Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1911
13. 1911. július 5. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - Szabályrendelet Budapest székesfőváros központi igazgatásának szervezetéről
516 1911. július 5-iki közgyűlés. 1336. szám. 1. ha a mellékfoglalkozásként tekinthető igazgatósági tagság, vagy más hasonló megítélés alá eső állás az alkalmazott idejét oly mértékben foglalja el, hogy ebből a hivatali ügymenetre akár a hivatalos teendők kellő időben való ellátása, akár a hivatali helyiségben a szervezési szabályrendeletben megállapított hivatalos órák betartása tekintetében bármi csekély hátrány is ered, vagy pedig 2. ha a pénzintézet, illetőleg vállalat üzlete a várossal, vagy az illető alkalmazóit rendes hivatalos ügykörében előforduló ügyekkel oly összeköttetésben van, hogy az alkalmazott a hivatali ügyköréhez tartozó teendők és ügyek ellátása tekintetében érdekeltség miatt akadályozva lenne, vagy pedig 3. ha az intézet, illetőleg vállalat szervezete, vagy működésének iránya olyan, ami kizárja azt, hogy annak igazgatásában a város alkalmazottja a hivatali állás tekintélyének, az állam érdekeinek, avagy a közérdekek sérelmei nélkül részt vehessen. Az összeférhetőség kérdésében e szempontok mérlegelése mellett elsőfokon az a hatóság, amely az illetőt megválasztotta vagy kinevezte, másodfokon a közgyűlés határoz. Ezért kötelességük az alkalmazottaknak, hogy mindannyiszor, valahányszor a fent körülírt igazgatótagsági, vagy hasonló állásra hivatnak meg s ezt elfogadni kívánják, az összeférhetőség kérdését eldöntés végett az illetékes hatóságnak bejelentsék és csak ennek kedvező döntése, vagyis az engedély megadása esetén vállalhatják el az igazgatósági, vagy más hasonló állást. Azok az alkalmazottak pedig, akik engedély nélkül töltenek be ily állásokat, ezt a körülményt haladék nélkül bejelenteni kötelesek és amennyiben eme mellékfoglalkozás hivatali állásukkal összeférhetetlennek mondatnék ki, a vonatkozó határozat jogerőre emelkedésével attól nyomban megválni tartoznak. Az alkalmazottaknak a főpolgármesterhez való hivatalos viszonyát az 1872: XXXVI. t.-c. 69., 70. és 71. §§-ai határozzák meg, amennyiben azokat az 1907. évi LX. t.-c. 23. §-a nem módosította, vagy hatályon kívül nem helyezte. 11. §. A közszolgálat érdekében minden tisztviselő és hivatalnok ideiglenesen rendkívüli munkák teljesítésére is kötelezhető, anélkül, hogy ezért külön díjazásra igényt tarthatna. 12. §. A főváros miden alkalmazottja, az előírt hivatalos órákat pontosan megtartani és amennyiben ezt a közszolgálat megkívánja, időnként azokon túl is dolgozni tartozik. A hivatalbeli munka ideje hétköznapokon rendszerint egyfolytában napi 6 óra, vasárnapokon és ünnepnapokon pedig rendszerint egyfolytában napi 3 óra. Oly hivatalokban, ahol a közszolgálat és a polgárság érdekeinek sérelme nélkül a személyzet egy része vasárnapokon és ünnepnapokon nélkülözhető, a személyzet e napokon a szolgálat alól felváltva felmenthető és csak az e célra szükséges személyzettel tartandó fenn ügyeletes szolgálat. Húsvét, pünkösd és karácsony első napján, nagypénteken, űrnapján, valamint március hó 15-én és augusztus hó 20-án a hivatali munka teljesen szünetel. A polgármester rendeletileg állapítja meg: a) a hivatalos órák kezdetét és végét, a vasárnapi és ünnepnapi szolgálatnak az egyes hivatalokban való rendjét, az ügyeletes szolgálatra vonatkozó részletes utasítást, valamint az esetleges kivételeket;