Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1905
19. 1905. julius 5. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1022 - 1023
1905. július 5-iki közgyűlés. 1021—-1023 szám. 379 és végleges megjelölése a közigazgatási bejárás alkalmával fog megtörténni Minthogy a csonkavágány déji vége, továbbá az utat keresztező egyik vágány makadám burkolatba esik, a makadám helyett bazalt fejkőből való kövezet létesítendő a terven kékkel megjelölt területeken. Ezen burkolásnak összes költsége, valamint az egész bővítési munkának költségei is minden anyagban és munkabérben a folyamodó vasúttársaságot terhelik. A további részletes kikötések és feltételek a közigazgatási bejáráskor illetve a későbbi tárgyalások során fognak megállapittatni. Kiköti végül a közgyűlés, hogy a végállomás kibővítésére szükséges és ezen határozattal átengedett fővárosi közterületet az érdekelt vasúttársaság mindaddig seramiféle vonatkozásban és értelemben igénybe nem veheti, a mig a tulajdonát képező vasútra vonatkozó területhasználati szerződést a székesfővárossal meg nem köti. Ezen határozatát a közgyűlés a tervek és iratok kapcsán az ügynek további szabályszerű tárgyalása végett avval a megkereséssel küldi át a fővárosi közmunkák tanácsához, hogy a tervezett kibővítéshez hozzájárulni s a határozatával kiegészítendő iratokat és tervet közvetlenül a kereskedelemügyi m. kir. miniszter úrhoz fölterjeszteni szíveskedjék. !1022. Tárgyaltatott a tanács 115.973/1905— V- számú előterjesztése: a budapesti közúti vaspályatársaság kocsijainak légfékfelszerelési költségei ügyében érkezett kereskedelemügyi miniszteri leiratra. A közgyűlés a tanács előterjesztését elfogadva, tudomásul veszi a kereskedelemügyi m. kir. miniszter urnák a budapesti közúti vaspályatársaság 340 drb kocsija légfékberendezési költségeinek engedélyezése tárgyában kelt 102/905. kgy. sz. közgyűlési felterjesztésre érkezett 8493/905— IV. sz. leiratát, mely szerint nevezett miniszter ur azt a kérelmet, hogy a légfékberendezés költségei után az általános költségek 4%-ban állapíttassanak meg, időközi kamat pedig ne engedélyeztessék, teljesíthetőnek nem találta. Ez ügyből kifolyólag felkéri azonban a közgyűlés a kereskedelemügyi m. kir. miniszter urat, hogy jövőben a székesfőváros előzetes meghallgatása nélkül a budapesti közúti vaspályatársaságnak semmiféle beruházást illetve költséget engedélyezni ne méltóztassék, mivel a székesfőváros előzetes meghallgatásának mellőzése, a mint az a fenforgó esetben történt a székesfőváros vagyoni érdekeit sérti és a közgyűlés azon meggyőződésének ad kifejezést, hogy ha a székesfőváros a fenforgó esetben és előzetesen meghallgattatott volna, a szóban forgó költségeknek a közgyűlés álláspontjától eltérőleg történt megállapítása illetve engedélyezése be nem következett volna. Erről a tanács tárgyiraton értesíttetik. !1023. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 105.411/1905— II. számú előterjesztése: az 1906. évi ideiglenes közmunkaprogramm megállapítása ügyében. A költségelőirányzat XXXV., XXXVII., XXXVIII/2,, XXXIX/1., 2., 3., 4. és LXX. számú kiadási főrovatai terhére az 1906. év folyamán végrehajtandó útépítési, burkolási és csatorna-épitési és árvízvédelmi munkálatok programmját a közgyűlés a tanács javaslata értelmében állapítja meg. Egyben azonban dr. Platthy György főv. bizottsági tag indítványára elrendeli a közgyűlés, hogy az I. ker. Csörsz-utcza makadámszerü kiépítésével és támfalakkal való ellátásával kapcsolatosan ezen utcza csatornázása is felvétessék a programmba, utasítván a tanácsot, hogy ezen munkálatnak a jövő év folyamán való végrehajtásáról, a mennyiben erre az 1906. évi költségvetésben födözet lesz, gondoskodjék. A közmunkaprogramm ezen megállapítása azonban ideiglenesnek