Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1909
6.2 1909. március 19. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 614 - 615
1909. március 19-iki közgyűlés. 613—615. szám. 163 módon, hogy az viszont a Gellérthegy felső platójának használatát ne zavarja. 6. A menetdíjakat a sikló tulajdonosával együttesen, a mindenkori menetrendeket pedig a sikló tulajdonosával és a fennálló szabályok szerint, erre illetékes hatósággal együttesen a székesfőváros közönsége állapítja meg. 7. A legnagyobb részben a főváros tulajdonát képező területen, valamint a fentebbiek szerint három ponton utterületen vezetendő sikló céljára netán szükséges magántulajdont képező terület megszerzését a székesfőváros magára vállalja. 8. Területhasználati szerződés kötendő, melyben az itt kikötött elvi feltételek, valamint a közigazgatási bejárás és a későbbi tárgyalások során megállapítandó többi kikötések részletesen és szabatosan lesznek szabályozandók. Ezen határozatát a közgyűlés az 1870 : X. t.-c. és illetőleg a Budapest főváros területén tervezett géperejű közúti vasutak, siklók stb. engedélyezése tárgyában kiadott 45.224/87. sz. kormányrendelet 3. §-a értelmében további tárgyalás céljából a fővárosi közmunkák tanácsához azzal a megkereséssel teszi át, hogy az ügyet a saját részéről történt letárgyalás után a közgyűlés határozatának a m. kir. kereskedelemügyi miniszter úrral egyetértőleg leendő kormányhatósági jóváhagyás céljából a tárgyalási iratok és tervek kapcsán közvetlenül a m. kir. belügyminiszter úrhoz felterjeszteni szíveskedjék. !614. Az elnöki tisztet dr. Bárczy István polgármester úrtól Fülepp Kálmán főpolgármester ur veszi át. !615. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 298.900/1908— V. sz. előterjesztése: a budapesti közúti vaspályatársaság Óbuda—filatorigáti vonalának villamos üzemre való átalakítása ügyében. * A közgyűlés a tanács és a közlekedésügyi bizottmány egyetértő javaslatai alapján a budapesti közúti vaspályatársaság által az Óbuda—Fő-tértől a budapesti helyi érdekű vasutak Filatóri-gát állomásáig vezetendő összekötő közúti vasútvonalra nézve bemutatott s vagylagos megoldást tartalmazó tervek közül a közigazgatási bejárás alapjául azt a tervet fogadja el, mely szerint mindakét vágány a Laktanya-utcában vezettetnék. Az ennek értelmében megépítendő vonal céljaira szükséges közterület használatát elvben engedélyezi a következő kikötések mellett: Az összekötő vonalra a területhasználati szerződés összes határozmányai kiterjednek. Az igénybeveendő útvonal szabályozatlan voltánál fogva, mely a végleges elhelyezést akadályozza, a megépítendő vasút csak ideiglenes jellegű lehet, melyet köteles lesz a vasúttársaság az illető utcák szabályozásának végrehajtása után a főváros felhívására minden kártérítési igény támasztása és az épitési tőke ujabb megterhelése nélkül a főváros által kijelölendő helyre áthelyezni. A Szentendrei-utca 500-0 méter hosszúságban és az egész szélességében kikövezendő lesz, melyhez szükséges kövezési anyagot a főváros fogja szolgáltatni. A Fő-téren, valamint a Miklós-téren szükséges, a tervek egyik példányán jelzett sarokletompitásokról, illetőleg házlemetszésről való gondoskodás, a vasúttársaság feladatát fogja képezni. Olyan síneket kell alkalmazni, melyek a kövezet akadálytalan létesítését lehetővé teszik. Egyéb részletek és kikötések a közigazgatási bejárás, illetve a későbbi tárgyalások során lesznek megállapitandók. A közgyűlés ezen határozatát az összes iratok és tervek kapcsán az 1870 : X. t.-c. és illetőleg a székesfőváros területén géperejű közúti vaspályák engedélyezését szabályozó 45.224/87. sz. kormányrendelet 3. §-ában foglalt rendelkezéshez képest további tárgyalás végett a a fővárosi közmunkák tanácsához teszi át oly kéréssel, hogy ezen