Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1911
18. 1911. november 8. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - Szabályrendelet Budapest székesfőváros központi igazgatásának szervezetéről
1911. november 8-iki közgyűlés. 1870. szám. 787 figyelni és ezekre vonatkozó észleleteit rendszeresen összeállítani, melyek szükségesek vagy célszerűek arra nézve, hogy egyrészt a helyes közigazgatás elősegíttessék, másrészt a főváros minden érdekeinek felismerése statisztikai szempontból lehetővé tétessék. 117. §. A statisztikai hivatal statisztikai adatok gyűjtése és közlése ügyében, úgyszintén könyvtári beszerzések tekintetében közvetlenül érintkezik úgy a városi hivatalokkal, kerületi elüljáróságokkal, a rendőrséggel, mint a hatóságon kívül álló egyéb közegekkel. E célból a fővárosi törvényhatóság összes hivatalai és közegei a statisztikai hivatalnak a kívánt felvilágosításokat és adatokat lehető gyorsasággal és közvetlenül beszolgáltatni, amennyiben pedig e tekintetben bármi akadály forogna fenn, erről a hivatalt azonnal értesíteni kötelesek. Önállóan érintkezik továbbá következő esetekben : 1. a bel- és külföldi statisztikai hivatalokkal és intézetekkel folytatott szaklevelezésében ; 2. ha akár a minisztérium leiratára, akár más Budapesten székelő hatóság vagy testület megkeresésére a városi tanács valamely statisztikai mívelet keresztülvitelét a statisztikai hivatalra bízta, ez a felvételi minták átvétele, pótmegrendelése, valamint a feleslegesek visszaküldése, úgyszintén a tanácsilag elrendelt statisztikai műveletek kivitelénél felmerülő kételyek vagy hiányok elintézése iránt közvetlenül érintkezik az illető intézetek vagy szakközegekkel. 118. §. Minden más tekintetben a statisztikai hivatal csakis a tanács útján érintkezik, szintúgy köteles mindazon könyvküldeményeket, melyek a hivatalba érkeznek, a tanácsnak időközönként bejelenteni; a könyvek, rajzok stb. a hivatal könyvtárába rendes sorjegyzék mellett bekebelezendők. 119. §. A statisztikai hivatal kötelessége mindenkinek, ki hozzá statisztikai felvilágosításért fordul, azzal szolgálni, amennyiben ez tudniillik az igazgató véleménye szerint teljesíthető és a hivatalos működést nem gátolja. Ilyféle közlésekért a központi pénztár javára bizonyos díjak fizetendők, melyeknek magassága egy, a számvevőséggel egyetértve szerkesztendő és a tanács által jóváhagyandó szabályzatban megállapíttatik. Ha a kívánt kimutatások elkészítése nagyobb fáradsággal járna, e célra kérelmező költségén külön munkaerő alkalmazandó. 120. §. A statisztikai hivatal munkálatainak eredményét közzé teszi. Ez történik: 1. egyes, 2. időszaki rendes kiadványokban. Az időszaki közlemények közül kötelesek: a) Heti kimutatások. Tartalmuk: a lefolyt héten előfordult születések és halálozások statisztikája, vasutak és gőzhajók forgalma, gabona be- és kivitel, tőzsdei gabonaforgalom, gabona ára, élelmiszerek ára, marhavásári forgalom és marhák ára, tüzelő anyagforgalom és készlet, idegenek forgalma stb. b) Havi kimutatások. Tartalmuk: pénzintézetek statisztikája, élelmiszerek átlagára és esketések. c) Évkönyv. Feladata úgy a hatósági működés és élet minden mozzanatáról, valamint a főváros