Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1911
17. 1911. október 25. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1812 - 1813
£9n i j)k^er^2^-^közgyűlés^l811—1813. szám. 731 megvalósításának munkálatai, amihez járultak még az idén is fellépett kolera elleni védekezés rendkívüli teendői, annyira lekötötték az illetékes ügyosztály munkaerejét, hogy ezek a körülmények kényszerítőleg elodázták egyik-másik ügynek, így a halotthamvasztás ügyének is abban az időben a közgyűlés elé való terjesztését, amint az kontemplálva volt. Az üggyel azonban foglalkoznak és az ügyosztály vonatkozó előterjesztésének a halotthamvasztás terén időközben felmerült újabb fejleményekkel való kiegészítésének munkája folyamatban van. Minthogy azonban a kérdéshez fűződő különféle lényeges szempontok ez ügynek több szakbizottmányban leendő tárgyaltatását teszik szükségessé, ennélfogva nem lesz lehető a javaslatot az interpelláló bizottsági tag úr által kívánt egy hónapon belül a közgyűlés elé terjeszteni. A tanács azonban minden lehető módon siettetni fogja a tárgyalásokat s konkrét javaslatát, ha egy hónapon belül nem is, de ebben az évben a közgyűlés elé fogja terjeszteni. Kéri a válasz tudomásul vételét. !1812. Dr. Pető Sándor bizottsági tag úr az építkezéseknél előfordult balesetek ügyében terjedelmes indokolás előrebocsátása után, a következő interpellációt intézi a polgármester úrioz : Hajlandó-e a tanács az építőipari munkásvédelem és az épületek egyébként is fontos életbiztonsága szempontjából kezdeményező lépéseket tenni a hatósági ellenőrzés hatályosabbá tétele iránt? Hajlandó-e a belügyi és kereskedelmi kormányt a mai építési iparfelügyelet teljes értéktelenségére figyelmessé tenni? Hajlandó-e oly hatósági ellenőrzést kezdeményezni és szerezni,-melybe a munkaadó- és munkáselemek is mint szakmabeli ellenőrző közegek belevonatnak ? Ezen utóbbi kérdésnek az értelme az, hogy szólónak szent meggyőződése az, hogy teljes rend e téren akkor nem lesz, ha tisztán a bürokráciára bízzák. Vagyis sem a hatósági kerületi iparfelügyelet, sem az állam, magában véve nem lesz elég akár azért, mert a hivatalnokok száma szaporításának meg van a büdzsébeli határa, akár azért, mert sem az önkormányzati, sem az állami hatóság ezen feladatot a maga közegeivel pusztán nem teljesítheti. Nem a szakszervezeteket, hanem a laikus elemeket, vagyis a munkaadókat és munkásokat kell megbízni. Természetesen a szervezet által megszabandó feltételek szerint magával a hatósági mérnökkel együtt vagy anélkül is az ellenőrzési és felügyeleti teendőket végezhetnék együtt az állami és hatósági közegekkel. Megjegyzi szóló, hogy ezen eszme eredetiségével nem dicsekedhetik, nem is új dolog, mert Németország akárhány városában a laikus elem belevonása az ellenőrzésbe és felügyeletbe, régtől fogva megvan és a munkaadók és munkások egyforma megelégedésére és a hatósági teendők megkönnyítésére működnek. Ami másutt bevált, az itt is be fog válni. !1813. Dr. Neumann Árpád bizottsági tag úr felszólalván, terjedelmesebb indokolás után a következő interpellációt intézi a polgármester úrhoz: 1. Van-e tudomása polgármester úrnak a fővárosban most dívó építkezési módszerről, melynél A választ úgy interpelláló, mint a közgyűlés tudomásul veszi Az interpelláció polgármester úrral közöltetik. Erről a polgármester űr jegyzőkönyvi kivonaton értesítendő.