Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1898

13.1 1898. május 4. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 595 - 596 - 597 - 598

1898 május 4-ikiközgyfilés. — 594—598. szám. 241 A tanács javaslatának elfogadása mellett a közgyűlés elhatározza, hogy az I. ker. Fehérvári-úton üi* ^ és VlfL hrsz. alatt fekvő s Göttlicher Vincze és társa tulajdonát képező telekből a Fehérvári-út szabályozása czéljára szükséges 210 négyszögölnyi terület négyszőg­ölenkint 25 azaz huszonöt forintjával megszereztessék s az 5252 frtot kitevő kártalanitási összegből a főváros terhére eső 3570 frt fedezetéül a fővárosi kisajátítási alapnál a kiadási II. fejezet alatt »Ingatlanok kisajátítására az 1898. évre előirányzott 121.935 frtot jelöli ki. Jelen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, a nagyméltóságú m. kir. belügyminister úrhoz felterjesztendő. !595. Tárgyaltatott a tanács 16.219/98— VI. számú előterjesztése, Kleinhakl József, a központi vásárcsarnok bérlőjének járdafoglalási ügyében benyújtott felebbezésére. A közgyűlés a tanácsnak indokolt előterjesztése alapján Kleinhakl József, a központi vásárcsarnok vendéglő bérlőjének a IX. ker. elöljáró­ság által járdafoglalási ügyben hozott s folyó évi április hó 1-én 6620. szám alatt kelt határozata ellen beadott felebbezését elutasitja, s a IX. ker. elöljáróságnak hivatkozott határozatát indokainál fogva hely­benhagyja. Miről a tanács az összes iratok kiadása mellett a további meg­felelő eljárás mellett értesittetik: !596. Tárgyaltatott a tanács 17.492/98— VI. számú előterjesztése Stéger Ferenczné kérvényére, egy várerőditési telekrész eladására vonat­kozólag a folyó évi április hó 6-án 476. sz. a. hozott közgyűlési hatá­rozat módositása ügyében. A közgyűlés a tanács javaslata alapján a folyó évi április hó 6-án 476. sz. a kelt határozat ide vonatkozó részének megváltoztatásával elhatározza, hogy a mérnöki hivatal által beterjesztett 2^ ttsz. tér­rajzon vörössel aláfestett 2183/2. kat. hrsz. és a székes főváros tulaj­donát képező 5^ ~|öl kiterjedésű terület Stéger Ferenczné szül. Szymanszka Teréznek 100, azaz Egyszáz forintért adassék el. Miről a tanács a további intézkedések megtétele végett az iratok kiadásával értesittetik. !597. Tárgyaltatott a tanács 17.308/1898— VI. sz. előterjesztése Szőke Imrének járdafoglalási ügyben benyújtott felebbezésére. Szőke Imre felebbezésében felhozott indokok, s a tanács javas­latának elfogadása mellett a közgyűlés a IV. ker. elöljáróságnak járda­foglalási ügyben folyó évi márczius hó 16-án 1478. sz. a. hozott hatá­rozatát részben megváltoztatja, s megengedi, hogy Szőke Imre ven­déglős a IV. ker. Vámház-kőrút 12. sz. a. fekvő házban levő üzlete előtt a rv. ker. elöljáróságnak emiitett határozata alapján elfoglalható járdát a bemutatandó terv szerint korláttal és virágedényekkel el­keríthesse. Miről a tanács az összes iratok kiadása mellett további megfelelő eljárás végett értesittetik. !598. Tárgyaltatott a tanács 20.926/98— VI. számú előterjesztése, a IV. ker. Molnár-utcza 12. sz. házban a tanácsi VII. ügyosztály részére szükséges helyiség bérbevétele ügyében. A pénzügyi és gazdasági bizottmány, valamint a tanács indokolt javaslatainak elfogadása mellett a közgyűlés a IV. ker. Molnár-utcza 12. sz. alatt újonnan épülő és a Jerney testvérek tulajdonát képező ház II. emeletén 3 kétablakos és 1 egyablakos utczai szobából, 1 két­ablakos udvari szobából, két előszobából és a mellékhelyiségekből álló lakást folyó évi augusztus hó 1-étől kezdve évi 1250, azaz Egyezer­kettőszázötven forint bér mellett, mely összegben az ablakbiztosilási dij, az u. n. házmesteri dij, s egyáltalán minden mellékjárulék bent­foglaltatik, a tanügyi (VII. tanácsi) ügyosztály elhelyezésére bérbeveszi, oly határozott kikötéssel, hogy az első három bérleti évben a bérösszeg fel nem emelhető, s a bérlet egyik fél részéről sem mondható fel, ezen idő lejártával pedig a bérletre vonatkozólag a lakbérleti szabályok az irányadók.

Next

/
Thumbnails
Contents