Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1910
18.1 1910. július 6. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1241
442 1910. július 6-iki közgyűlés. 1240—1241. szám. módon, hogy ebből a költségből az építkezés megkezdésére szükséges 650.000 korona és a fentebb körülirt Csonka-féle Kelenhegyi-uti (32/2—35/2) hrsz. telekből megszerzendő 382-70 négyszögölnyi telekrésznek 26.789 koronát, azaz Huszonhatezerhétszáznyolcvankilenc koronát kitevő kártalanítási költsége az uj beruházási kölcsön felvételéig a 2 millió font sterlinges kölcsön pénzkészleteiből lesz fedezendő ; felhatalmazza továbbá a közgyűlés a tanácsot, hogy a sárosfürdői igazgató-főorvosi állásra, annak betöltésére alkalmas, jelesül a thermális gyógykezelésben jártas szakorvost évi 8000 korona, azaz Nyolcezer korona illetmény és természetbeni lakás-járandóság mellett egyelőre 10 évre kellő időben alkalmazhasson s hogy az alkalmaztatásra és az illető szolgálati viszonyaira és járandóságaira vonatkozó feltételeket megállapíthassa és ez alapon az illetővel a főváros közönsége nevében a szerződést megköthesse; végül elrendeli a közgyűlés, hogy a fürdő- és szállodaüzem dologi kiadásainál a bútor- és fehérnemüek pótlására felvett összegekből egy megújítási alap létesíttessék abból a célból, hogy az annak idején szükségessé válandó pótlások ebből az alapból legyenek eszközölhetők. Ez a határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, a m. kir. belügyminiszter úrhoz felterjesztetik. !1241. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 30.236/1910— VI. számú előterjesztése: a hirdetési ügy egységes rendezésére vonatkozó szabályrendelet végrehajtása ügyében. A közgyűlés jóváhagyólag tudomásul veszi, hogy a tanács az 1888-ik évi június hó 20-án és 21-én tartott közgyűlésben hozott 607. kgy. sz. határozat alapján az Emmerling Vilmos Károly céggel kötött és az 1888-ik évi augusztus hó 1-én kelt 26.178. sz. tanácsi határozattal jóváhagyott szerződést a hirdetésügy egységes rendezése tárgyában alkotott 1537/1909. kgy. sz. szabályrendelet alapján az 1910. évi március hó 11-én egy évre fölmondotta és hogy ennek folytán az emiitett szerződés hatálya az 1911-ik évi március hó 11-ikén éjjel 12 órakor megszűnik. Elhatározza ennek folytán a közgyűlés, hogy a közterületeken és a főváros tulajdonában levő ingatlanokon az Emmerling Vilmos Károly cég által alkalmazott hirdető oszlopokat és táblákat, amelyek az idézett szerződés 4-ik pontja értelmében a székesfőváros tulajdonai, az 1911. évi március hó 11-ikét követő időpontban a nevezett cég használatából a főváros birtokába visszaveszi és fölhatalmazza a tanácsot, hogy az átvétel körül, valamint a vállalkozót a szerződés 10-ik pontja szerint megillető törlesztési hányad megállapítása tekintetében szükséges intézkedéseket saját hatáskörében megtehesse. Elhatározza a közgyűlés, hogy a hirdetési vállalatot a főváros saját kezelésébe veszi és önálló üzem gyanánt kezeli, fölhatalmazván egyidejűleg a tanácsot, hogy az általa alakítandó házi bizottmány közreműködése mellett az üzem ideiglenes szervezetét saját hatáskörében megállapíthassa és annak élőre legfeljebb 8000 K-ig terjedő évi fizetéssel és az üzem tiszta jövedelmében legfeljebb Három (3) százalékig terjedő részesedéssel a házinyomdai igazgató szerződéséhez hasonló szolgálati szerződés mellett vezető egyént alkalmazhasson, valamint a szükséges hivatalnokokat és munkásokat is ideiglenesen az üzem bevételei terhére a fönnálló szabályok értelmében alkalmazhassa. A főváros kezelésében tartott hirdetési üzlet által szedhető térdíjakat és kiragasztási díjakat a közgyűlés a hirdetési ügy egységes rendezése tárgyában alkotott 1537/1909. kgy. számú szabályrendelet 7. §-a alapján a következőkben állapítja meg: