Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1897
24. 1897. október 6. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1198 - 1199 - 1200 - 1201
1897 október 6-iki közgyűlés. - 1197—1201. szám. 441 A pénzügyi és gazdasági bizottmány, valamint a tanács egybehangzó javaslatának elfogadása mellett a közgyűlés a X. ker. gyömrőiúton levő régi iskolaépületet 1897. évi november 1-től számított öt egymásután következő évre, vagyis 1902. évi október végéig évi 500, azaz: ötszáz forint bérösszeg s a szokásos feltételek mellett Sonnenschein Miksának bérbeadni határozza, a következő egyél* kikötések mellett: 1. A bérleti időtartam első három évében felmondásnak helye nincs, azontúl azonban jogában áll a székes fővárosnak a bérleti viszonyokat bármikor előrebocsátandó félévi felmondás által megszüntetni. 2. A mennyiben bérlő az iskolaépületet a székes főváros tanácsa által előzetesen jóváhagyandó tervek mellett átalakítaná, köteles leend a bérleti idő lejártával vagy a bérlet megszűntével az épületet jelenlegi állapotához saját költségén visszahelyezni. 3. Köteles bérlő a visszaalakitási költségek biztosítására ezen költségeknek megfelelő s a tanács által megállapítandó biztosítékot a közp. pénztárba letenni. Miről a tanács az összes iratok kiadása mellett a további megfelelő eljárás végett értesíttetik. !1198. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 26.259/97— VI. sz. előterjesztése, Brunner I. L. és társa kérvényére a fővárostól gyári czélokra megvett telkén munkáslakház épithetése iránt. A közgyűlés a tanácsnak 1897. július 22-én 26.259. sz. a. hozott azon határozatát, mely szerint megengedte, hogy Brunner I. L. és társa czég az V. ker. váczi-úton 1477/b. hr. sz. a. fekvő s a székes fővárostól megvett telken egy kétemeletes munkásházat építhessen, oly határozott kikötéssel azonban, hogy nevezett czég az építendő munkáslakházban kizárólag csakis saját munkásait helyezheti el, utólagosan jóváhagyja. Miről a tanács az összes iratok kiadása mellett a további megfelelő eljárás végett értesíttetik. !1199. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 16.166/97—-VI. sz. előterjesztése, a Gellérthegy déli oldalán létesítendő pálmakert ügyében. A pénzügyi és gazdasági bizottmány javaslatának elfogadása s a tanács javaslatának mellőzésével a közgyűlés kimondja, hogy a Pálmakert-egyesület* azon kérelmét, miszerint a főváros a pálmakert megalapításához elvileg járuljon hozzá a Gellérthegy déli oldalán fekvő és a Kerkapoly-Bodor : féle alapítvány tulajdonát képező két telket vétel vagy csere útján az egyesület czéljaira szerezze meg s a feltételek megállapítása czéljából egy »ad hoc« bizottságot küldjön ki, nem teljesítheti, s ennélfogva erre vonatkozó további tárgyalásokba bocsátkozni nem hajlandó. Miről a tanács az összes iratok kiadása mellett a további megfelelő eljárás végett értesíttetik. !1200. Tárgyaltatott a tanács 21.362/97— VI. sz. előterjesztése, a m. kir. belügyminister úrnak a járdafoglalási szabályrendelet ügyében prkpzött loiríitárEL A tanács javaslatának mellőzésével a közgyűlés egyhangúlag elhatározza, hogy az utczai járdáknak kávéházak, vendéglők, czukrászdák és más üzletek által való elfoglalása és használata tekintetében 1896. február 19-én és folytatólag 20-án 224. sz. a. hozott határozatával megállapított szabályrendeletet változatlanul fentartja s illetőleg, hogy a fenthivatkozott határozattal megalkotott s tévedésből helytelen szövegezéssel felterjesztett és jóváhagyott szabályrendeletnek a közgyűlés által eredetileg megállapított szövegezésben leendő jóváhagyása iránt a m. kir. belügyminister úrhoz ujabb részletesen indokolt felterjesztést intéz. !1201. Tárgyaltatott a tanács 29.898/97— VI. sz. előterjesztése, Simon Pál felebbezésére járdafoglalási ügyben.