Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1907
3.2 1907. január 17. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 167 - 168 - 169 - 170
78 1907. január 17-iki közgyűlés. 170. szám. kiállítás és kongresszus czéljaira a Városligetnek a bemutatott helyszínrajzon feltüntetett azon területe, a mely az iparcsarnok előtt és mögött terül el, ideiglenesen átengedtessék, a tanács indokolt előterjesztése alapján az alábbi feltételek kikötése mellett helyt ad és pedig: 1. Megengedtetik az átengedett területnek kerítéssel leendő elzárása és pedig akként, hogy a kerítés május hó 11-ike előtt is elkészíthető, ugy azonban, hogy rajta a szabad közlekedés biztosítására megfelelő számú átjárók hagyandók s az átengedett területet a közönség elől csak május hó 8-ikán szabad elzárni. A kiállítás bezárása után, vagyis junuis hó 30-tól számított 3 nap alatt a kerítés teljesen lebontandó és eltávolítandó. 2. A kerítést a kertészeti igazgató közbenjötte mellett a mérnöki hivatal tűzi ki. 3. Köteles folyamodó szövetség a kerítés eltávolítása után a földbe ásott czölöpök helyeit betömiteni s az előbbi állapotnak megfelelőn rendeztetni. 4. A bekerített területen levő összes utaknak a kiállítás tartama alatt való jókarbantartása a „Magyar sütők országos szövetség"-ét terheli, az utakban netán okozott károkat pedig a 6. ker. elöljáróság egyoldalú megbecsülése alapján megtéríteni tartozik. 5. A kérvényező szövetség tartozik gondoskodni arról, hogy a közönség a bekerített helyen a növényzetben és gyeprészekben kárt ne okozzon, mert a netalán okozandó károkat a kertészeti igazgató egyoldalú megbecsülése alapján feltétlenül megtéríteni köteles. 6. Sütőkemenczék a bemutatott helyszínrajznak megfelelően csak az iparcsarnok mögött állithatók fel; a vendéglő, valamint a kiállítás czéljaira szolgáló egyéb ideiglenes jellegű épületek pedig a rajzon kijelölt tisztásokon. A kemenczék csakis reggel és pedig 6 órától 8 óráig fűthetők s egyébként is füstmentes tüzelés alkalmazandó; reggeli 8 órán tul a kemenczéket fűteni egyáltalán nem szabad. A vendéglőben, valamint a többi kiállítási épületekben pedig csakis légszeszszel vagy villanynyal fűtött takaréktüzhelyek alkalmazhatók. 7. Az átengedett területen folyamodó szövetség a közegészség megóvása szempontjából a köztisztaságra saját költségén a legnagyobb gondot tartozik fordítani. A növényzet rendszeres ápolását és öntözését ellenben a kertészeti igazgató teljesiti az alárendelt kertészeti személyzettel, a kiket folyamodó szövetség az elzárt területre bármikor ingyen bebocsátani köteles, illetves ily czélra szolgáló állandó belépőjegyekkel köteles ellátni. 8. A mennyiben a létező világításon kivül a kérvényező szövetség az átengedett terület jobb megvilágítását tervezné, erről saját költségén tartozik gondoskodni, ez irányban azonban a főváros engedélyét külön szükséges előzetesen kérelmeznie és kieszközölnie. 9. A fellállitandó sütőkemenczékre, vendéglői és egyéb épülekre nézve külön terv mutatandó be és csak ezeknek letárgyalása és az építkezés engedélyezése után szabad az építkezést megkezdeni. 10. A jelen határozattal megállapított feltételek betartásának biztosítására a folyamodó szövetség a munkálatok megkezdése előtt 8 nappal 1200, azaz Egyezerkettőszáz korona biztosítékot köteles a székesfővárosi központi pénztárba befizetni. 11. A munkálatokkal felmerülendő összes költség a kiállítást rendező szövetséget terheli, ugy, hogy a kiállítás rendezéséből kifolyólag a székesfővárosra semmiféle költség, illetve anyagi teher nem háromolhatik. 12. A kikötött feltételek pontos betartásáért, valamint a kiállítás rendezéséből kifolyólag a székesfővárosnak, avagy harmadik személyeknek netán okozott bárminemű kárért a folyamodó „Magyar sütők országos szövetségién kivül annak elnöke, névszerint Glasner Ede és ügyvezető alelnöke Steiner Gyula urak személyesen is felelősek,