Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1911
3. 1911. február 8. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 267
1911. fe bruár 8-iki közgyűlés. 267. szám. 117 tanácsa a 2 évben megállapított határidőt megfelelően meghosszabbíthatja. b) Az építkezés a székesfővárosi építkezési szabályoknak megfelelően Márkus Dezső által 1 :100 léptékben készítendő és a főváros tanácsa úgyis mint építési hatóság külön, úgyis mint szerződő fél részéről kívánt módosításokkal elfogadott és ennek jeléül aláirt terveknek megfelelően hajtandó végre. A jóváhagyott tervek egy eredeti példánya a szerződéshez lesz fűzendő annak kiegészítő részeként. A terveken az építés folyama alatt módosítások csak az építésügyi hatóság engedélye alapján és a székesfővárosnak mint szerződő félnek hozzájárulásával eszközölhetők. c) Márkus Dezső az építkezés megkezdése előtt köteles a székesfővárosi tanácsnak az építkezési vállalkozó közjegyzőileg hitelesített aláírással ellátott nyilatkozatát bemutatni, amelyben az építkezési vállalkozó arról az esetleges jogáról, hogy az építkezésekből kifolyólag a székesfőváros ellen bármi címen is követeléssel fölléphessen, továbbá, hogy az építkezésből kifolyólag Márkus Dezső ellep származó követelésére nézve a beépítendő ingatlanból s ennek felépítményeiből, kielégítést kereshessen, kifejezetten lemond. 3. Ha Márkus Dezső az 1. pontban elvállalt kötelezettségének a megállapított határidő alatt bármi okból teljesen eleget nem tenne, a főváros a szinháznyítási engedély érvényének egyidejű megszüntetése mellett a szerződéstől elállhat s a színház céljaira átadott területet az azon netán már emelt felépítményekkel, minden egyéb tartozékokkal, a berendezéssel és felszereléssel • együtt birtokába birói eljárás nélkül közigazgatási úton azonnal visszaveheti, továbbá a visszavett ingatlannak az előbbi állapotba való visszahelyezését is kívánhatja s ez esetben köteles Márkus Dezső az épületet és annak minden tartozékát a saját költségén eltávolítani, a használatra átengedett területet a főváros által . kívánt módon és az általa megállapított záros határidő alatt a saját költségén rendezni és parkozni; ha ezen kötelezettségének Márkus Dezső pontosan eleget nem tenne, úgy a főváros a visszahelyezés! munkálatokat Márkus Dezső terhére és veszélyére elvégeztetheti és ebből származó költségeit, valamint minden egyéb kárát is Márkus Dezső megfizetni köteles. 4. Ha Márkus Dezső az 1. pontban vállalt kötelezettségének a megállapított határidő alatt eleget tett, az esetben Budapest székesfőváros közönsége az 1. pontban körülirt városi területet az azon emelt színházzal s ennek berendezésével és felszerelésével együtt a rajta emelendő színházi épület elkészültétől számítandó 50 esztendőre állandó színielőadások tartása céljára Márkus Dezsőnek ingyenes használatul átengedi, Márkus Dezső pedig azt használatába átveszi a következő feltételek mellett és pedig: a) Márkus Dezső a használatul kapott ingatlanra a főváros tulajdonjogának elismeréséül évente mindenkor január első felében 2 darab 20 koronás aranyat a fővárosi központi pénztárba befizetni köteles; b) Márkus Dezső állandó magyar színtársulatot tartozik szerződtetni; c) köteles a színházban az egész éven át június, július, augusztus és szeptember hónapokat kivéve hetenkint legalább 5 napon előadást tartani; vasár- és ünnepnapokon délutáni és esti — szóval kettős előadások tarthatók; jogában áll azonban a hét minden napján, valamint az év június 1-töl szeptember végéig terjedő időközben is előadásokat tartani, valamint jogában áll hétköznapokon is vala30