Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1899

14. 1899. junius 7. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 882 - 883 - 884

1899 június- 7-iki közgyűlés. — 881—884. szám. -291 végre, a mikoron az Angyal-utcza jelzett szakasza teljesen megnyitva leszen. Ehhez képest elrendeli a közgyűlés, hogy ezen rendezési munkála­tok czéljára a folyó évi költségelőirányzat XXIX. rovata alatt felvett 7000 frt költségösszeg a zárszámadásban ugyancsak ezen czélra továbbra is fentartassék. Miről a tanács további intézkedések megtétele végett tárgyiratok kiadásával értesíttetik. !882. Tárgyaltatott a tanács 24.207/1899—11. számú előterjesztése, a közúti villamos vasutak és a hegypályák közlekedésére vonatkozó szabályrendeleteknek részbeni módosítása ügyében. Tekintettel a közönség köréből felmerülő azon gyakori panaszokra, hogy a közúti vasúti kocsik belsejébe egyes utasok égő szivarral kezükben hatolnak be és foglalnak helyet, s habár a kocsi belsejében tartózkodásuk alatt az égő szivart szájukhoz nem is illesztik, az égő szivar természetszerűleg mégis kellemetlen füstöt okoz, e mellett a kocsi belsejében nem ritkán összezsúfolt közönségnek testi épségét is veszélyezteti; tekintettel továbbra arra, hogy a közúti vasutak közleke­désére vonatkozólag alkotott, illetve módosított és ez idő szerint kor­mányhatósági jóváhagyás alatt álló szabályrendeletek a kocsi belsejében való dohányzást tiltják ugyan, de ezen szabályrendeletekben nincs minden kétséget kizárólag kimondva az, hogy a kocsik belsejébe égő szivarral bemenni és tartózkodni nem szabad: ennélfogva a tanács javaslatához képest elhatározza a közgyűlés, miszerint a fenthivatkozott sza­bályrendeleteknek a dohányzást eltiltó szakaszai, nevezetesen a géperejű hegypályák (siklók) közlekedése tárgyában az 1221/^OBT számú közgyűlési//^ határozattal alkotott szabályrendelet 96. §-a, a földalatti villamos közúti vaspályák közlekedése tárgyában az 1220/97. számú közgyűlési határo­zattal alkotott szabályrendelet 60. §-a, végül a földfeletti síkpályával bíró géperejű közúti vaspályák közlekedése tárgyában az 1219/97. köz­gyűlési határozattal alkotott szabályrendelet 79 §-a, illetve ezen szakaszok­nak a dohányzási tilalomra vonatkozó részeihez a következő módosítás vétessék fel: »a kocsi belsejében a dohányzás és rágyújtás, vala­mint a kocsi belsejébe égő szivarral, szivarkával és pipával való belépés és a kocsi belsejében égő szivar­ral, szivarkával és pipával való tartózkodás tilos.« Ezen határozat jóváhagyás, illetve a fentebb érintett és 51.610/97,, 53.111/97. és 51.831/97. számú tanácsi határozatokkal felterjesztett szabályrendeleteknek ily értelemben való jóváhagyása iránt a nagy­méltóságú magyar kir. belügyminister úrhoz terjesztetik fel. !883. Tárgyaltatott a tanács 23.225/1899 — II. számú előterjesztése, Popper Samu felebbezésére, pénzbirság-ügyben hozott tanácsi határo­zat ellen. A közgyűlés Popper Samu budapesti lakos, háztulajdonosnak feleb­bezése folytán felülvizsgálat alá vévén a neheztelt 17.818/99— II. számú tanácsi határozatot, azt a felebbezésnek elutasítása mellett indokainál fogva helybenhagyja. Arról a további intézkedések megtétele végett a tanács az összes iratok kiadásával értesíttetni rendeltetik. !884. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 18.580/1899—1. számú előterjesztése, a kőbányai római katholikus templom kántori állásának szervezése ügyében. Figyelemmel a pénzügyi és gazdasági, úgyszintén a jogügyi és szervező bizottmányok által is pártolt tanácsi előterjesztésben foglalt indokokra, melyek folytán a közgyűlés a maga részéről is szükségesnek találja, hogy a kőbányai római katholikus új plébániatemplomhoz a mostani orgonista helyett egy rendes, zeneileg képzett kántor alkal­maztassák : ennélfogva a most emiitett plébániatemplomhoz 1900. évi január hő 1-től kezdve egy rendes kántori állás rendszeresítését hatá­rozza el, az ezen állással járó javadalmazásnak akkénti megállapítása

Next

/
Thumbnails
Contents