Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1905

16. 1905. junius 15. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 877

294 1905. június 15-iki közgyűlés 877. szám. Hosszú élete szakadatlan munkában telt el, a melynek nyomában minden téren bőséges áldás fakadt. Mint honvédségünk főparancsnoka, e nemzeti intézményünket szervezte és magas színvonalra emelte. E mellett hű ápolója, buzgó művelője volt a tudományoknak, erős támasza minden kulturális törekvésnek és bőkezű pártfogója emberbaráti intézményeinknek. Halála mély gyászszal tölti el nemcsak felséges urunkat, királyunkat és a felséges uralkodóházat, nemcsak fenséges családját, hanem e nemzetnek minden egyes fiát is. De nem lehet a vesztesége senkinek nagyobb, nem lehet a fájdalma senkinek mélyebb t. közgyűlés, mint a mienk. És méltán! Mert a boldogult főherczeg fenséges atyjának, a dicső emlékezetű nádornak fenkölt példájához hiven Budapest szépítéséhez, nagyvárosi jellegének emeléséhez egész életén át fejedelmi bőkezűséggel nyújtott segitő kezet. Budapest gyöngye: a Margit-sziget örök hirdetője lesz a székesfőváros iránt tauusitott páratlan áldozatkészségének. Budapest haladása igaz örömmel töltötte el, Budapest polgárait állandóan meleg szeretettel zárta szivébe, s ez érzelmeinek minden kínálkozó alkalommal nyíltan is kifejezést adott. Még ma is fülünkben csengenek az irántunk táplált igaz, őszinte szeretet meleg forrásából fakadó szavak, a melyekkel a Margit-szigetre vezető hídnak felavató ünnepén, 1900. évi augusztus hó 19-én mondott beszédében Budapestről, annak nagyarányú felődésére való utalással megemlékezett: „A legháládatlanabb ember lettem volna, — monda — ha nem iparkodtam volna a székesfővároshoz illeszteni e szigetet. Hisz itt, e városban nevelkedtem, itt töltöttem boldog gyermekéveimet, itt ifjúkoromat, és itt keletkezett bennem az az őszinte, benső ragaszkodás, a mely e város minden polgárához füz." Születése napjának 70-ik évfordulója alkalmából 1903. évi február havában küldött üdvözlő feliratunkra adott válaszában pedig ilyképen szólott hozzánk: "Budapest székesfőváros fényes kiállítású, díszes üdvözlő okmánya, a melylyel engem 70-ik születésnapomra kedvesen meglepett, ujabb jele annak az engem boldogító ragaszkodásnak, melylyel édes atyámhoz és családomhoz minden alkalommal viseltetett azon város, melynek felvirágzásán a boldogult nádor oly buzgó előszeretettel működött, melyben én zsenge gyermekkorom boldog napjait éltem, és melyhez forró szeretet és hálatelt érzelmek kötnek, melyek mig szivem dobog, sohasem gyöngülhetnek, de igenis csak fokozódhatnak. Fogadják szivem mélyéből kelt hálás köszönetemet azon legbelsőbb fohászom kifejezése mellett, hogy hőn szeretett városunkra és minden egyes polgárára a mindenható Isten legdúsabb áldása szálljon, és hogy virágozzék az mindenkor hazánk dicsőségére, saját jólétére és az én örömömre. Maradok váltig Budapest székesfőváros hű és odaadó hive József főherczeg." A hazáját, nemzetét, fővárosát és annak polgárságát az imádásig szerető sziv fenkölt érzelmeinek meggyőző hirdetői e szavak, méltók, érdemesek arra, bogy levéssük azokat nemcsak Budapest, hanem egyúttal az ország történetének örök lapjaira is. A mily nagy örömünk telt ő benne, a mig élt, oly nagy a mi bánatunk, oly mély a mi keservünk t. közgyűlés. Elvesztettük Őt, a ki bennünket oly igazán szeretett. Ékesen szóló ajka örökre elnémult, melegen érző szive örökre elhallgatott. Nem látjuk többé daliás alakját, nem látjuk többé szelíd, jóságos arczát. Nélkülöznünk kell buzdítását, segitő karját, fáradhatlan munkájának áldásos gyümölcseit. De ha már meg kell nyugodnunk t. közgyűlés a Gondviselésnek megmásíthatatlan végzésében, szemeinkben a bánatnak, a fájdalomnak