Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1899

13.1 1899. május 24. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 769

250 1899 május 24-iki k özgyűjés^-^Tg 8 ^^^^^ 111 ^^ __ és nagy befolyással bir azon körülmény, hogy a vasúti forgalom akkép rendeztessék be, mint azt a bizottsági tag úr óhajtja A maga részéről s a tanács részéről is, mely mindig éber érdeklődéssel viseltetik az ily fontos kérdések iránt, ígéri, hogy érintkezésbe fogja magát tenni e kérdésben a kereskedelmi kormánynyal s eljárása eredményét, a mennyi­ben az lehetséges lesz, már a legközelebbi közgyűlések egyikén be fogja jelenteni. Az adott választ úgy az interpelláló bizottsági tag úr, valamint a közgyűlés tudomásul veszik. Miről Halmos János polgármester úr jegyzőkönyvi kivonaton érte­sítendő. !769. Nagy Dezső bizottsági tag úr bővebb indokolás mellett a következő interpellatiót intézi polgármester úrhoz: 1. Mily indokok vezérelték a tanácsot, midőn a sertésközvágóhid hűtési, világítási és vizszolgálati berendezései nem a pályázaton részt vett s ilynemű berendezéseivel jó névnek örvendő hazai czégnek adattak, daczára annak, hogy a mintegy 200.000 forintos munkát ez 40.000 frt engedménynyel ajánlkozott létesíteni s mik azon tények, a melyek a székes főváros érdekeit szemben ezen túlkiadással megvédik. 2. Miután a hűtési berendezés egy oly hazai gyárnak adatott, a mely ilynemű berendezések előállításával nem foglalkozik és a mely a pályázat alkalmával kijelentette, hogy ezen szükségletet mint közvetítő a külföldről óhajtja beszerezni; és mivel az elektromos berendezések is egy másik oly hazai gyárnak adattak, a mely ilynemű berendezések előállításával szintén nem foglalkozik és a mely szintén kijelentette, hogy ezen berendezéseket egy hazai czég útján óhajtja megszerezni, egy oly czég útján, a melynek ugyan Budapesten ipartelepe van, de itt elektromotorokat nem gyárt; mindezen tények miként egyeztethetők össze a főváros által annyira és oly sokszor hangoztatott hazai iparpártolásnak eszméjével? Halmos János polgármester úr az interpellatióra azonnal válaszolván, kijelenti, miszerint a maga részéről jobban szerette volna, hogy ha a szóban forgó ügy inkább felebbezés, mint interpellatió alakjában került volna ide a közgyűlés elé, mert egy interpellatióra adandó válasz kere­tébe nem lehet felölelni azon dolgokat, a melyek ennek az ügynek kellő megvilágítására szükségesek. Sokkal inkább szerette volna, ha ez az ügy felebbezés alakjában jutott volna ide, mert akkor legalább alkalma lett volna a közgyűlésnek a tanácsi határozat iodokolásából meggyőződést szerezni magának arról, hogy ezúttal a főváros vagyoni és gazdasági érdekei nagyon is szem előtt tartattak. A maga részéről most csak általánosságban kívánja előadni a dolgokat. Az épült sertésközvágóhid hűtő berendezése és villanyos világítási berendezéseinek szállítására nézve ajánlati eljárás tartatott. A beérkezett összes ajánlatok az építésre felügyelő bizottság által, a melynek ülésén szakértők is részt vettek, a legbehatóbban és legala­posabban hosszú időn át lettek megvitatva, a mely vizsgálódások ered­ményéhez képest a bizottság egyhangúlag hozta azon határozatát, hogy a hűtési berendezés elkészítését a Nicholson-féle gépgyárra, a villamos világítási berendezést pedig a Schlick-féle vasöntöde- és gépgyár részvény­társaságra bízza. Hosszú és részletes ismertetés után a tanács is ily értelemben határozott. A tanács határozatának kelte után Rock István gépgyáros mint ajánlattevő, beadványt nyújtott be a tanácshoz, mely­ben azt mondja, hogy az ö ajánlata előnyösebb és olcsóbb a többiek ajánlatánál s ajánlata ép oly jó, mint a Nicholson-gépgyár által tett ajánlat, aminek alapján kérle, hogy a hozott határozat megváltoztatásával a munkálat neki adassék. A tanács az építésre felügyelő bizottság javaslatával egyező hatá­rozásának expediálását a beadvány következtében függőben tartotta, és az ügyet újból a legbehatóbban, a legalaposabban tárgyalás alá vette. Ennek eredményéhez képest az constatáltatott, hogy számokban van ugyan különbség a két ajánlat között, azonban ugyanebben az

Next

/
Thumbnails
Contents