Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1911

6. 1911. március 22. rendes közgyűlés jegyzőkön yve - 568

1911. március 22-iki közg yűlés. 567—568. szám. 231 !568. Dr. Baránszky Gyula törvényhatósági bi­zottsági tag úr felszólalván, utal arra, hogy a leg­utóbbi napokban úgyszólván minden második, har­madik nap hirét veszik annak, hogy helytelen váltó­állítás folytán egyik-másik villamos kocsi összeütkö­zött és súlyos sérülések történtek. Most vasárnap is a Krisztina-téren, ahol igazán nem nagy a forgalom és ahol csak két reláció közlekedik, helytelen váltó­állítás következtében két egymással szembejövő kocsi oly vehemeflciával ütközött össze, hogy a kocsik tel­jesen hasznavehetetlenné váltak és három súlyos se­besülés következett be. Úgy a villamos vasúti kocsikon közlekedő kö­zönségnek, valamint azoknak is, akik akár egész­ségügyi okokból, akár pedig elvből nem ülnek fel a villamosra, azoknak az érdekében is, de maguk­nak a villamos vasúti társaságoknak is érdekében való volna, ha ezeknél a fontos és kényes pontoknál, a váltóknál, ne 15 éves és azon aluli gyermekeket alkalmazzanak, hanem amennyiben lehetséges, a tech­nika mai vívmányai folytán a kocsikat szerkesszék át akképen, hogy olyan váltókészülékek legyenek, amilyennek pl. Bécsben, Berlinben és más nagy világvárosokban vannak ; de másrészt fontos volna nemcsak a közegészségügy és a veszélyesség szem­pontjából, hanem magának a közlekedésnek gyorsabb lebonyolítása okából is, hogy ne ilyen éretlen gyer­mekeket alkalmazzanak, akik ott a váltóknál játsza­doznak, a két társaság váltóőrei veszekednek és a kocsivezetők káromkodva sokszor maguk kénytelenek megigazítani a váltókat. Ezeknek mindennap tanúi azok, akik megfigyelik a vasúti közlekedést. Igaz, hogy a vasúttársaságoknak olcsóbb ilyen gyermekeknek az alkalmazása, azonban végeredmény­ben, ha meggondolják azt, hogy egy ilyen motor­kocsi 50—60.000 koronába kerül és ha egy ilyen kocsi összetörik, az összes váltóőrök fizetése nem kerül ennyibe, azt hiszi, hogy ez a takarékosság nem helyén való, de különösen nem akkor, ha figye­lembe veszik, hogy így a közönség élete veszélyben forog ezen váltóőrök éretlensége és figyelmetlensége miatt. Minthogy pedig a közgyűlésnek nincs módja és alkalma befolyni a közlekedés szabályozására és a vasúttársaságok megrendszabályozására, a polgár­mester úrhoz és a tek. Tanácshoz a következő inter­pellációt intézi: 1- Van-e tudomása a polgármester úrnak arról, hogy a főváros területén járó összes villa­mos vasutak váltóőrei 20 éven aluli gyermekekből alkalmaztatnak, akik a kellő komolyság, érettség és figyelem híjján nemcsak a forgalom gyors és pon­tos lebonyolítását akadályozzák, hanem számtalan esetben súlyos következményű balesetet idéznek elő, mert nincs meg a nehéz szolgálatukra való képességük ? 2. Óhajt-e a polgármester úr és a tekintetes Tanács felügyeleti jogánál fogva ezen tarthatatlan állapoton változtatni és a villamos vasúti vállala­tokat kötelezni, hogy motorkocsijait váltóigazító szerkezettel lássák el, addig pedig, míg ezek el­készülnek, elrendelni, hogy váltóőrükül csak 30 víz díjának 30 (harminc) °/o-át a székesfővárosi víz­szolgáltatásról szóló szabályrendelet 35. §-a alapján kedvezményképen elengedte, az érdekelt egyesület részéről közbevetett felebbezés folytán a mai napon tartott ülésében felülbírálván, az abban felsorolt okoknál fogva helybenhagyja. Erről a közgyűlés a tanácsot további megfelelő eljárás végett, az összes iratok visszaadásával értesíti.

Next

/
Thumbnails
Contents