Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1912

17. 1912. október 23. rendes közgyúlés jegyzőkönyve - 1541

594 1912. október 23-iki köz gyűlés. 1541. szám. kell fektetni, nem lehetnek kedvezők, az magától értetik, de épen a nehéz építési viszonyokra való tekintettel az érdekelt magánfeleknek is kell némi áldozatot hozni és nem volna szabad egy kis idő­veszteséget a hatóság rovására írni, mint például a Szécsi-féle gőzmosó, mely 5 percnyi kerülő út miatt nem akar a Kiscelli-utcán át közlekedni, amely irányban pedig már hónapok óta járhatott volna a kifogástalan új makadám alapon. Igaz az is, hogy a Bécsi-út építése folyamán — mint minden egyéb ilyen munkánál is — történtek kisebb balesetek, de ezek a rendőrőrszemek tanúsága szerint mindig a kocsisok hanyagsága, elővigyázat­lansága vagy részegsége folytán történtek. Tekintettel arra, hogy már elég sínanyag áll rendelkezésre — feltéve, hogy az időjárás kedvezni fog — úgy az útépítési és vágányfektetési munka f. évi november 15-éig, legkésőbb november végéig befejeztetik. A forgalom fenntartását illetőleg a hatóság mindent meg fog tenni, hogy az fennakadást ne szenvedjen, a kalapgyár és Határ-utca közötti sza­kaszon azonban, tekintettel arra, hogy itt az úttest csak 7­00 m. széles és a vágányok középre esnek, kénytelenek leszünk a Bécs-útnak ezt a részét a vágányfektetés tartamára az átmenő forgalom elől — mintegy 10 napra — teljesen lezárni. A Bokor-utcai főgyűjtőcsatorna építése tárgyá­ban előterjesztett interpellációra pedig a következők­ben válaszolok: Az óbudai általános csatornázás főgyűjtőjének 11-dik szakasza, mely jelenleg munka alatt áll, 942 m. hosszban vonul a Bécsi-úton és Bokor-utcán végig a Határ-utcáig. Ezen hosszból kb. 170 méter hosszú az a darab, mely a jövőben 10 ölre szélesbí­tendő, de jelenleg az építés alatt még csak alig 6 öl széles Bokor-utcában kerül kivitelre. A főgyűjtő ezen, a jövőben 10 ölre szélesbítendő út végleges tengelyében fekszik s így a Bokor-utca nyugati oldalán 23 méter, a keletin (a 2"5 méter széles járdát is beleértve) összesen 620 méter széles területsáv marad a 270 méter széles és 600 méter mély építési gödör oldalain rendelkezésre. Az építési gödörből a 12V2°/o-os földszaporulat beszámításával folyóméterenkint cirka 18 m 3 föld kerül kiemelésre. Ezen 18 m 3 föld lerakására az építési gödörnek munkatérül használható keleti oldalán egy 300 méter széles sáv állott csak rendelkezésre, hiszen legalább is 70 cm. hely igényeltetik a munkagödör közvetlen szomszédságában a földet továbblapátoló munkások számára, a házakmenti 250 méteres kavi­csolt járdát pedig gyalogközlekedésre kellett meg­tartani már azért is, mert csakis ezen volt egyszers­mind lebonyolítható a kocsikkal való állandó föld­elszállítás. Amint az interpelláció mondja agyaghegyekkel volt a Bokor-utca állandóan eltorlaszolva, melyek heteken át ott hagyattak Ez áll, csakhogy oly különbséggel, hogy ezen agyaghegyek az összesen 4 heti munkaidő alatt, dacára az állandó esőzésnek, hatszor lettek kitermelve és hatszor lettek újból el­hordva, inert hiszen a300 méter széles földlerakási területen, még arra az esetre is, hogy a föld 200 méter magasra dobáltatott volna ki, folyóméterenkint min­den egyes esetben csak 300 m 3 föld volt kirakható. Tetőzte még a kedvezőtlen helyi viszonyokat az is, hogy a Bokor-utcában az összes eső és házi szennyvizek az utca szintjére ömlenek ki és a járás­kelésre még fenntartott 2—2'Zi méter széles útrészt vastag víz- és sátréteggel lepték el s azt teljesen feláztatták.

Next

/
Thumbnails
Contents