Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1898

5.1 1898. február 9. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 142 - 143 - 144 - 145 - 146

1898 fe bruár 9-iki közgyűlés. — 141—146. szám. 69_ Az Ó-Budííra, Zugló és Állatkertbe azelőtt közvetlenül járt kocsik­nak egyoldalulag a társaság által történt beszüntetése, nemkülönben új mets"öpontok, illetve az átszálló-helyek teremtése ügyében azt válaszolja a.polgármester úr, hogy tény az, hogy egyes régibb és hosszabb köz­vetlen vonalak a múlt évben, mikor a menetrend meg lett állapítva, be lettek szüntetve, és keletkeztek kisebb új vonalak, azonban ezeket a társasáp a közrendészeti bizottmány és tanács hozzájárulásával esz­közölte arra való tekintettel, hogy akkor még az álalakitás nem volt meg teljesen Erre a körülményre való figyelemmel határozta el akkor a tanács, egyes vonalak beszüntetését, hangsúlyozván már akkor is, hogy ezen határozata egyáltalában nem praejudicálhat a szerződésnek s a metszőpontokon minden körülmények között kell, hogy átszállás létesíttessék, csak azon díj mellett, melyet a szerződés megállapított. Miután az interpellatió utján arról értesült, hogy ezen határozat nem tartatik be, a legszigorúbb vizsgálatot indította meg ez irányban, egy­úttal pedig a társaságot utasította, hogy magát szorosan a szerződés határozmányaihoz tartsa. Az interpellatió 4. pontját illetőleg, hogy tudniillik a Kalvin-téri átszállóhely a Zrínyi elé helyeztessék át, erre nézve az előbbi pontban említettekre hivatkozik, melyek szerint az az átszállóhely is meg fog szűnni. A kocsikban jelenleg elhelyezett hibás menetrendeknek ujakkal való felcserélése ügyében kijelenti a polgármester úr, miszerint a tár­saság kötelessége úgy a vonalszakaszokat, mint a menetárakat kifüg­geszteni, s bár erre nézve a szerződés alapján a társaság kötelezhető nem volna, Kunváry Fülöp bizottsági úr interpellatiója folytán köteles­ségének ismerte felszólítást intézni a társasághoz oly irányban, hogy grafikai menetrendet is függeszszen ki a kocsikba. A mi a Kálvin-téren a vonalak keresztezése folytán fennálló életveszélyes állapotokat illeti, annak idején, a midőn a tervek be lettek mutatva, a főváros felszólalt az ellen, hogy ott a vágányok úgy létesíttessenek, mint a hogy tény­leg ma fennállanak, de a kereskedelmi miniszter úr a főváros felszóla­lása daczára is elrendelte a vágányok ilyetén lefektetését. A tanács a maga részéről is belátván a Kalvin-téri állapotok veszélyes és tűrhetet­len voltát, vegyes bizottság kiküldését határozta el, mely hivatva lesz a fenforgó állapotok orvoslása tekintetében javaslatot tenni. Kéri a polgármester úr ezen válaszának tudomásul vételét. A polgármester úr válaszát úgy az interpelláló, mint a közgyűlés tudomásul veszi. !142. Főpolgármester úr javasolja, hogy az ügyrend értelmében első sorban a múlt közgyűlésről visszamaradt tárgyak, azután pedig az ülés elején bejelentett két sürgős tanácsi előterjesztés tárgyaltassék. Elfogadtatik. !143. Dezsényi József és Polónyi Géza bizottsági tagoknak a napi­rend nagy terjedelme és a székesfőváros hivatalos közlönyének késői megjelenése ügyében történt felszólalásaira egyrészt kijelenti a főpolgár­mester úr, hogy a mennyiben a közgyűlés elé kerülő ügyek nagy számban szaporodnak fel, s annak szüksége fog felmerülni rendkívüli közgyűlést fog összehívni, másrészt pedig kijelenti a polgármester úr, hogy intézkedni fog az iránt, hogy a hivalalos lap a közgyűlést meg előző hétfői napon reggel a bizottsági tagoknak kézbesítve legyen. Tudomásul vétetik. !144. Bemutattatott Del Medico Ágoston bizottsági tagnak a községi választások szavazólapjainak zár alatt való megőrzése tárgyában tett indítványa. Tárgyalás és javaslattétel végett a tanácsnak adatik ki. !145. Bemutattatott Beck Dénes bizottsági tagnak indítványa a sertés­kiviteli forgalom emelése ügyében. Tárgyalás és javaslattétel végett a tanácsnak adatik ki. !146. Tárgyaltatott a tanács 2862/1898—1. számú előterjesztése : a kőbányai római katholikus templom belső berendezése és felszerelése ügyében.

Next

/
Thumbnails
Contents