Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1897

8. 1897. március 10. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 343 - 344 - 345 - 346

142 189/ márczius 10-iki közgyűlés. — 342—346. szám. Miről a tanács további megfelelő eljárás végett az iratok kiadá­sával, Márkus József polgármester úr pedig jegyzőkönyvi kivonaton értesíttetnek. !343. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 48.593/1896— II. számú előterjesztése, a Budapest-újpest-rákospalotai villamos közúti vasút rész­vénytársaság alapszabályainak módosítása tárgyában. Tekintettel arra, hogy a Budapest-ujpest-rákospalotai villamos közúti vasút részvénytársaság által az alapszabályok 2. szakaszának megfelelő módosításával, illetve kiegészítésével tervezeit üzletkör-kibővítés a székes főváros és a fentemiitett vasúttársaság között az 512/96. sz. közgy. határozattal már megkötött területhasználati szerződés keretén belül egyáltalán nem vihető keresztül; tekintve továbbá, hogy a vasutvállalat által tervbe vett üzletkör kibővítés a székes főváros érdekeinek sérel­mét is vonná maga után, ennélfogva a közgyűlés a pénzügyi és gazda­sági bizottmánynak a tanács által is pártolt javaslatához hozzájárulva, kijelenti, miszerint a Budapest-ujpest-rákospalotai villamos közúti vas­pálya-társaság alapszabályai 2. szakaszának a vasúttársaság állal ter­vezett módosítása, illetve kiegészítéséhez hozzá nem járul. Az alapszabályok 7. szakaszának tervezett módosítása ellen azon­ban, tekintettel arra, hogy az a székes főváros szerződésileg biztosított vagyoni érdekeit nem érinti, a közgyűlés kifogást nem emel. Éhez képest a közgyűlés a vonatkozó tárgyalási iratok csatolása mellett egyidejűleg felterjesztést intéz a nagym. kereskedelemügyi minister úrhoz oly kérelemmel, miszerint az alapszabályok 7. szakaszának ter­vezett módosítását jóváhagyni méltóztassék. !344. Tárgyaltatolt a bizottmány és tanács 1506/1897—11. számú előterjesztése, a VI ker. Podmainczky-utcza egy részében tervezett víz­vezetéki csőfektetés tárgyában. A tanács és a középitési bizottmány javaslata alapján elrendeli a közgyűlés, hogy a VI. ker. Podmaniczky utczának a Teréz-körút és a Bajza utcza közötti szakaszában a műszakilag helyesnek talált terv szerint a vízszolgáltatás javitása czéljából ujabb vízvezetéki csővezeték fektettessék s az ehhez szükséges 7500 frtnyi költséget a f. évi költség­előirányzat községi alap CXXV/5. fejezete alatt az 50 milliós kölcsönből a vízvezetéki csőhálózat kiterjesztésére felvett 100.000 frlnyi átalány­összeg terhére engedélyezi. Ezen határozat felső jóváhagyás végett a nagym. belügyminister úrhoz felterjesztendő. !345. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 52.635/1896-11. számú előterjesztése, a VIII. ker. József-körút és Mária utcza között nyitandó uj utczában tervezett vízvezetéki csőfektetés ügyében. A középitési bizottmány, valamint a tanács javaslata alapján elren­deli a közgyűlés, hogy a József-körút és Mária-utcza között újonnan nyitandó utczában a József-körúti 150 mm-.es csőből kiágazólag a mű­szakilag letárgyalt és elfogadott terv szerint egy 125 mm. vízvezetéki közcső fektettessék és az a Mária-utczai 100 mm.-es csővel összeköttessék. Az ezen vízvezetéki közcső lefektetésére kívántató 860 frt azaz Nyolczszázhatvan forintot kitevő költségösszeget a közgyűlés a pénzügyi és gazdasági bízoltmány és a tanács javaslata alapján ezennel meg­szavazza és fedezetéül a f. évi költségelőirányzat községi alap CXXV/5. fejezete alatt az 50 milliós kölcsönből a »vízvezetéki csőhálózat kiter­jesztésére* felvett 100.000 frt átalányösszegből ez idő szerint még ren­delkezésre álló 80.500 frtot jelöli ki. Ezen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, az összes iratokkal együtt a nagym. belügyminister úrhoz felterjesztetni rendeltetik. !346. Tárgyaltatolt a bizottmány és tanács 50.794/896 — 11. számú előterjesztése, az I ker. Svábhegyen, a kőbányai dűlőben fekvő 7654. hr. sz. telek előtt felállítandó közkút és lefektetendő vízvezetéki cső tárgyában. A középitési bizottmány és a tanács javaslata alapján elrendeli a közgyűlés, hogy közkút felállítása czéljából az I. ker. svábhegyi kőbánya-

Next

/
Thumbnails
Contents