Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1905
17. 1905. junius 21. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 887 - 888 - 889
1905. június 21-ikí közgyűlés. 886—889. szám. 303 Tény az, a mit a legutóbbi közgyűlésen már Melly tanácsnok úr is hangsúlyozott, hogy az egész országban a szarvasmarha-állomány nemcsak, hogy nem tartott lépést az utóbbi tiz évben a lakosság számának emelkedésével, hanem még jóval kisebb mint tiz év előtt volt. Ehhez hozzájárult még a múlt évi nagy szárazság és takarmányhiány, ugy, hogy a gazdák egy része kénytelen volt marháit eladni, a kik pedig abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy áttelelhették marháikat, azok a szarvasmarhákat felhizlalva akarják a piaczra hozni, hogy nagyobb árakat érhessenek el. Ez mindenesetre befolyásolja ugy a felhajtást, mint pedig a szarvasmarhák árait. Hozzájárul még az a körülmény is, hogy minőség tekintetében a mi piaczunkra felhajtott szarvasmarhák lényeges javulást mutatnak, a mi természetesen az árak emelkedését vonja maga után. Mindezek az okok idézték elő azt, hogy az utóbbi időben az árak némileg emelkedtek, ujabban azonban ismét leszállottak valamivel. Ez a drágaság azonban nemcsak nálunk van meg, hanem meg van úgyszólván mindenütt, mert a tavalyi nagy szárazság és az ennek következtében beállott takarmányhiány érezhető volt NyugotEurópában mindenütt. Ha a főváros hatósága bármit fog tapasztalni, a mi arra engedne következtetni, hogy ez nincs rendjén, vagy ha valami visszaélésnek tudomására jut, mindent el fog követni, hogy ennek megszüntetése mellett a főváros közönségének érdekeit megóvja. Mindezek alapján kéri a válasz tudomásul vételét. Schubert Sándor bizottsági tag ur ezen polgármesteri válaszra adott viszonválasza után ugy maga interpelláló, valamint a közgyűlés polgármester ur válaszát tudomásul veszi. 887. Halmos János polgármester ur dr. Stipanics Elek bizottsági tag urnák a farkasréti temetőben létesítendő hullaház ügyében előterjesztett interpellácziójára válaszolván, kijelenti, hogy ezzel a kérdéssel körülbelül 14 nap előtt foglalkozott már a tanács, a hely már ki van jelölve, már megvannak a tervek is, kész a költségvetés, sőt meg van a fedezet is. 37.400 K költséggel legközelebb létesíttetni fog ott egy halottas-ház. Most az egész ügy a fedezet jóváhagyása végett a pénzügyi és gazdasági bizottmánynak van kiadva. Az ez iránti előterjesztés legközelebb meg fog történni. Polgármester ur válaszát ugy interpelláló bizottsági tag ur, mint a közgyűlés tudomásul veszi. !888. Dr. Hecht Ernő bizottsági tag ur felszólalván, bővebb indokolás kíséretében a következő interpellácziót intézi a polgármester úrhoz. Tekintettel arra, hogy az Üllői-uton levő Gschwindt-féle gyártelep az ottani környéknek nagymérvű közegészségügyi és köztisztasági hátrányokat okoz, továbbá, hogy a tűzveszélyt nagy mértékben fokozza, végül, hogy a város fejlődésénél is útjában áll, hajlandó-e a polgármester ur megfelelő lépéseket tenni a végből, hogy ez a gyártelep mielőbb kihelyeztessék? Az interpelláczió polgármester úrral közöltetik. Erről Halmos János polgármester ur jegyzőkönyvi kivonaton értesítendő. !889. Elnöklő főpolgármester ur bejelenti, hogy a nyári szünet előtt több fontos ügy lesz még elintézendő; egyebek között a vizszolgáltatási szabályrendelet és a szegényügyi szabályrendelet, valamint a zárszámadás megállapítása. Ezek elintézése czéljából indítványozza, hogy a nyári szünet előtt még két közgyűlés hivassék egybe, és pedig e hó 28-án és július hó 5-én. Az első közgyűlés napirendjére tűzessék a vizszolgáltatási rendszabály és a szegényügyi szabályrendelet tárgyalása és esetleg egyéb elintézést igénylő ügyek, a a második közgyűlés napirendjére pedig az 1904. évi zárszámadás és egyéb ügyek. Július hó 5-től kezdve szeptemberig nem tartat-