Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1907
17.1 1907. június 19. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1070 - 1071
1907. június 19-iki közgyűlés. 1069-1071. szám. 435 Ellenben, midőn a Duna áradása az olvadás következtében áll elő, az esetben a zsilipet igenis elzárja, hogy be ne tóduljon az a nagy mennyiségű viz, a mely a viz sziutükrének magassága következtében az alacsonyabban fekvő területekre előre tolul. Ennélfogva tehát a mérnöki hivatal ez által, hogy ez alkalommal nem zárta el a zsilipeket, a nagyobb bajt hárította el Ó-Buda ezen részéről, következésképen semmi mulasztást nem követett el, sőt kijelenti a mérnöki hivatal jelentésében, hogy a maga felelősségére ilyen viszonyok között sohasem zárná el a zsilipit, csak hatósági utasításra. Egyébként ezt az elárasztást nagyrészben az Aranyhegyi-árok szabályozatlan volta okozta, a mely árok szabályozásának kérdésében nem csak a tárgyalások vannak folyamatban, hanem a tervek már hatóságilag, sőt közmunkatanácsilag is jóvá vannak hagyva és most a vízjogi hatóságnál vannak. 'Ez az Aranyhegyi-árok alacsony partokkal bir és akár téli, akár nyári magas vízállásról van szó, a vízmennyiség, a mely ezen árok alacsony partjai felé közeledik, azon partokon mindig keresztül fog törni. Ez tette a hatóság feladatává, hogy necsak a partrészeket, a lejtőket erősbitse, magasbitsa, hanem egyszersmind az Aranyhegyi-árok vonalát másutt válassza meg, hogy a hegyről lezúduló viz más vonalon toluljon a Dunába. Erre a műveletre 300.000 korona szükséges. Ennek fedezete a f. évi költségvetésben nem áll rendelkezésre, de a mennyiben az év folyamán a vízjogi hatóság az engedélyt meg fogja adni és a közgyűlés a jövő évi költségvetés tárgyalásakor ezen költséget meg fogja szavazni, semmi sem áll majd útjában annak, hogy ezen árok szabályozási munkálata a jövő óv folyamán megkezdessék. A választ ugy interpelláló, valamint a közgyűlés tudomásul veszi. !1070. Dr. Glücksthal Samu törvényhatósági bizottsági tag ur terjedelmes indokolás kíséretében a következő interpellácziót intézi a polgármester úrhoz: 1. „Van-e polgármester urnák tudomása arról, hogy a székesfőváros egyes társasköreiben a játékbankok intézménye honosíttatott meg? 2. Ha igen, hajlandó-e a közgyűlés elé oly javaslatokat terjeszteni, melyek módot adnak a közgyűlésnek arra, hogy ünnepélyesen tiltakozhassak a főváros hirének és tekintélyének meghurczolása ellen? 3. Hajlandó-e továbbá a közgyűléstől felhatalmazást kérni egy, a törvényhozás és kormányhoz intézendő feliratra, mely a szerencsejátékokra vonatkozó törvények revízióját sürgeti, mindazonáltal az egyesülési jogban rejlő nagy politikai biztosítékok sértetlen fentartása mellett?" Az interpelláczió polgármester úrral közöltetik. Erről dr. Bárczy István polgármester ur jegyzőkönyvi kivonaton értesítendő. !1071. Sipos Ágoston törvényhatósági bizottsági tag ur bővebb indokolás előrebocsátása után a következő interpellácziót terjeszti elő : 1. „Van-e tudomása a tek. Tanácsnak az „Iparostanonez-iskola Igazgatók Érdekköre" által legutóbb tartott értekezleten a tanulók magaviselete, a fegyelmező eszközök elégtelensége s egyes tanerők magatartása miatt felmerült panaszokról?" 2. Hajlandó-e a tek. Tanács az ott felhozott bajok orvoslásáról olyképen gondolkodni, hogy az iparos-tanoncziskolák tantervébe már a legközelebbi jövőben felveszi ugy a hazai történelem, valamint a hit- és erkölcstan tanítását a rendes tantárgyak közé? 3. ííem érzi-e magát a tek. Tanács indíttatva azon tanerők ellen, kik előadás közben, az iskola falain belül a hazafias szellem, nemzeti érzés és erkölcs ellen vétkeztek, — a lehető legszigorúbb vizsgálatot elrendelni ? Az interpelláczió polgármester úrral közöltetik. Erről dr. Bárczy István polgármester ur jegyzőkönyvi kivonaton értesítendő.