Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1912

5. 1912. március 13. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 355 - 356 - 357 - 358 - 359 - 360 - 361 - 362

1912. máricus 13-iki közgyűlés. 362. szám. 141 folyó évi nyári idényre, október végéig adassék bérbe, s erre a bérletre vonatkozóan Gundel Károly ven­déglősnek és Weingruber Ignác kávésnak azt az együttesen tett ajánlatát fogadja el, amely szerint: a) a nevezettek a bérleményeket mai állapotukban veszik át a fővárostól s ehhez képest a bérleményeken a fővárostól semmiféle javításnak, átalakításnak, vál­toztatásnak, kiegészítésnek, berendezésnek, felszere­lésnek vagy bármily más néven nevezendő egyéb beruházásnak az eszközlését nem igénylik, ellenben kötelezik magukat arra, hogy az 1912. évi nyári idényre ideiglenes jellegben az állatkerti pálmaháznak kávéház céljaira kijelölt helyiségeiben és terraszain, úgy­szintén a pálmaház és az állatkertnek a szépművészeti múzeum felé néző kerítése között elterülő területen vendéglői és kávéházi üzletet, az állatkert nagyobb sziklacsoportjának erre a célra kijelölt helyiségében és terraszán pedig ú. n. polgári vendéglőt rendeznek be és tartanak üzemben, s ezen ideiglenes üzletek berendezése és üzembentartása érdekében legkésőbben az állat- és növénykert megnyitásának napjáig kizá­rólag a saját költségükön legfeljebb 30.000 K, azaz Harmincezer koronának tényleges befektetésével azon a területen, amely a pálmaház és az állatkertnek a szépművészeti múzeum felé eső kerítése között terül el, kellő mellékhelyiségeket is felölelő kisegítő konyhát építenek, zenepavillont állítanak fel, páholy­fülkéket létesítenek, a sziklabarlangban szintén meg­felelő konyhát rendeznek be, s — beleértve ennek költségeit is a jelzett 30.000 K maximális költség­összegbe — úgy a vendéglői, mint a kávéházi üzleteket a szükséges napellenző ponyvákkal és villamos világítási vezetékekkel és berendezésekkel, nem­különben a. 30.000 K maximális költségösszegen kívül ugyancsak a saját költségükön a szükséghez mért további költségek beruházásával úgy a vendéglői, mint a kávéházi üzleteket az összes szakmabeli berendezésekkel és felszerelésekkel is ellátják; b) a bérlők által az előző pont szerint úgy a 30.000 K maximális költségösszegen belül, valamint esetleg ezen felül is eszközlendő ingatlanberuházások létesítésük pillanatában minden megtérítés nélkül azonnal a székesfővárosnak válnak kizárólagos tulaj­donaivá s így csak a bérlők által beszerzett azok az ingó felszerelési és berendezési tárgyak maradnak az ő tulajdonaik, amelyek a bérleményekkel állandó kapcsolatba nem kerülnek; c) a bérlet időtartama csak a folyó évi nyár idényre, tehát csak a folyó év október havának végéig terjed s a bérlet ezen idő alatt sem a bérlők, sem a főváros részéről fel nem mondható; d) bér fejében a bérlők a szóban levő idényre összesen 12.000 K, azaz Tizenkettőezer koronát fizetnek a fővárosnak; e) a bérlemények után járó azokat az összes állami és községi adókat, beleértve a házbérkrajcárokat is, továbbá illetékegyenértéket és mindazon egyéb állami és községi járulékokat, díjakat és illetékeket, egyszóval mindazokat a közterheket, amelyek az ingatlan tulajdonosát terhelik, a bérbeadó székes­főváros viseli; f) a bérletnek folyó évi október hó végével való megszűnésekor a székesfőváros a bérlőknek az a) pont szerint általuk eszközölt ingatlanberuházásokba leg­feljebb 30.000 K-án belül tényleg befektetett és szám­szerűen igazolt költségösszegnek a 90°,'o, azaz Kilencven százalékát megtéríteni tartozik. Kijelenti továbbá a közgyűlés, hogy a bérletről szabályszerű szerződés állítandó ki s hogy ebbe a szerződésbe a fentebb jelzetteken kívül a helyi viszo­nyokhoz mért módosításokkal és kiegészítésekkel a 36

Next

/
Thumbnails
Contents