Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1896
16. 1896. július 8. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 938 - 939
1896 július S-'ki közgyűlés. — 937—939. szám. 309 bocsátásra vagy nagybani raktározása csak a hatóság által esetrőlesetre engedélyezett helyén történhetik, és végül 3. hogy az ezen hússzállitmányok hatósági ellenőrzésével és egészségi vizsgálatával a főváros terhére felmerülő költségekre, tekintettel a főváros vásárjoga alapján minden behozott sertéshús egy kilogrammja után 1 (egy) kr. vásárdíj szedendő. Ezen közgyűlési határozat a vásárdíjszedésre vonatkozó részében felsőbb jóváhagyást igényelvén, az összes iratok kapcsán a m. kir. belügyminiszter úrhoz felterjesztetik Miről a tanács tárgyiraton értesíttetik. !938. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 20.028/1896.— II. sz. előterjesztése, a m. kir. belügymmister úrnak, a Nóvák Ferencz által tervezett Gellérthegyi villamos fogaskerekű vasút ügyében érkezett leiratára és az ugyanerre vonatkozó közmunkatanácsi átiratra. A közgyűlés tárgyalás alá vévén Nóvák Ferencz műépítész azon kérelmét, hogy általa tervezett szt.-gellérthegyi villamos fogaskerekű sodrony kötél pályán a már befejezett tárgyalások során megállapított villamos hajtó-erő helyett viztúlsúlylyal működő hajtó erőt alkalmazhasson, annak helyt nem ad; nemcsak azért, mert nem ismeretes az uj üzemrendszer lefektetési tőkéje s későbbi üzemi költségeinek öszszege, ezek változáshoz képest pedig a vállalkozó Nóvák Ferencz által már aláirt s a közgyűlés f. é. 165. sz. határozatával jóváhagyott területhasználati szerződésnek az engedély időre és a jövedelemben való részesedésre vonatkozó határozmányainak megfelelő módosítása iránt ujabb tárgyalásokat kellene indítani; de ettől eltekintve a tervezett uj hajtó erőt a közgyűlés nem engedélyezi, főleg azért mivel a kor követelményeinek és a közönség jogos igényeinek is, ugy gyorsaság, mint tisztaság tekintetében teljesen megfelelő modern közlekedési eszköz hajtóereje gyanánt ma egyedül a villamos erőt fogadhatja el. A már emiitett s a 165/96. számú közgyűlési határozattal jóvá hagyott terület-használati szerződés éhez képest változatlanul fentartván a nagymélt. m. kir. belügyminister úr f. é. április hó 3u-án 32.824/111. sz. a. kelt leiratának a szerződés újbóli tárgyalás alá vételére s a változott üzemrendszerhez képest leendő módosítására vonatkozó része további intézkedést nem igényel. A viztúlsúlylyal működő hajtóerő figyelembe vételével készített részletes építési tervek vállalkozónak visszaadatni rendeltetnek, oly felhívással, miszerint a terület használati szerződésben meghatározott villamos hajtóerőre vonatkozó részletes építési terveket készítse el s azt a helyhatósági építési engedély kiadhatása czéljából a tanácsnak mielőbb mutassa be. A területhasználati szerződést a közgyűlés a kereskedelemügyi magyar kir. minister úrral egyetértőleg leendő jóváhagyás végett a nagyméltóságú m. kir. belügyminister úrhoz terjeszti fel s erről egyidejűleg a nagyméltóságú kereskedelemügyi minister úrnak is jelentést tesz. Miről a további megfelelő intézkedések megtétele végett a tanács az összes iratok és tervek kiadásával értesíttetik. !939. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 27.141/1896— II. számú előterjesztése, a Bródy Adél-féle izraelita gyermekkórház körüli utczák rendezése tárgyában. A középitési bizottmány, valamint a tanács javaslata alapján elrendeli a közgyűlés, hogy a Bródy Adél-féle kórház hozzáférhetése érdekétien az odavezető Szabolcs-, Vágány- és Aba-utczák a műszakilag letárgyalt és elfogadott terv szerint rendeztessenek és az erre megkívántató 14.598 frt 44 kr , szóval tizennégyezer ötszáz kilenczvennyolcz forint 44 krnyi költséget a tanács, valamint a pénzügyi és gazdasági bizottmány egybehangzó javaslatához képest a községi alapnál XXIX. fejezet alatt »Uj kövezések és egyéb utczai burkolatok« czímén leendő elszámolásra a CXX. fejezet alatt »Előre nem látott különféle kiadásokra« előirányzott 260.114 frtnyi átalányösszegből ezidöszerint még rendelkezésre álló 29.026 frt terhére ezennel megszavazza.