Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1898

17.1 1898. június 30. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 840

1898 június 30-iki közgyűlés. — 839—840. szám. 335 az ügy elintézését a minister úrnál megsürgetni és kéri, hogy ezen ki­jelentésével a tisztelt közgyűlés válaszát tudomásul venni méltóztassék. A választ úgy az interpelláló bizottsági tag úr, mint a közgyűlés tudomásul vette. !840. Komlós Ágost dr. bizottsági tag úr előadja, hogy a tanács legutóbb egy tiz évre szóló nagy kövezési munkaprogrammot állapított meg, a mely kimutatja ezen időre mindamaz útvonalakat, a melyek évről­évre megépitendők lesznek, kimutatja a burkolási anyagokat és a szük­séges költségösszegeket. Ennek a programmnak egyik részét képezi a Külső Váczi -útnak kikövezése olykép, hogy az három részletben három éven át hajtatnék végre s körülbelül másfél millió forintnál mintegy 50 000 írttal kerülne többe. Hogy e munkálat keresztülvihető legyen, természetesen a pro­grammban gondoskodni kellett egy oly útvonalról, a melyre a munká­latok tartama alatt a Váczi-út igen élénk kocsiforgalma átterellessék. Ez az útvonal a vizafogói védgát, melynek koronája a programm szerint makadamszerűleg már az idén terveztetett kiépittetni azért, hogy a Váczi-út kikövezése mielőbb megkezdhető legyen. A pro­gramm ezen útvonalakon kivül még más, de felszólalásom tárgyához nem tartozó munkálatokat is tartalmazva került a középitési bizottság elé, a mely azt el is fogadta s ekkor az a furcsa dolog történt, hogy mikor az elaboratum a pénzügyi bizottság elé került, ott a bizottság ezt a programmot elvetette. Ez által egy igen sajátságos helyzet állott • be, a mennyiben a Külső Váczi-utat épen a közgyűlés határozatából át­vette a főváros az államtól azért, hogy azt oly állapotba helyezze, a mely a forgalom jogos követelményeit minden tekintetben kielégíti. Már most, ha a pénzügyi bizottság felfogása végérvényessé válik és appro­bálva lesz, vagyis ha kimondatik, hogy csakis annyi összeget szabad kövezésekre fordítani, a mennyiről a rendes évi budgetek keretén belül gondoskodni lehet, akkor a Külső Váczi-út kikövezése évekre lesz el­odázva, mert annak kikövezési költségeiről a rendes évi budgetek kere­tén belül aligha lesz lehetséges gondoskodni, vagy ha igen, akkor azt sok évre kell felosztani. Tekintettel arra, hogy a Külső Váczi-út kiépí­tése elsőrendű közlekedési szükséglet, mert ott jelenleg valóban tűrhe­tetlen állapotok vannak és a nagy gyári forgalom is elkerülhetetlenné teszi, hogy az út mielőbb kiköveztessék a következő interpellácziót intézi a polgármester úrhoz: 1. Hajlandó-e a tisztelt polgármester úr és a tekintetes tanács intézkedni, hogy a vizafogói védgát koronájának makadamszerű bur­kolása még a folyó évben lehetővé váljék? 2. Hajlandó-e a tisztelt polgármester úr e végből intézkedni, hogy azon kövezési munkaprogramm, melyet a középitési bizottság elfogadott, a pénzügyi bizottmány pedig visszautasított, tárgyalás végett a legköze­lebbi közgyűlés elé terjesztessék? Halmos János polgármester úr az interpelláczióra a választ a kö­vetkezőkben adja meg: Magának a székes főváros hatóságának is régi óhajtása és törek­vése, hogy a Külső Váczi-út, mely ma csakugyan oly állapotban van, hogy közlekedési szempontból méltán kifogásolható, oly állapotba he­lyeztessék, hogy ott a vidék nagyszámú gyárai az utat kocsijaikkal minden fennakadás nélkül használhassák. Ennélfogva maga is odatöre­kedett, hogy ezt az állami utat vegye a főváros saját kezelésébe s egy­úttal annak idején előterjesztéssel is élt, hogy az út elsőrendű burkolási anyaggal láttassék el, úgy, hogy a munkálat három évre felosztva vétessék fel a szükségleti kimutatásba. Néhány évvel ezelőtt ugyanis a budget­tárgyalás alkalmával maga a belügyminister úr hívta fel a főváros figyel­mét arra s utóbb ez irányban a közgyűlés is utasította a tanácsot, hogy a kövezési és utczaburkolási munkákra szükséges költségek fedezésére e gy úgynevezett kövezési függő kölcsön vétessék fel és a felvétel, va­lamint a szükségleti kimutatás iránti tárgyalások egyenesen a közgyűlés határozatából indultak meg.

Next

/
Thumbnails
Contents