Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1910

9.1 1910. március 16. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 512

1910. március 16-iki közgyűlés. 512. szám. rovására eszközölheti s e körüli költségeit és kiadásait a bérlő meg­téríteni tartozik. Megjegyeztetvén, hogy az f) és g) pontok alatti esetekben a bérlő a főváros részéről semmiféle cimen megtérítésre vagy kártérí­tésre igényt nem tarthat; a g) pont alatti esetben a kisajátító részéről nyújtandó kártalanítás tekintetében azonban a mindenkori kisajátítási törvény rendelkezései az irányadók. Az a)—e) pontok alatt elősorolt esetekben és a részletezett következményekkel azonban a főváros a szerződést a szerződési idő­tartam 10 éven túli idejében is előzetes felmondás nélkül bármikor és azonnal megszüntetheti; egyébként a fővárost a szerződés első tiz évi időtartamán túli időben bármikor érvényesíthető 1 évi felmondási jog illeti meg, amennyiben a főváros ezen felmondási jogával élne, ugy a felmondási határidő lejártával, valamint a szerződés lejárta esetén is oly módon köteles a bérelt egész területet a bérlő a főváros­nak visszabocsátani, amint ez a fentebb, az f) pontban felvett esetre meg van állapítva. 8. A bérbeadandó terület jelenlegi haszonbérlői részére a főváros által netán fizetendő kártérítési* összeget, valamint a teleknek a jelenlegi haszonbérlőktől történő visszavételével járó tényleges költ­séget a bérlő vasúttársaság a fővárosnak sajátjából tartozik azonnal megtéríteni, anélkül, hogy az emiitett költségek mérvét bármi szem­pontból is kifogásolhatná. 9. Tartozik a bérlő a bérelt terület mentén elvonuló járda tisztán­tartásáról saját költségén állandóan gondoskodni. 10. Tartozik a bérlő a hatóságnak közegészségügyi és tűzren­dészed szempontból, valamint bármely egyéb köztekintetből jelenleg fennálló s a jövőben kiadandó, illetve életbelépő minden rendelkezését saját költségén mindenkor és azonnal foganatosítani, a tűzrendészed hatóság által megállapítandó raktározási határvonalat pontosan betar­tani anélkül, hogy bármiféle kártalanításra vagy bőrleengedésre ezen vagy más okból igényt tarthatna. 11. Tartozik bérlő a teherpályaudvarra, illetve a vasúti üzemre vonatkozó törvények, rendeletek, vagy szabályrendeletek által előirt és illetve a jövőben előírandó vagy életbelépő köztisztasági, közren­dészeti, közegészségi, közbiztonsági és egyéb összes szabályokat mindenkor pontosan betartani s a. hatóságok vonatkozó rendeleteinek x azonnal eleget tenni, mindazokat a javításokat, átalakításokat és befektetéseket, stb. pedig, melyeket a hatóságok a jelzett szempon­tokból kívánni fognak, mindenkor saját költségén azonnal elvégeztetni. 12. Tartozik továbbá a bérlő a bérlet tárgyát képező terület és az ezen létesítendő épületek, úgyszintén egyéb létesítmények után járó összes állami és községi adókat és egyéb közterheket, járulékokat, díjakat, illetékegyenértékeket és illetékeket, beleértve a vízdíjakat és vizmérődíjakat, nemkülönben — a burkolási és csatornázási járu­lékok kivételével — minden egyéb más kiadásokat és költségeket is, melyeket különben a tulajdonos volna köteles fizetni, a bérlet tartama alatt sajátjából viselni és azokat, mint a bérösszeg járulékait esedékességük idejében pontosan megfizetni, ugy, hogy a fővárost a bérlet tartama alatt, sem azután a bérletből kifolyólag semmiféle költség, vagy kiadás nem terhelheti. Önként értendő, hogy a bérlő saját üzleti adóit és' az üzlettel járó összes költségeket és kiadásokat szintén önmaga viseli. 13. Bérmérséklésre, bérleengedésre, vagy bérvisszatérítésre a bérlő semmiféle esetben, tehát tüz vagy elemi csapás esetén sem tarthat igényt. 14. A vasutvállalat minden megtérítés vagy kártalanítási igény nélkül a szerződés tartama alatt mindenkor ; tűrni tartozik, hogy a főváros a bérelt területeu közműveket (viz-, gázcsővezeték, csatorna, stb.) létesíthessen, vagy azon átvezethessen.

Next

/
Thumbnails
Contents