Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1905
4. 1905. február 1. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 148 - 149
52 1905. fe bruár 1-jei közgyűlés. 147 149. szám. Kálmánt, hogy a központi választmány tagjai kivétel nélkül, az ellenzéki tagok is, egyhangúlag kijelentették, hogy ezen jelenet után nem szabad mást kiküldeni választási elnöknek, mint Hindy Kálmánt. Szóló, mint a központi választmány elnöke, de a központi választmány is a maga részéről nem tehet egyebet, mint hogy figyelmezteti az elnököt a törvényre és a törvény szigorára, hogy a választás alkalmával pártatlanul, minden részrehajtás nélkül kell eljárni, Ha azonban ennek daczára a választási elnök oly tényeket követ el, a melyek miatt felelősségre vonható, szóló lesz az utolsó, a ki őt védeni fogja és maga lesz az első, a ki meg fogja tenni az intézkedéseket, hogy az illető felelősségre vonassék. A mi pedig azt illeti, hogy a polgármester maga is gondoskodjék arról, hogy a választási elnök kötelességének megfeleljen, erre csak azt válaszolja, hogy a lefolyt választásoknál is elment minden kerületbe utánanézni a dolognak és a mostani választásnál is, úgyis mint a központi választmány elnöke, de úgyis mint a főváros polgármestere, személyesen utána fog járni, hogy a választás minden baj és minden törvénytelenség nélkül folyjon le. Kasics Péter és dr. Poliacsek Sándor bizottsági tag urak viszonválaszai után polgármester ur válaszát ugy interpelláló bizottsági tag urak, valamint a közgyűlés tudomásul veszi. 148 Dr. Andreánszky Jenő bizottsági tag ur felszólalván, előadja, hogy azokról a dolgokról, a melyeket részben a ma történt felszólalásokból, részben az ujságközleményekből úgyszólván mindenki ismert, nem akar szólani, hanem figyelmét a jövőre fordítja és a jövőre való tekintettel teszi meg interpelláczióját és azért kérdi a polgármester úrtól, hogy a hallottak után és azon panaszok után, a melyek felmerültek a IX. kerületi választási elnök ellen, hajlandó-e akár törvényadta jogánál fogva, akár pedig személyes súlyánál fogva odahatni, hogy ez az ember a legközelebbi IX. kerületi választást ne vezethesse ? Halmos János polgármester úr az interpelláczióra azonnal válaszolván kijelenti, miszerint — a mint már azt az előbbi interpellácziókra adott válaszában is emiitette — a február hó 14-én tartandó választásra, mint választási elnököt újból Hindy Kálmán bizottsági tagot küldöttek ki. Szólónak, mint a központi választmány elnökének, de magának a központi választmánynak sincs joga nevezettet ezen tisztségétől megfosztani. Azt azonban szívesen megteszi, hogy Hindy Kálmán urat az itt elmondottakról értesíteni fogja és egyúttal fel fogja hívni arra, nem gondolja-e, hogy czélszerü volna, ha visszalépne? Polgármester ur ezen válaszát ugy interpelláló bizottsági tag ur, mint a közgyűlés tudomásul veszi. !149. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 262.417 1904— VI. számú előterjesztése : az Ártézi-fürdő módosított tervei ügyében. A közgyűlés a tanács javaslatához egész terjedelmében hozzájárul és az Artézi-fürdő felépítésére vonatkozólag Czigler Győző tanárnak a 445/903. sz. közgyűlési határozat értelmében és annak megfelelőleg módosított és bemutatott terveit a kivitelre elfogadja. Egyalkalommal a közgyűlés a fürdőépités költségeire az 1901. évi 1321. kgy. sz. határozat értelmében fentartott 2,100.800 koronát a 100 millió koronás kölcsönpénzek terhére ezennel megszavazza. A bemutatott költségvetés ugyan 2,208.684 K 78 f-re rug, minthogy azonban az előreláthatólag várható árlejtési engedmények folytán e csekély többlet el fog enyészni, ujabb hitelösszeg kijelölésére ez idő szerint szükség nincs. Egyúttal utasittatik a tanács, hogy a pálmakert ügyében a tervező műépítész úrral egyetértőleg konkrét javaslatot terjeszszen elő, mely az esetleg épitendő szálloda elhelyezésére is figyelemmel legyen.