Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1912
23. 1912. december 27. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1938
752 1912. december 27-iki közgyűlés. 1937—1938. szám. A tanácsnak kizárólagos joga az állások betöltésének a joga és ebben a tekintetben a legjobb belátása szerint intézkedik. Konstatálom, hogy ezen állások egy része nem is volt betölthető, mert kettőre a pályázat csak december 30-án jár le. Mindezekben konstatáltam tehát, hogy a tanács kötelessége tudatában, legjobb belátása szerint, a törvény által adott és senki által nem korlátozható jogainak értelmében fog intézkedni ezen állások betöltése iránt, még pedig olykép, hogy sem a közigazgatás rendje, sem annak zavartalansága és folytonossága ebben a tekintetben ne legyen veszélyeztetve. Még csak azzal zárom szavaimat, hogy azt hiszem, ugyan én erre nézve nem is nyilatkozhatom, mert a tanács nem akkor választ, amikor én akarom, hanem amikor ő akar, de meg vagyok győződve arról, hogy ha ez a pályázat lejár erre a két állásra, valószínűleg fog is intézkedni ezen állások betöltése iránt. Kérem a választ tudomásul venni." !1938. Dr. Baranski Gyula törvényhatósági bizottsági tag felszólalván, a közlekedés javítására kiküldött vegyes bizottság eddigi működése és a jövőben való megalakítása ügyében a következő interpellációt terjeszti elő: „1. Mi az oka annak, hogy az ily nagyfontosságú kérdésben kiküldött bizottság egy esztendőben egyetlen egy ülést tart és akkor is csak az ügyosztályvezető tanácsnok előterjesztését hallgatják meg, amely legalább is 80—90 §-ba foglalt súlyos mizériákat említett, azonban azok közül egyet sem szüntetett meg. 2. Hajlandó-e a tanács ezt a vegyes bizottságot újból összehívni? 3. Óhajt-e a jövőben több ülést összehívatni és fontosabb határozatokat hozatni arra vonatkozólag, hogy a közlekedés végre-valahára gyökeresen megjavuljon ?" Rényi Dezső tanácsnok az interpellációra nyomban a következő választ adja: „Amint a t. közgyűlés előtt tudva van, a városi villamos vasút ez év folyamán hálózatának a kifejlesztése érdekében egy új programmot nyújtott -be. Ennek a tárgyalására, annak különös fontosságára való tekintettel, a t. közgyűlésnek úgy méltóztatott intézkedni, hogy azt egy vegyes bizottság tárgyalja, amely a pénzügyi és közlekedésügyi bizottság 20—20 tagjából álljon. Ez a 40 tagú vegyes bizottság tényleg foglalkozott is a tervekkel és a maga kebeléből, amint az interpelláló bizottsági tag úr is jelezte, tényleg kiküldött egy albizottságot azzal a határozott utasítással, hogy mindenekelőtt a közúti villamos vonalaknak az Erzsébet-hídon át a budai oldalra való átvezetésének a kérdését tegye tanulmány tárgyává és ezt a kérdést iparkodjék megoldani. Az albizottság a kötelességének teljes mértékben megfelelt, amennyiben úgy a közúti, mint a városi villamos társaságokkal a tárgyalásokat megindította. Különben eltekintve mindezektől, bejelentem, hogy ez a vegyes bizottság újjáalakítás alatt áll, mivel a törvényhatósági bizottság újjáalakulása következtében a tanács által kiküldendő házi bizottságokat a legközelebbi napokban újjá kell alakítani. Ezek a munkálatok folyamatban vannak és mihelyt ez a vegyes bizottság újjá lesz alakítva, ami azért is szükséges, mert ennek a bizottságnak egyik-másik tagja a választás alkalmával kimaradt, a tárgyalás elejtett A választ úgy interpelláló, mint a közgyűlés tudomásul veszi.