Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1912

11. 1912 június 12. rendes közgyűlés jegyzők önyve - 971 - 972

1912. jünius 12-iki közgyűlés. 970—972. szám. 371 !971. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 58.434/1912— XVI. sz. előterjesztése: a VII. ker. elül­járóság részére kibérelt helyiségek bérösszegének fede­zete ügyében. Négyszázharmincnyolc korona 52 fillér bérösszeg el­lenében s a székesfőváros részéről bármikor és bár­mely okból érvényesíthető egy negyedévi fölmondási jog kikötése, egyebekben pedig az összes eddigi szerződési föltételek változatlan épségben tartása mellett a lejárattól, vagyis áz 1912. évi december 1. napjától kezdődően három egymásután következő esztendőre, vagyis az 1915. évi november végéig terjedő időre meghosszabbítja. Utasítja a közgyűlés a tanácsot, hogy az eddigi, valamint a most megállapított, nemkülönben a tanács részéről még fölvehető új, vagy eltérő föltételeket és kikötéseket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyez­vén, hogy a bérbeadás csakis a szerződésnek a felek részéről történő szabályszerű aláírása után válik a székesfővárosra nézve kötelezővé. Erről a közgyűlés a tanácsot a bemutatott tár­gyalási iratoknak a visszaadása mellett, további meg­felelő eljárás végett, értesíti. A közgyűlés jóváhagyóan tudomásul veszi a tanácsnak azt a bejelentését, hogy a VII. kerületi elüljáróság használatára Kőlber Lajosnétól a VII. ker. Akácfa-utca 51. sz. ház I. emeleti helyiségeit évi 7000 K házbér és évi 140 K házmesteri díj fizeté­sének a kötelezettsége mellett 1912. évi május hó 1-ével kezdődő hatállyal három évre kibérelte. A bérlemény után a folyó évi májusi, augusztusi és npvemberi negyedekben esedékes házbérekre 5250 K, ugyanezen időre pedig házmeterpénz címén 105 K megfizeté­sére szükséges és a költségvetésben rendes fedezettel • nem biró, összesen 5355 K, azaz Ötezerháromszáz­ötvenöt koronát a közgyűlés a pénzügyi bizottság­nak a tanács részéről pártolóan előterjesztett javaslatá­hoz képest, a községi alap kiadási V. 1. címe (Hiva­talos helyiségek szükséglete — Házbérek és járu­lékok) alatt történő elszámolás mellett, a községi alap kiad. CXLVI. fejezeténél (előre nem látott külön­féle kiadásokra) előirányzott 400.000 K átalányösszeg­ből még rendelkezésre álló 293.665 K terhére pót­hitelképen engedélyezi és ezt a határozatát jóváhagyás végett, fölterjeszti a m. kir. belügyminszterhez. Egyúttal a pénzügyi bizottság javaslatához képest fölhívja a közgyűlés a tanácsot, hogy a VII. ker. elüljáróság végleges elhelyezésének a kérdésében tegyen a közgyűlésnek minél előbb előterjesztést. Erről a közgyűlés a tanácsot jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. !972. Tárgyaltatott a tanács 59.205/1912— XVI. számú előterjesztése: özv. Fényes Mártonnénak, az Angol-Park című nyári mulató területén mozgófény­kép mutatványos-üzlet berendezése ügyében hozott tanácsi határozat ellen beadott felebbezésére. A közgyűlés a tanácsnak 1912. évi április hó 2-án kelt 38.624/XVI. számú határozatát, amellyel úgy attól, hogy a VI. ker. Hermina-úton fekvő „Angol­Park" című nyári mulató területén mozgófénykép­mutatványos-üzlet rendeztessék be, valamint attól, hogy a mulató területén gyorsfényképészeti üzlet folytatható legyen, a székesfőváros közönségének, mint a városligeti mutatványostelep területe tulajdonosának képviseletében hozzájárulását megtagadta, a mozgő­fénykép-mutatványos üzletre vonatkozó részében özv. , Fényes Mártonné, szül. Fischer Rozina budapesti lakos, városligeti mutatványosnak közbevetett feleb­bezése folytán felülvizsgálván, a neheztelt határozatot

Next

/
Thumbnails
Contents