Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1906
14. 1906. május 9. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 704
1906. május 9-iki közgyűlés. 703—704. szám. 231 A budapesti foglalkozást közvetítők és cselédelhelyezők ipartársulatának a foglalkozást közvetítő és cselédszerző-ipar gyakorlásáról szóló 482/901. kgy. sz. szabályrendelet több rendelkezésének megváltoztatására irányuló kérelmét, valamint az emiitett ipartársulatnak a folyamatban volt tárgyalások során beadott előterjesztéseit a tanács idevonatkozó indokolt javaslatának elfogadása mellett a közgyűlés elutasítja. Egyúttal azonban a közgyűlés a kereskedelemügyi m. kir. miniszter urnák 1903. évi október hó 23-án 61.200. sz. alatt kelt leirata folytán, valamint a tanács e részbeni javaslatainak elfogadása mellett a foglalkozást közvetítő és cselédszerző ipar gyakorlásáról szóló 482/901. kgy. sz. szabályrendeleten a következő módosításokat eszközli: 1. az 1. §. 4. sorában „vétség" szó után „továbbá leánykerités, fajtalanság, vagy erőszakos nemi közösülés" szavakat szúrja be, 2. a 3. §. első bekezdésének utolsó előtti sorában „letett" szó után „vagy másra átruházott" szavakat sztirja be, 3. a 10. §. 2. bekezdését a következő s egy uj bekezdéssel is kibővített szövegben állapítja meg: Ily igazolványt csak oly egyén kaphat, ki magyar honos, szabályszerű munkakönyvvel van ellátva, a magyar nyelvben jártas, 20. életévét betöltötte, leánykerités fajtalanság vagy erőszakos nemi közösülés miatt büntetve nem volt és egyébként is erkölcsi megbízhatósága tekintetében kifogás alá nem esik. Azoknak, kik nyereségvágyból elkövetett bűntett, vagy vétség miatt jogerősen el voltak Ítélve, ily engedély csakis akkor adható, ha a büntetés kiállása, elévülése, vagy elengedése után öt éven át teljesen kifogástalan erkölcsi magaviseletet tanúsítottak, 4. végül a 22. §. 3. sorában ,,vidékre" szó helyett „vidéki" szavat tesz. A tanácsnak a kerületi elöljárók előterjesztésére tett ama javaslatát illetőleg, hogy a 13. §. végéről elhagyassák azon rendelkezés, mely a szoptatós dajkáknak a kerületi tiszti orvos által való kötelező megvizsgálására vonatkozik, utasítja a közgyűlés a tanácsot, hogy eme kérdést tegye ujabb megfontolás tárgyává s a közgyűlésben felvetett eszmék esetleges figyelembe vételével és a szakbizottmányok meghallgatása után tegyen e részben ujabb előterjesztést. Miről a tanács az összes iratok kiadása mellett a további megfelelő eljárás végett értesíttetik. !704. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 42.876/1906— I. számú előterjesztése: a tiltott játékok megakadályozásáról szóló szabályrendelet ügyében. A m. kir. belügyminiszter urnák f. é. január hó 12-én 116.792/905. sz. a. kelt leirata folytán s a közrendészeti bizottmány, valamint a tanács javaslatainak elfogadása mellett a közgyűlés a tiltott játékok megakadályozását tárgyazó 780/80 kgy. sz. szabályrendelet rendelkezéseinek miként leendő magyarázata kérdésében oly értelmű véleményes jelentést tesz, hogy a m. kir. államrendőrség főkapitányi hivatala ez idő szerint a vendéglő, korcsma, sörház, kávéház és kávémérési üzletek főhelyiségeire nézve játszási engedély kiadására, vagy a már kiadott engedély megvonására hatáskörrel nem bir, mert ezen üzletek főhelyiségeiben a nem tiltott játékok minden engedély nélkül gyakorolhatók, a vendéglő korcsma, sörház és kávéházi üzleteknek mellékhelyiségeiben viszont a nem tiltott játékok is csak az esetben gyakorolhatók, ha azokra a főkapitányi hivatal a játszási engedélyt megadta. Egyúttal kijelenti a közgyűlés, hogy a maga részéről is szükségesnek tart a kávéházi, vendéglői stb. üzletekre nézve oly szabályrendeleti rendelkezést, hogy a mennyiben ily üzleteknél az üzlettulajdonos vagy a vendégek tiltott játékok üzésén éretnek, a kihá-