Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1900

22. 1900. október 10. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1295 - 1296 - 1297 - 1298

434 1900. október 10-iki közgyűlés. 1294—1298. szám. rajztermét a mérnöki hivatal által bemutatott és a középitési bizott­ság által felülvizsgált tervek és költségvetés szerint átalakíttatta, kibővittette és megfelelő szellőztetéséről is gondoskodott. A felmerült 1800 korona, szóval Egyezernyolczszáz korona költ­ségösszeg fedezetéül a f. é. költségelőirányzat községi alapjának XIV 2/e. fejezete alatt való elszámolás mellett az 1899. évi zár­számadás szerint jelentkező 1,228.128 korona 73 fillér feleslegből ez idő szerint még rendelkezésre álló 1,181.823 korona jelöltetik ki. Ezen határozat felsőbb jóváhagyás végett a m. kir. belügyminisz­ter úrhoz felterjesztetik. !1295. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 53.883 1900— VII. sz. előterjesztése a népszínházi alapítvány 1899. évi zárszámadása tárgyában. A budapesti népszínházi alapítványnak a népszínházi bizottmány által bemutatott s a tanács részérói pártolólag előterjesztett 1899. évi zárszámadását, mely szerint az alapítványi összes kiadások 77.581 kor. 88 fillér, az összes bevételek pedig 79.011 kor. 36 fillérre rúgtak, tehát 1429 kor. 48 fillér pénztári maradvány jelentkezik, az alapítvány tiszta vagyona pedig 1,743.546 korona 04 fillért tesz ki, a közgyűlés jóváhagyólag tudomásul veszi. Miről a tanács további intézkedés végett tárgvirnton értesíttetik. !1296.^Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 62.454 1900.— VII. számú előterjesztése: a néhai Pédery Gyula, volt tanító árvái részére neveltet ésifpótlék engedélyezése iránt. A jogügyi bizottmány, valamint a tanács előterjesztése alapján a közgyűlés néhai Pédery Gyula volt fővárosi elemi iskolai tanítónak özvegy Pédery Gyuláné elhalálozása folytán teljesen árván hátra­maradt Margit, Attila és Apád nevű gyermekei részére, az atyjuk által utoljára élvezett évi 1960 korona rendszeres illetmény alapul vétele mellett, a fővárosi nyugdíj szabályzat 29. §. />) pontja értelmé­ben f. évi június, mint az anya elhalálozását követő hó 1-től kezdő­dőleg, 18 éves, illetve a fiugyennekek részére további iskoláztatásuk esetére 24 éves koruk eléréséig, vagyis 1883. évi április hó 20-án született Margit részére 1901. évi április hó 20-ig, az 1887. évi február hó 1-én született Attila részére 1905. évi február hó l-ig, illetve további iskoláztatása esetére 1911. évi február hó l-ig, az 1890. évi február hó 1-én született Árpád részére 1908. évi február hó l-ig, illetve további iskoláztatása esetére 1914. évi február hó l-ig, egyenként évi 200 korona, szóval kettőszáz korona neveltetési pótlékot, mely neveltetési pótlék a kiskorúak részére kirendelt gyám kezéhez lesz kiutalványozandó, — szavaz meg. Miről a tanács további intézkedés végett tárgyiraton értesitetik. !1297. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 50.557 1900.— VII. számú előterjesztése: Burián Imre tanító nyugdíjazása tárgyában. A jogügyi bizottmány és a tanács előterjesztése alapján a köz­gyűlés Burián Imre elemi iskolai tanító részére, nevezettnek a nyug­dijszabályzat 2. §. a) pontja és 30. §. értelmében való egyidejű nyugdíjazása mellett, a székesfőváros szolgálatában eltöltött s a mil­lenáris év kettős beszámításával 17 évet meghaladó szolgálat ideje s legutóbb élvezett évi 2420 K. fizetése után, évi 1195 korona 48 fillér, szóval egyezeregyszázkilenczvenöt korona 48 fillér nyugdijat szavaz meg. Nevezett tanítónak hátralékos 44 korona, szóval negyvennégy korona nyugdíjjáruléka a nyugdíjból lesz levonásba hozandó. Miről a tanács további intézkedés végett tárgviraton értesíttetik. !1298. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 44.063 1900.— VII. számú előterjesztése: özv. Horváth Lajosné ellátása ügyében. A jogügyi bizottmány, valamint a tanács előterjesztése alapján a közgyűlés néhai Horváth Lajos volt elemi iskolai tanító özvegye, szül. Leschinger Mária részére, elhunyt férjének a székesfőváros szol­gálatában eltöltött 43 évi szolgálati ideje és legutóbb élvezett évi 2560 korona rendes fizetése után, a nyugdijszabáívzat 22. §-a értei-

Next

/
Thumbnails
Contents