Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1911

13. 1911. július 5. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - Szabályrendelet a székesfőváros közoktatási intézeteinél alkalmazott tanítószemélyzet fizetéséről

1911. július 5-iki közgyűl és. 1340. szám. 585 A részesedés után esedékes nyugdíj akként álla­pítandó meg, hogy az évről-évre esedékes része­sedés főösszege elosztandó azon évek számával, mely években az illető az említett címen részesedést kapott. 4- §• A tanács a tanároknak és tanítóknak igazgatói, az óvónőknek pedig főóvónői címet adhat és pedig a középiskoláknál, a polgári és elemi iskoláknál a megválasztott tanítók számának 5°/o-a, a kisdedóvók­nál pedig a megválasztott óvónők számának 10°/o-a erejéig. Ebben a kitüntetésben csak azok részesíthetők, akiket a közoktatási ügyosztály vezetője a közoktatás­ügyi bizottságnak, illetőleg az óvónők és az elemi iskolai tanítókra nézve még külön az illetékes iskolaszéknek meghallgatásával kiváló működésük és kifogástalan magatartásuk alapján erre előterjeszt. Ezenfelül szük­séges még, mint előfeltétel a középiskolákban működő tanároknál legalább 15 évi, a polgári és elemi isko­lákban működő tanítóknál legalább 20 évi, az óvónők­nél pedig legalább 15 évi, a nyugdíjba beszámító szolgálati idő. Az igazgatói címmel az elemi iskoláknál 400, a polgári iskoláknál 500 s a középiskoláknál 600 K fizetési pótlék — a főóvónői címmel pedig 400 K fizetési és 100 K lakáspénz pótlék élvezete jár együtt, mely a nyugdíjba beszámítandó. Az igazgatói, illető­leg főóvónői címet és a vele járó pótlékot fegyelmi büntetés esetén az illetők elvesztik. A címzetes igaz­gatók pótlékukat az esetben is elvesztik, ha rendes igazgatókká választatnak meg. 5. §. Az elemi, polgári és középiskolai igazgató ugyanazon fizetés élvezetében marad, illetőleg továbbra is úgy lép elő magasabb fizetési fokozatba, mintha tanító, illetőleg tanár maradt volna. A tanítói vagy tanári fizetésen felül azonban az igazgató: elemi iskolánál évi 1400 K, a polgári isko­lánál évi 1700 K s a középiskolánál évi 2000 K állandó, a nyugdíjba is beszámító, tehát nyugdíj­járulék alá eső igazgatói pótlékban is részesül. Ebből az elemi iskolánál 1200 K a fizetés, 200 K a lakás­pénz, a polgári iskolánál 1400 K a fizetés, 300 K a lakáspénz, a középiskolánál 1600 K a fizetés, 400 K a lakáspénz pótléka. Tíz évi igazgatói működés után az elemi iskolánál még további 300 K, a polgári iskolánál 400 K, a középiskolánál pedig 600 K ugyan­csak a nyugdíjba is beszámítandó pótlékban részesül. Az igazgatói pótlék élvezete abban az esetben, ha a tanács az igazgatót az iskola vezetésétől fegyelmi úton felmenti, megszűnik. A középiskolák igazgatói sorából kiváló műkö­dés és magatartás alapján a tanács a közoktatási ügyosztály vezetőjének a közoktatásügyi bizottság meghallgatásával tett előterjesztésére legfeljebb három­nak a főigazgatói címet adhatja. A főigazgatói cím­mel egyúttal a nyugdíjba is beszámító további 1600 korona fizetési és 400 korona lakáspénzpótlék jár. 6. §. Ha a tanács gazdasági ismétlőiskolák mellett lévő gyakorlótelep mívelésének vezetésére tanítót rendel ki, akkor az, — ha két évig kifogástalan mű­ködést fejt ki, — a 2 év utáni időre ily működése tartamára évi 500 K pótlékot kap, mely a 3-ik §-ban foglalt rendelkezések értelmében a nyugdíjba is be­számít. Ezen pótlékon kívül az általa kezelt gazdasági gyakorló telep évi tiszta üzleti eredményének 20%-ában 147

Next

/
Thumbnails
Contents