Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1910

23. 1910. november 9. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 1743 - 1744 - 1745 - 1746 - Szabályrendelet Budapest székesfőváros gázművei igazgatásának szervezéséről.

1910. november 9-iki közgyűlés. 1746. szám. 609 8. Az üzleti év meghatározása. 9. Az évi költségvetés megállapítása. A bevételeket és kiadásokat részletesen föltün­tető költségvetési előirányzat a székesfőváros költség­vetésétől elkülönítve oly időben terjesztendő elő, h ogy a vállalat előirányozható nyeresége a községi alap költségvetésébe beállítható legyen. A községi alap költségvetése illető tételeinek igazoló mellékletét a vállalat alapjáról készített és a közgyűlés által elfogadott költségvetés képezi, mely a községi alap költségvetésével együtt terjesztendő föl a belügyminiszterhez. 10. Az évi mérleg-, nyereség-és veszteség-számla megállapítása. Határozat a nyereség felhasználása és a fölmentvény, valamint az évi jelentés ügyében. A mérleget a nyereség- és veszteség-számlával, és az évi jelentéssel, valamint a leltárral együtt a székesfőváros községi alap zárószámadásától el­különítve kell előterjeszteni, hogy a törvényhatósági bizottság közgyűlése által megállapítandó nyereség a községi alap zárószámadásszerű bevételei közé be­állítható legyen. A községi alap zárószámadása illető tételeinek igazoló okmányát a vállalatnak a közgyűlés által elfogadott mérlege, nyereség- és veszteség­számlája, leltára és évi jelentése képezi, mely a köz­ségi alap zárószámadásával együtt terjesztendő fel a belügyminiszterhez. 11. Azon összeg meghatározása, — a beruhá­zott tőke százalékában — mely az összes beruhá­zás értékcsökkenésének pótlására, az üzleti év nyere­ségéből évente az újítási alapba helyezendő. 12. A beruházott tőke törlesztési idejének meg­állapítása. A törlesztési idő 40 évnél hosszabb nem lehet. 13. Azon szerződési föltételek és kikötések meg­állapítása, melyek mellett „Budapest székesfőváros gázművei" cég üzemét más községek területére ki­terjesztheti. 14. A vállalat által a székesfőváros részére ter­mészetben nyújtandó szolgáltatások megállapítása. 15. A gáz általános eladási árának meg­állapítása. 16. A gázmérők használati díjának megszün­tetése. 17. A vállalat összes szerződéses és évi fize­téses végleges alkalmazottai illetményeinek, valamint az alkalmazás föltételeinek megállapítása. 18. Az igazgatóság hét tagjának kiküldése. 19. A tisztviselők és egyéb alkalmazottak, vala­mint a munkások szolgálati viszonyaira vonatkozó szabályrendelet megállapítása. Ezen ügyekben az építendő új gázművek üzembehelyezését követő üzleti év végéig az igaz­gatóság intézkedik. 20. Ezen szabályrendelet módosítása. 6. §. Eljárás a törvény ható- A törvényhatósági bizottság közgyűlése az előző si"\ bizottság közgyíilé- szakaszban felsorolt ügyekben az általa kiküldendő sének határozathozata- gázbizottságnak, mint a törvényhatósági bizottság Iánál. állandó szakbizottmányának meghallgatásával határoz. Ezeket a véleményes indítványokat a tanács saját javaslata kíséretében közvetlenül terjeszteti a közgyűlés elé. Ez a rendelkezés nem érinti a középí­tési bizottmánynak az 1870 :X. t.-c. 23. §-ában meg­állapított hatáskörét. A határozathozatal módjára nézve a fönálló szabályok irányadók, 153

Next

/
Thumbnails
Contents