Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1898

17.1 1898. június 30. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 881

352 1898 június 30-iki közgyűlés. — 880—88 1. szám. Miről a tanács a további intézkedés megtétele végett az összes iratok kiadása mellett, tárgyiraton értesíttetik. !881. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 31.091/1898— VIII. sz. előterjesztése, a vámvonalak kijebb helyezése és ezzel kapcsolatos intéz­kedések ügyében hozott közgyűlési határozat jóváhagyása tárgyában érkezett belügyministeri leiratra. A közgyűlés a m. kir. belügyminister úrnak 1898. évi május hó 9-én 46.624. sz. a. a fővárosi fogyasztási adó (vám) vonalaknak a fő­városi fogyasztási adók nem arányos emelkedése okainak megvizsgálá­sára kiküldött vegyes bizottság 1894. évi helyszíni bejárásai alapján javasolt módon történt újbóli megállapítása, illetve kihelyezése s az ezzel kapcsolatos intézkedések ügyében 1896. január 8-án 65 sz alatt hozott közgyűlési határozat jóváhagyása tárgyában kelt leiratát a tanács javas­latához képest tudomásul vévén, ehhez képest 1. a vámvonalaknak egyrészt az idézett belügyminis téri leiratban foglalt módosítások és helyesbítések, másrészt a nevezett vegyes bizott­ság által a megtartott újabbi helyszíni bejárások alkalmából javasolt változtatások figyelembe vételével a jelentéséhez csatolt s ennek a hatá­rozatnak kiegészítő részét képező térképen kitüntetett módon, ezúttal véglegesen való megállapítását és a vámvonalak biztosítására szolgá­landó létesítmények felállítását elhatározza; 2. a közgyűlés továbbá a vámvonal megvédésére a mérnöki hivatal által a vegyes bizottság kijelölte létesítményekről készített építési tervek s hozzávetőleges költségvetések szerint megkívántató építkezésekre a hozzávaló telkekkel együtt szükségesnek mutatkozó 480.000 frt költség­összeget a pénzügyi és gazdasági bizottmány s a tanács egybehangzó javaslatára a ICO millió koronás törlesztési kölcsön terhére engedélyezi; 3. a vegyes bizottság jelentéséhez csatolt mérnöki hivatali kimuta­Lásban megjelölt építési telkeknek, a mennyiben a főváros tulajdonát képezik, e czélra kijelölését, a mennyiben pedig nem a főváros tulaj­donát képezik, akár egyezség, akár kibérlés, akár pedig kisajátítás útján leendő megszerzését elhatározza, megjegyezvén ez utóbbiakra, hogy a magántelkek becsárát a közgyűlés a középitési bizottmánynak a tanács javaslata értelmében előterjesztett jelentésében foglalt becslések mérvében állapítja meg; 4. ehhez képest a közgyűlés felhatalmazza a tanácsot, hogy az illető telkeknek akár egyezség útjáni megszerzése, akár kibérlése, akár pedig kisajátítása érdekébeu a szükséges intézkedéseket, tekintettel az ügy sürgősségére, a főváros nevében a közgyűlés helyett azonnal meg­tehesse s általában jogérvényesen járhasson el a közgyűlés helyett mindazokban a kérdésekben, a melyek ahhoz tartoznak, hogy az új. vámvonal a m. kir. pénzügyminister úrnak a m. kir. belügyminister úr elől idézett leiratában kifejezett kívánságához képest 1899. évi január. 1-ével tényleg kihelyezve s azon a szolgálat tényleg életbeléptetve legyen; 5. utasítja a közgyűlés a tanácsot, hogy a vámvonal mentén eme­lendő létesítmények kijelölt elhelyezése folytán a már megállapított sza­bályozások netáni módosításai iránt tegyen annak idején előterjesztést, nemkülönben, hogy intézkedjék a többször emiitett létesítmények czél­jára ezúttal kijelölt fővárosi, illetve megszerzendő magántelkeknek telek­könyvi rendezése iránt; 6. ez a közgyűlési határozat a vonatkozó iratok kapcsában egy­részt a m. kir. belügyminister úrhoz jóváhagyás, másrészt a vegyes bizottság jelentésének egy példányával a m. kir. pénzügyminister úrhoz a vámvonalaknak ekkénti végleges megállapí­tásához leendő hozzájárulás s egyszersmind a szükséges és megfelelő számú pénzügyi közegek szaporításának a maga részéről egyidejűleg engedélyezése végett fellerjesztetik, mindkét felterjesztésben annak nyo­matékos hangsúlyozásával, hogy a főváros a vámvonalaknak a fentiek szerinti új megállapításához, illetve kijebbhelyezéséhez megkívántató építkezéseket és egyéb beruházásokat csak abban az esetben fogja

Next

/
Thumbnails
Contents