Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1907

18.2 1907. július 5. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 1187 - 1188 - 1189

1907. július 5-iki közgyűlés. 1186—1189. szám. 483 részbeni álláspontját, — önálló építési teleknek nyilvánítva, hozzá­járul a közgyűlés ahhoz is, hogy az egyesítendő telkek ezen uj fel­osztása érdekében a Telep-utcza folytatásában a bemutatott 39-**" 1 ttsz. mérnöki térrajzon kék vonalozással feltüntetett módon és a mérnöki hivatal 1907. évi április hó 12-én 1526. sz. javaslati előter­jesztésében részletezett kikötések mellett egy 8 öl széles utcza vétes­sék fel a szabályozási tervbe és pedig az ezen újonnan nyitandó utczának a szükséges közművekkel a fent emiitett mérnöki hivatali javaslatban részletezett módon való ellátása s illetve az erre vonat­kozó kötelezettségnek az illető telektulajdonosokkal szemben való előzetes telekkönyvi biztosítása mellett. A szabályozás folytán a Róna-utczából a (2365—2368.) hrsz. egyesi­tett telekhez hozzáeső, a 39^!í- ttsz. térrajzon a)-val jelölt 26-^­• -ölnyi terület megváltási árát a közgyűlés D-ölenként 30, azaz Harmincz koronában állapítja meg. Erről a tanács az iratok kiadásával megfelelő eljárás végett értesíttetik. !1187. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 136.416/1907— III. számú előterjesztése: a 3. ker. Homokos-dűlőben fekvő 8123—8133., 8134/1. hrsz. telkek környékének szabályozás-módosítása ügyében. A közgyűlés a középitési bizottságnak a tanács által pártolólag előterjesztett javaslata alapján hozzájárul ahhoz, hogy a 3. kerületi Homokos-dűlőben 8123—8133. és 8134/1. hrsz. a. fekvő, dr. Lechner Károly tulajdonát képező telkek a mérnöki hivatal .által 48 3­ttsz. alatt szerkesztett tőrrajz szerint egyesittessenek, s az egyesitett XXIII telek a mérnöki hivatal által Q~i^ir ttsz. a. bemutatott térrajz szerint szabályoztassék. A szabályozás folytán az egyesitett ingatlanból a Szentendrei­XXIII útra eleső, a 48—37— ttsz. térrajzon vörös x)-el jelölt terület kárta­lanítási árát a közgyűlés D-ölenként Hat (6) koronában, ellenben az ingatlanhoz hozzáeső s ugyanazon térrajzon v.) és z)-vel jelölt köz­területek megváltási árát D-ölenként Öt (5) koronában állapítja meg azzal, hogy a szóban levő telkek egyesítésének és szabályozásának engedélyezéséhez még azon további kikötések mellett járul hozzá, melyeket a fővárosi közmunkák tanácsa 1907. évi május hó 2H-án 1647. sz. a. kelt átiratában és azt kiegészítőlég a mérnöki hivatal, a középitési bizottság és a tanács által pártolólag előterjesztett 1907. évi április hő 30-án 1821. I. sz. o. sz. alatt kelt jelentésében meg­állapított. Erről a tanács további intézkedés végett az iratok kiadásával értesíttetik. !1188. Tá r gyaltatott a bizottmány és tanács 73.218/1907— X. számú előterjesztése: a dunajobbparti kórházak nem rendszeresített ápoló-személyzetének állandósítása ügyében. A pénzügyi és gazdasági bizottmánynak a tanács által pártolóan előterjesztett javaslata alapján a közgyűlés hozzájárul a Duna jobb­parti közkórházak igazgatósága által alkalmazott ideiglenes ápoló­személyzet állandósításához olykép, hogy 11 világi ápoló eddigi illet­ménye egyenként 144 koronával, 11 világi ápolóé egyenkint 24 koronával, összesen 1848 koronával felemeltessék. Hozzájárul ahhoz is, hogy az ápoló-személyzet 8 ápoló testvérrel, 2 világi ápolóval és 7 pavilloncseléddel, évi 9972 korona 80 fillér költségtöbblettel szaporittassék s egyúttal a jóváhagyás kieszközlése végett iratokat a m. kir. belügyminiszter úrhoz felterjeszteni határozza. !1189. Tárgyaltatott a bizottmány, és tanács 112.515/1907— X. számú előterjesztése: a Szent István-kórházban „Röntgen-laboratórium" létesítése ügyében. A pénzügyi és gazdasági bizottmány javaslata és a tanács pártoló előterjesztése alapján a közgyűlés hozzájárul ahhoz, hogy a f. évi

Next

/
Thumbnails
Contents