinteni méltóztassék. Tudomásul vétetik. !4. Elnök bejelenti, hogy dr. Légrády Ottó törvényhatósági bizottsági tag a középítési bizottságban viselt tagságáról, Tolnay Lajos, a fővárosi köz­munkák tanácsába a főváros részéről választott tag pedig ezen tagságáról lemondott. Javasolja, hogy az ekként megüresedett tagsági helyek a legközelebb tartandó rendes közgyűlésen töltessenek be. A közgyűlés a lemondásokat tudomásul veszi s a/ ekként megüresedett tagsági helyeknek választás útján való betöltését a legközelebb, vagyis folyó évi január hó 29-én (szerdán) d. u. Vs4 órakor tartandó rendes közgyűlés napirendjére tűzi ki azzal, hogy a szavazás szavazólapokkal történjék. Felkéretik ennélfogva a Szabó János törvény­hatósági bizottsági tag elnöklete alatt működő

Next

/
Thumbnails
Contents