Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1899
5. 1899. február 22. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 310
1899 február 22-iki közgyűlés. — 309—310. szám. 115 tassék, megnyugszik a kórházi biztosok illetményeire a költségelőirányzatba felvett 9467 frtnak törlésében, — felterjesztésében már most felkéri a belügyminister urat, miszerint jövőre nézve ezen költségeknek is a betegápolási díjak terhére leendő fe'számítását engedélyezni méltóztassék, mert ezek is tisztán kórházi igazgatási és illetőleg fentartási költségek, a melyek törvény szerint nem háríthatók az amúgy is külön 3°/o-os pótadóval terhelt adózó közönségre. A belügyminister úr által a költségelőirányzatban tett egyéb törlésekre nézve a közgyűlés észrevételt nem tesz. Miről a székes főváros tanácsa jegyzőkönyvi kivonaton értesittetik. !310. Tárgyaltatott a kiküldött bizottság és a tanács 3645/1899. eln. számú előterjesztése, a központi igazgatásnak, mérnöki hivatalnak, tiszti ügyészségnek és kerületi adóhivataloknak újjászervezése kérdésében. A közgyűlés a kiküldött vegyes bizottságnak a tanács által pártolólag előterjesztett ama javaslatához, hogy a polgármester úr hivatali elődje által bemutatott négyrendbeli és pedig a központi igazgatás, mérnöki hivatal, tiszti ügyészség és kerületi adóhivatalok és számvevőségi osztályok újjászervezésére vonatkozó javaslat, tekintettel a nagyméltóságú magyar kir. belügyminister úrnak ama kijelentésére, mely szerint egy új fővárosi törvény alkotása iránt a munkálatok folyamatba tétettek, a napirendről levétessék és a javaslatokból csupán a múlhatatlanul és sürgősen megszüntetendő bajok orvoslására vonatkozó ama részek foganatosíttassanak, a melyeknek végrehajtása sem rázkódtatással, sem költségtöbblettel egybekötve nincsen — hozzájárul. Hozzájárul tehát a közgyűlés ahhoz és ezt határozatképen ezennel kimondja, hogy: 1. a polgármester a kisebb folyó ügyek intézésétől a szabályrendeleti tervezetben javasolt módon és mérvben felmentendő; 2. az ügyosztályok ügyköre a szabályrendeleti tervezetben megállapított módon újból csoportosítandó és 3. az adóügyosztály megszüntettetik és helyébe a közlekedési ügyek számára új ügyosztály állíttatik fel, az adóügyek pedig a szabályrendeleti tervezetben javasolt módon a kerületi elöljáróságokhoz utaltatnak. Az ad hoc bizottságnak azon javaslatához azonban, hogy a központi adófőpénztár már most megszüntettessék, a közgyűlés hozzá nem járul és e tekintetben a tanács álláspontjára helyezkedve, a tanácsi előterjesztésben felhozott indokokra való tekintettel az emiitett főpénztárnak további fentartását határozza el. A fentiekhez képest egyrészről az 1872 : XXXVI. t.-cz. alapján alkotott szervezési szabályrendeletnek, másrészről az adóhivatalok szervezetéről és hatásköréről szóló szabályrendeletnek módosítása válván szükségessé, a közgyűlés a szabályrendeleti tervezeteket a fenti határozatoknak megfelelőleg a jelen határozathoz fűzött szövegben ezennel megállapítja és a 30 napi kitételi határidő lejárta után a netán beérkező felebbezésekkel együtt a nagyméltóságú magy. kir. belügyminister úrhoz jóváhagyás végett felterjesztetni rendeli. Egyúttal a tanácsnak e részben tett előterjesztése alapján a közgyűlés utasítja a tanácsot, hogy az adóhivatalokhoz rendszeresített díjnoki állásoknak a szükséghez képest rendszeres hivatalnoki állásokká leendő átszervezése iránt minél előbb előterjesztést tegyen. A közgyűlés továbbá a tanács útján felkéri a főváros számviteli rendszerének újjászervezése iránti javaslattételre kiküldött bizottságot, hogy tárgyalásainak során az adóföpénztár megszüntetésének a kérdését is vegye fontolóra és e részben annak idejében korkrét javaslatot terjeszszen elő. Végül az e részben tett javaslathoz hozzájárulva a közgyűlés, felkéri a szervezési javaslatok tárgyalására ez alkalommal kiküldve volt ad hoc bizottságot, hogy az új fővárosi törvény alkotása alkalmából a székes főváros közönsége részéről netán érvényesíttetni kivánt óhajok és teendő javaslatok ügyében a tanács útján a közgyűléshez konkrét előterjesztést tegyen.