Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1896

14. 1896. június 10.rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 802

1896 júniu s 10-iki közgyű lés. — 801—802. szám. az abban felhozott indokoknál fogva a magyar iparművészeti társulat részére kisérletkép az 1897. évre 2000 (kettő ezer) forint segélyt meg­szavaz oly kikötés mellett, hogy a társulat a segélyösszegnek miként történt felhasználásáról az 1897. év végével jelentést tenni tartozik. Utasítja ehhez képest a közgyűlés a tanácsot, hogy ezen segély­összeg fedezetéről a jövő évi költségelőirányzat összeállításánál gon­doskodjék. Ezen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, az az összes iratok­kal együtt a m. kir. belügyminister úr ő nagyméltóságához felterjesz­tendő. !802. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 6658/1896. eln. számú előterjesztése, a mérnöki hivatalnál alkalmazott ideiglenes személyzet 1896. évi illetményeinek fedezete tárgyában. Tekintettel arra, hogy a fővárosi mérnöki hivatal aránylag csekély létszámú rendszeresitett s az időközi üresedések következtében csaknem állandóan hiányos, személyzete a folyamatban levő több nagy középit­kezés tervezésével és kivitelével járó tetemes munka elvégzésére teljes­séggel elégtelen, a közgyűlés a tanács azon intézkedését, hogy a mérnöki hivatalnál a múlt év végéig működött napidíjas műszaki személyzetet két egyén hijával — utólagos jóváhagyás reményében — folytatólag alkalmazta, ezennel jóváhagyólag tudomásul veszi. A folyó évre ekként fölmerült költségek fedezetére nézve a köz­gyűlés a pénzügyi és gazdasági bizottmány s a tanács egyetértő elő­terjesztései alapján a következőleg határoz: 1. A községi alap kiadási 1/4. és 1/8. fejezet és czímek terhére részben a kerületi elöljáróságoknál 1896. évtől tervezett új személy­szaporításra előirányzott költségtöbblet rovására, részben pedig a mér­nöki hivatalnál üresedésben levő rendszeres állások megtakarított illet­ményeinek terhére alkalmazott s a számvevőség által Összeállított és bemutatott kimutatás 1., 2., 3., 4. folyószámai alatt felsorolt 25 ideig­lenes alkalmazott napidíja az emiitett fejezet és czímek alatt e czélra felvett s illetve az üresedésben levő állások után megtakarított összeg­ben teljes fedezetüket találják, és igy e tekintetben különös intézkedés szüksége nem forog fenn. 2. A községi alap kiadási XXIX/2. fejezete és czíme terhére az »új kövezési és egyéb utczai burkolatok munkabérénél* alkalmazott s az emiitett kimutatás 5. folyószáma alatt felsorolt három főnyi ideiglenes műszaki személyzet napidíjai az ezen fejezet és czím alatt az épitési költségekből megtakarítandó összegekben találják fedezetüket s igy további intézkedés szüksége ez irányban sem forog fenn. 3. A községi alap kiadási CXXI/9. fejezete és czíme alatt »eladott ingatlanokért járó bevételekből fedezendő kiadások* terhére alkalmazott s a kimutatás 6. folyószáma alatt felsorolt négy díjnok összesen évi 4026 forintnyi illetménye a telekvételárakból fedezendő, megjegyeztet­vén, hogy e czélra a jelzett fejezet és czím alatt 3840 frt fel van véve, a jelentkező 186 frtnyi túlkiadás pedig az ezen költségvetési főrovatnál elérendő megtakarításokban leli fedezetét. 4. A balparti végleges vizmű létesítése körül a »kölcsönpénzek« terhére alkalmazott s a kimutatás 7. folyószáma alatt fölsorolt hét díjnok összesen 6588 frt évi illetménye a f. évi költségelőirányzat GXX1I/1. I) fejezete és czíme terhére számolandó el. 5. A »kölcsönpénzek — általános csatornázás« terhére alkalmazott s a kimutatás 8. folyószáma alatt felsorolt öt díjnok összesen 5343 írt 60 kr. évi illetménye a f. évi költségvetés CXXII/6. e) fejezete és czíme alatt e czélra felvett 5490 írtból fedezendő. 6. A községi alap kiadási CXXII/18. fejezete és czíme alatt a ^kölcsönpénzek, központi és detail-vásárcsarnokok« terhére alkalmazott s a kimutatás 9. folyószáma alatt fölsorolt nyolez díjnoknak összesen 8967 frt évi illetménye külön előirányzott ö§szeg nélkül, cumulative a CXXII/13—18. fejezet és czímek alatt felvett épitési költségek terhére számolandó el.

Next

/
Thumbnails
Contents