Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1910

12. 1910. április 27. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 742 - 743

260 1910. április 27-iki közgyűlés. 741—743. szám. feltételek mellett 1910. évi május hó 1-től számítandó három évi időtartamra, vagyis 1913. évi április hó végéig Brüll testvérek bejegyzett cég építési vállalata részére épüjetállványfaraktár céljaira bérbeadja. A szokásos szerződéses feltételeken kivül kiköti a közgyűlés még a következőket: 1. A bérlet tárgyát képező terület bérlő által a székesfővárosi mérnöki hivatal kitűzése alapján s közelebbi utasítása szerint leg­később három hónap alatt, az építésügyi szabályzat rendelkezéseinek megfelelő uj álló deszkakerítéssel kerítendő be. Ez a kerítés minden megtérítés nélkül azonnal a főváros tulajdonába megy át s azt bérlő állandóan jókarban tartani és a szerződés lejártakor, vagy a bérlet­nek bármely oknál fogva való megszűnése alkalmával a fővárosnak jókarban átadni köteles. 2. A bérösszegen felül, mint további bért tartozik a bérlő meg­fizetni a bérelt telek, valamint az azon emelendő felépítmények után kirovandó adót, illetékegyenértéket s mindennemű közterhet is, amit különben a bérbeadó lenne köteles fizetni. 3. Bérlő köteles a hatóságnak közegészségügyi és tüzrendészeti szempontból, valamint bármely egyéb köztekintetekből jelenleg fenn­» álló s a jövőben kiadandó minden rendelkezését saját költségén foganatosítani, a tüzrendészeti hatóság által megállapítandó faraktá­rozási határvonalat pontosan betartani és ezek miatt semmiféle kár­talanításra vagy bérleengedésre igényt nem tarthat. 4. Telepengedélyhez kötött ipar gyakorlása esetén a telepenge­délyt tartozik a bérlő megszerezni. 5. Bérlő köteles a telek mentén elvonuló járda tisztántartásáról saját költségén gondoskodni. A jelen határozatban foglaltak a főváros részéről uj, vagy eltérő feltételeket és kikötéseket is tartalmazható írásbeli szerződésbe fog­lalandók s azok csakis ennek megtörténte s a szerződő felek részé­ről történt szabályszerű aláírása után válik a székesfővárosra nézve kötelezővé. Erről a tanács, a további intézkedések megtétele végett, az iratok kiadásával tárgyiraton értesítendő. !742. Tárgyaltatott a tanács 35.875/1910— VI. számú előter­jesztése : az adófőpénztár megszűntetése és a központi és kerületi pénztári személyzet egyesítése ügyében érkezett belügyminiszteri leiratra. A tanács előterjesztése alapján a közgyűlés tudomásul veszi a m. kir. belügyminiszter ur 1910. évi április hó 7-őn 138.286/909. sz. a. kelt leiratát, mellyel az adőfőpénztár megszüntetése s a központi és kerületi pénztári személyzet egyesítése tárgyában 1909. évi 1222. kgy. sz. a kelt határozatot, valamint ezzel kapcsolatosan a székes­főváros központi pénztárának hatásköréről s szervezetéről és a székesfőváros adóhivatalainak hatásköréről és szervezetéről megállapí­tott szabályrendeleteket jóváhagyta. Egyúttal a központi pénztár hatásköréről és szervezetéről szóló szabályrendelet 12. §-ából, mely szerint „Az aligazgató a nagyobb összegű és kényesebb természetű pénzkezelést és a nagyobb tömegű értékek kezelését kizáróan végzi" a „kizáróan végzi" szavaknak tör­lését s ezek helyébe a miniszteri leirat szerint „az ellenőr állandó ellenőrzése mellett közvetlenül teljesiti" szövegnek felvételét elrendeli. Erről a közgyűlés a tanácsot, a további intézkedések megtétele végett, tárgy iratok kiadásával értesiti. !743. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 3903/1910— VI. számú előterjesztése: az 1870. évi nyereménykölcsön járadékainak fedeze­tére lekötött községi adópótlékok cimén a községi adópótlék feleme­lése következtében befolyó jövedelemtöbblet felhasználása ügyében érkezett belügyminiszteri leiratra.

Next

/
Thumbnails
Contents