Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1896

27. 1896. december 30. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1655

554 1896 deczember 30-iki közgyűlés. — 1654—1655. szám. A mi magát a kérdést illeti, ismételve kijelentheti, hogyha valaki óhajtja ezen szobrot a főváros területén látni; ha van valaki, a kinek nagy öröme telnék a szobor létrejöttében, az első sorban ő, mert a szobor létesitése körül — ezt nem dicsekvésből mondja — senki sem fáradott annyit, mint ő. Nem is történt szoboralapra oly nagyszerű eredménynyel gyűjtés, mint erre. Több, mint 200.000 frt gyűlt egybe és hazafiúi örömmel mondhatja, hogy az egész ország lelkesedéssel vett részt az adakozásban. Aránylag legkevesebb történt a fővárosban. A szobor már eredetileg nagy szabásúnak volt tervezve. Egy millióról volt szó. De sajnos, eddig ennek az összegnek csak kis része folyt be. Néhány évvel ezelőtt általános pályázat Íratott ki, a melyre több becses mű érkezett, de a beadott költségvetések olyanok voltak, a melyekhez a szükséges anyageszközök nem állottak rendelkezésre. Egy másik nagyobb akadály az, hogy a szobor helyére nézve vég­leges megállapodás még nem történt. Pedig a hely megállapítása nélkül kivihető terveket készíteni nem lehet. Legutóbb általános helyesléssel fogadott határozat hozatott, a mely szerint a szobor helye az újépület területén legyen. Az tehát, hogy a szobor az újépület területére fog felállíttatni, bevégzett dolognak tekinthető. De az újépület területének szabályozási terve még nincs meg­állapítva. Száznál több szabályozási terv állott már rendelkezésre, a midőn a legutóbb közzétett pályázati felhívásra ismét 29 terv érkezett, a melyek közül a legjobbak már díjaztattak is. A jury bírálata is megvan már, csak el kell végre valahára dön­teni a kérdést véglegesen. Ha a szabályozás meglesz, akkor lehet a szobor ügyében további lépéseket tenni. A szobor helyének végleges és tüzetes megállapítása után új pályá­zatot kell a szoborra kiirni, s ezzel egyidejűleg a gyűjtést újból meg­indítani és folytatni, hogy a szükséges jelentékeny költség összegyűljön és ezen hazafias ügyben türelmet kell tanúsítani, lelkes munkásságot kifejteni, a mivel a szobor pénzalapjának minél nagyobbra növekedéséi és a szobor létre jöttét leginkább lehet biztosítani. Kéri válaszának tudomásul vételét. Interpelláló az alpolgármester úr válaszát köszönettel tudomásul veszi, mire azt a közgyűlés is tudomásul vette. !1655. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 45.298/1895— VI. számú előterjesztése, a házbérkrajczárok felemelése tárgyában. Annak előrebocsátásával, hogy a jelen ügyben az 1872. évi XXXVI. t.-cz. 60. és 100. §-ainak rendelkezései betartattak és hogy ezen határozat meghozatalánál a bizottsági tagok egynegyed részénél több volt jelen, a közgyűlés a pénzügyi és gazdasági bizottmány és a tanácsnak azon előterjesztését, hogy az ez idő szerint 3 krral fennálló házbérkrajczár, — az ezen felül ez ideig a házi szemét kifuvarozásáért 0.4 krral szedett külön díj fizetésének jövőre leendő megszüntetésével 4 krra felemeltessék, az ügyrend 18. §-ának rendelkezéséhez képest névszerinti szavazás megejtése mellett 165 szavazat közül (94 »igen« és »71 nem«) a törvény által a jelen voltak hozzájárulásaként meg­kívánt kétharmad szavazat hiányában elveti és határozatilag kimondja, hogy a házbér-krajczároknak javasolt felemelését el nem fogadja. Hozzájárul azonban a közgyűlés a pénzügyi és gazdasági bizottmány és a tanácsnak új jövedelmi források nyitása érdekében a további tár­gyalásokra nézve egyidejűleg előterjesztett javaslataihoz s ennélfogva felhívja a tanácsot, hogy egy oly jövedelmi forrás behozatalának kér­dését, mely az állami adók utáni százalékos kivetés mellőzésével mint speciális » fővárosi adó« biztos alapon annyi jövedelmet nyújtana, hogy abból a szükséglet mindenkor kielégítést nyerhetne, haladéktalanul tanulmány tárgyává tegye s ennek eredményét a főszámvevő által ajánlott összes fedezeti módokkal kapcsolatban az illetékes bizottmányok által

Next

/
Thumbnails
Contents