Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1911
13. 1911. július 5. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - Szabályrendelet Budapest székesfőváros központi igazgatásának szervezetéről
548 1911. július 5-iki közgyűlés. 1336^szám. nagyobb terjedelmüknél fogva az évkönyvbe csak kivonatilag veendők fel. Mindezen statisztikai közlemények a lapokkal közölhetők, kinyomatásuk azonban csak a tanács utalványára történhetik. 121. §. A statisztikai közlemények célja nemcsak a közigazgatás előmozdítása, hanem ezen kívül a hazai tudományos irodalomnak ápolása és terjesztése lévén, a hivatal feladata, gondoskodni az iránt, hogy nemcsak a fővárosi bizottsági tagok, a tanács tagjai, azon városi hivatalok és minisztériumok közt, melyeket az illető kiadvány érdekelhet, kiosztassanak, hanem hogy a törvényhatóságoknak, továbbá úgy a hazai, valamint a külföldi tudományos intézeteknek és kiváló szakférfiaknak a város nevében megküldessenek, azon kívül pedig könyvkereskedői úton is megszerezhetők legyenek. 122. §. A hivatal kebelében szakkönyvtár áll fenn, melynek gyarapítására évenként 500 K a központi pénztárnál folyóvá tétetik. A könyvek beszerzését az igazgató saját felelőssége mellett teljesíti és azok jegyzékét a tanácsnak utólagosan beterjeszteni köteles. 123. §. A statisztikai hivatalhoz címzett küldeményekért járó postai, esetleg fuvar- és vámdíjak, valamint egyéb aprólékos kiadások fedezésére az igazgató kezéhez évenként 200 K átalány utalványoztatik. 124. §. A statisztikai hivatal könyvtára a fővárosi bizottsági tagok, városi tisztviselők és hivatalnokok * és szakférfiak rendelkezésére áll; a könyvek azonban csak a hivatal helyiségén belül használhatók. 125. §. A hivatal főnöke az- élethossziglan választott és a közgyűlésen szavazattal bíró igazgató, ki a munkát a statisztikai hivatalban alkalmazott egyének közt kiosztja, azt átvizsgálja és ki felelős azért, hogy a hivatal kitűzött célját lehetőleg teljesen elérje. A hivatal észleléseinek eredményéről a tanácshoz jelentést tesz. Az igazgató saját felelőssége alatt szerkeszti a statisztikai hivatal kiadványait. 126. §. A statisztikai hivatal teendői kétfélék, ú. m. a) a fogalmazási; b) a statisztikai és kezelési teendők. Az előbbiek felölelik az igazgatási és fogalmazási teendőket, valamint a tudományos munkálatokat. Az utóbbiak felölelik a statisztikai adatok számszerű megvizsgálását, feldolgozását és a kezelési teendőket. A fogalmazási személyzet: az igazgató, az aligazgató, aki egyúttal az igazgató helyettese, a titkár . és a fogalmazó; a statisztikai és kezelési személyzet pedig: a statisztikai hivatali főtisztek, statisztikai tisztek és ideiglenes hivatalnokok. A fogalmazási szakon jogtudományi, államtudományi, orvos- vagy bölcsészettudori oklevél kívántatik ; a statisztikai és kezelési szakon pedig legalább