Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1897
5. 1897. február 10.rendes közgyűlése jegyzőkönyve - 173 - 174 - 175 - 176 - 177
1897 február 10-iki közgyűlés. — 172—177. szám. 87 tag úr alelnöklete alatt működő szavazatszedő küldöttséget, hogy a választási eljárást azonnal megnyitni, azt vezetni, a szavazatokat 3—5 óráig elfogadni, ekkor a választási eljárást berekeszteni és az eredményt a közgyűlésnek bejelenteni szíveskedjék. Ezután főpolgármester úr a közgyűlést délután 4 óráig felfüggeszti. !173. Főpolgármester úr délutáni 4 órakor a közgyűlést újból megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesitésére saját elnöklete mellett: Szászy László, Görög István, Linczbauer Fülöp, Filó János, Arnstein Henrik, Török György, Thék Endre, Kállay Gyula, Politzer Gusztáv, Freyberger Pál, Kertscher István, Zitterbarth Károly biz. tag urakat, a tanács részéről pedig Haberhauer János alpolgármester urat kéri fel. !174. Főpolgármester úr tudatja, hogy a nyomtatott napirendre felvett ügyeken kivül, az ügyrend 9. §-ában megállapított határidőn belül, a tanács utólag még egy sürgős tárgyat jelentett be, t. i. a bizottmánynak és a tanács előterjesztését, a váczi-utcza sarkán lévő Szapáry-féle házban elhelyezett üzlettulajdonosok ama kérelmére, a mely szerint a városház-tér egy részének ideiglenes bolthelyiségek létesítése czéljából leendő átengedését kérik. Ezt az ügyet a napirenden szereplő többi tárgyaival együtt Vosits Károly tanácsnok úr fogja előadni. Tudomásul vétetik. !175. Főpolgármester úr előterjeszti, hogy id. gróf Zichy N. János úr, mint minden évben, az idén is 600 (Hatszáz) forintnyi adományt juttatott kezeihez, azzal a rendeltetéssel, hogy ezen összegből 200 frt a józsefvárosi népkonyha és 100 frt a hajléktalanok Rottenbiller-utczai menhelye segélyezésére fordittassék, a fenmaradó 300 frt pedig a főv. szegények között kiosztassék. Tudatja továbbá a főpolgármester úr, hogy e nagylelkű adományért a nevezett gróf úrhoz a főváros közönsége nevében köszönő iratot intézett; indítványozza, hogy a közgyűlés köszönetének mai ülése jegyzőkönyvében kifejezést adjon. Végül megjegyzi, hogy a küldött pénzösszegnek a kijelölt czélokra leendő fordítása iránt a kellő intézkedéseket megtette. Tudomásul vétetvén, a közgyűlés a nagylelkű adományozó iránt köszönetét jegyzőkönyvében iktattatni határozza. !176. Főpolgármester úr tudatja, hogy az ügyrend 9. §-ában megállapított határidőben két Írásbeli indítvány érkezett be hozzá, nevezetesen: 1. Medrey Zsigmond biz. tag úrtól, III. Béla, Árpád-házi királyunk és neje, a királyné tetemeinek a székes főváros kegyurasága alá tartozó »Mátyás« templom sírboltjába történendő ünnepélyes eltemettetése tárgyában; 2. Császár Jenő biz tag úr és társaitól, városrendezési szempontból, a VIII. ker. gázgyár-telepének a főváros lakott részeiből való kihelyezése ügyében. Mindkét indítványt, utóbb a főjegyző fogja előterjeszteni. Tudomásul vétetik. !177. Főpolgármester úr az őszinte fájdalom hangján hozza tudomására a közgyűlésnek, hogy a törvényhatósági bizottság egyik régi, érdemes tagja id. Haszmann József f. hó 6-án elhunyt. A boldogult a főv. törvényhatóságnak számos éven át volt buzgó és lelkiismeretes tagja s e mellett a III. ker. polgárság osztatlan bizalmából hosszú időn át ker. esküdt, majd pedig az emiitett kerületnek köztiszteletben és közszeretetben állott elöljárója, a ki a reá hárult feladatokat és kötelességeket bármely minőségében mindig hiven, becsületesen és lelkiismeretesen teljesítette. Ugyanazért főpolgármester úr a közgyűlés egyetértő nézetével vél találkozni, a mikor indítványozza, hogy a közgyűlés: 1. elhunyt derék tagjának elvesztése fölött igaz fájdalmának mai ülése jegyzőkönyvében kifejezést adván ; 2. id. Haszmann József gyászbaborult családjához egy, a főváros fájdalmát és őszinte részvétét tolmácsoló iratot intézni méltóztassék.