Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1899

6.2 1899. március 2. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 396 - 397 - 398

­140 1899 márczius ü 2-iki közgyűlés. — 395—398. s zám. % Az illetékes bizottmányoknak a tanács által is pártolt előterjesztése alapján elhatározza a közgyűlés, hogy a X. ker. Füzér-utczában levő községi óvoda a bemutatott és jóváhagyott tervek szerint átalakütassék, továbbá a meglevő községi óvoda mellett ugyancsak a bemutatott s jóváhagyatott tervek s költségvetés szerint egy második községi óvoda építtessék. Az átalakításra, az épitkezésre s a második községi óvodának első felszerelésére 21.070frtot,szóval: Huszonegyezerhetven forintot szavaz meg a közgyűlés az 50 millió forintos kölcsön terhére, megjegyezvén, hogy ezen összegből 2.634 frt 24 kr., szóval: Kettőezerhatszázhar­mincznégy frt 24 kr. átalakítási költségek erejéig az 50 millió forintos kölcsön terhére a m. kir. belügyminister úrnak 94 907/97. sz. a. kelt leiratával jóváhagyott 1897. évi 1143. sz. közgyűlési határozat alapján gondoskodás történt. Ezen határozat felsőbb jóváhagyás végett az összes tárgyalási ira­tok kapcsán a m. kir. belügyminister úrhoz felterjesztetni rendeltetik. !396. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 8.142/1899-VII. sz. előterjesztése, a »Franklin-Társulat«-nak kérvényére, a gróf Károlyi­utczai elemi iskola-épület pinczehelyiségeinek bérbevétele ügyében. A pénzügyi és gazdasági bizottmány, valamint a tanács előter­jesztésével szemben Gerö Lajos dr. bizottsági tag indítványára szó­többséggel elhatározza a közgyűlés, hogy a IV. ker. gróf Károlyi-utczai elemi iskola épületének pinczehelységei közül a * Franklin-Társulat« házával szomszédos s az iratokhoz mellékelt tervrajzban megjelölt udvari részt, a gróf Károlyi-utcza felől egy ablaknyi pinczeterületet és az udvar alápinczézése folytán nyerendő pinczerészt a »Franklin-Társulat« magyar irodalmi intézet és kőnyomda-részvénytársaság részére 15, azaz Tizenöt évi időtartamra, évenkénti 1000 frt, szóval: Egyezer forint bér mellett, mely évi bérösszeg a bérév kezdetén mindenkor egy összegben lesz az egész évre előre befizetendő, továbbá a társulat ajánlatá­ban foglalt egyéb feltételek, valamint a mérnöki hivatal által tett mű­szaki kikötések mellett, nyomtatvány és papirraktár czéljára bérbeadja, illetőleg a nevezett részvénytársaságnak erre vonatkozó ajánlatát elfo­gadja, mindazonáltal oly kikötés mellett, hogy a főváros részére a bér­leti idő tartama alatt is felmondási jog biztosittassék. A felmondási idő megállapítását a közgyűlés a tanácsra bizza. Miről a további intézkedések megtétele végett a tanács tárgyiraton értesíttetik. !397. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 4.324/1899— VII. számú előterjesztése, az »Országos Polgári Iskolai Egyesület« kérvényére segély megszavazása iránt. Az illetékes bizottmányoknak a tanács által is pártolt javaslata alapján a közgyűlés az országos és polgári iskolai egyesületnek a folyó 1899. évtől kezdődőleg (3) három évre évi 200 frt, szóval: Kettőszáz forinttal leendő segélyeztetését elhatározza, úgy azonban, hogy az egyesület évi jelentését évente a tanácsnak bemutatni és a kiadásában megjelenő szaklapot az összes községi polgári iskoláknak díjtalanul megküldeni tartozik. A megszavazott segélyösszeg évre eső részének fedezetéül a köz­gyűlés a költségvetés LVIII/13. »Polgári iskolák* »Különfélék« czímü fejezete alatt előirányzott 4.000 frtot jelöli ki; a jövő évtől kezdődőleg adandó segélyösszeg fedezetére nézve pedig felhivatik a tanács, hogy a költségelőirányzatok egybeállításánál az évi 200 frtnyi segélyösszeg­nek felvételéről gondoskodjék. Ezen határozat felsőbb jóváhagyás végett a tárgyalási iratok kap­csán a m. kir. belügyminister úrhoz felterjesztetni rendeltetik. !398. Tárgyaltatott a tanács 6.993/1899—VTl. számú előterjesztése, a fővárosi múzeum és könyvtár számára ajándékozott érmek és könyvek tárgyában. A tanács azon bejelentését, mely szerint a törvényhatósági bizott­ságnak egy magát megnevezni nem akaró tagja, a fővárosi könyvtárnak több értékes könyvet, a fővárosi múzeumnak pedig egy száz darabból

Next

/
Thumbnails
Contents