Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1896

24. 1896. december 2. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1539 - 1540 - 1541

.1896 deczember 3-iki közgyűlés. — 1538—1541. szám. 513 tanács által előterjesztett ez ügybeni kérvényét s elutasítva az új zsib­vásártelep környékén levő iparosok és kereskedők nevében Giel János és érdektársainak a tanács állal előterjesztett azon folyamodását, hogy a zsibárusoknak az új telepre kötelező átköltöztetése már most kimon­dassák, elhatározza, hogy viszont a zsibárusok az újvásártéren bírt jelenlegi helyükön a vásárcsarnokok megnyíltáig szintén megtüretnek, megjegyezvén, hogy úgy a zsibárusok, mint az iparczikkárusoknak az újvásártéren való meghagyása, tekintet nélkül a vásárcsarnokok mely időben megnyitására legkésőbb 1897. évi február l-ig terjedhet. Az 1203/96. sz. közgyűlési határozatnak ezen határozattal ellenkező rendelkezései hatályon kivül helyeztetnek. A közgyűlés a tanácsnak azon intézkedését, hogy a zsibárusoknak f. évi november 30-ára kitűzve volt kötelező áttelepítését a közgyűlés ezen határozatáig függőben tartotta, jóváhagyja. Utasittatik a tanács, hogy ezen határozat értelmében a szükséges intézkedéseket tegye meg. Miről a tanács a tárgyiratok kiadásával értesíttetik. !1539. Tárgyaltatotl a tanács 31.245/1896. -VIII. számú előter­jesztése, a sütő , czukrász- és mézeskalácsos ipar gyakorlása tárgyában alkotott szabályrendelet végrehajtása ügyében érkezett belügyministeri leiratra A közgyűlés a lanács javaslatára a m. kir. belügyminister úrnak a sütő-, czukrász- és mézeskalácsos-ipar gyakorlása tárgyában 1893. évi július 12-én s folytatva 13-án tartott közgyűlésben 773. sz. a s illetve a múlt évi június 26-án tartott közgyűlésben 728. sz a. alkotott s jelenleg jóváhagyás végett a m. kir. belügyminister urnái levő szabály­rendeletnek az 1879 : XL. t.-cz 5. §-a értelmében immár végrehajthatósága ügyében f. évi június 21-én kelt közgyűlési felterjesztésre érkezett leiratát, mely szerint a szabályrendelet a folyamatban levő tárgyalások miatt még jóváhagyást nem nyervén, végre nem hajtható, az idézett törvény daczára ezúttal ugyan tudomásul veszi, mindazonáltal ismét felkéri; a belügyminister urat, hogy ezen közérdekű szabályrendeletet mielőbb jóváhagyni méltóztassék. Ez alkalommal a közgyűlés a belügyminister úrnak leirata s ezen határozat folytán a folyó évi június 24 én 867. sz. a. kelt határozatát, melylyel a szóban levő szabályrendelet végrehajtása kimondatott s elrendeltetett, hatályon kivül helyezi. Miről a tanács az iratok kiadásával, a m. kir. belügyminister pedig felterjesztésben értesíttetnek. !1540. Tárgyaltatott a bizottmány és a tanács 43.493/1896.—Vili. számú előterjesztése, a ferenczvárosi ideiglenes sertéslerakó sertés­szállásainak kikövezésére, csatornázására és az ottani közlekedési út kavicsolására szükséges költségösszeg fedezete ügyében. A közgyűlés hozzájárul a pénzügyi és gazdasági bizottmánynak a tanács által is pártolt azon javaslatához, hogy a ferenczvárosi rendező pályaudvar petroleumraktár rakodóján létesített ideiglenes sertés­lerakodó régi szállásainak kikövezésére és csatornázására szükséges 1000 forintnyi költség a községi alapnál a LXXIII. b) fejezet alatt »Sertésszállások felállítása a IX. kerületben* czímen leendő elszámolásra a Bevétel XXIII. » Álla! egészségügy « fejezete 2. czímének e) »Sertés­szállásdíjak« tétele alatt a folyó év első háromnegyedében immár tényleg eredményezett 18.687 forintnyi többletből ez idő szerint még rendelkezésre álló 18.000 forintból fedeztessék. Ezen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, az a vonatkozó iratok kapcsán a belügyi m. kir. minister úrhoz fel terjesztetik. !1541. Tárgyalta ott a bizottmány és tanács 44.931./1896— VIII. számú előterjesztése, a költségvetés XXXVIII. fejezeténél a »Közvágó­hidi ésjnarhavásári fertötlenitö szerek és fertőtlenítés« czímén jelentkező túlkiadás fedezete tárgyában. A közgyűlés hozzájárul a pénzügyi és gazdasági bizottminynak a tanács által is pártolt azon javaslatához, hogy a községi alapnál a kiadás XXXVIH. fejezetének 16. »Közvágóhidi és marhavásári fertötlenitö 128

Next

/
Thumbnails
Contents