Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1896
11. 1896. május 13. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 678 - 679
— 1896 május 13-án. — 677—679. szám. 223 Tekintettel a tanács előterjesztésében fölhozott indokokra, a melyek szerint Mekell János vízvezetéki volt gépápoló, ki betegsége folytán bekövetkezett munkaképtelensége miatt múlt évi deczember hó 20-án vált meg a jelzett állásától — 1869. óta, vagyis 26 éven át állott ideiglenes minőségben — legutóbb 2 frt napidíj mellett a főváros szolgálatában s ezen egész idő alatt ellene nemcsak soha semmiféle tekintetben kifogás nem fordult elő, hanem kitartó szorgalmával, értelmességével és józanságával, főleg pedig feltéllen megbízhatóságával dicséretre tette magát érdemessé, — a közgyűlés hozzájárul a tanács javaslatához s Mekell János vízvezetéki volt gépápoló részére 26 évi kifogástalan szolgálata alapján folyó évi június hó 1-től kezdődőleg 300 frt, azaz Háromszáz forint évi legydíjat szavaz meg. Ezen határozat kormányhatósági jóváhagyást igényelvén, a nagym. m. kir. belügyminister úrhoz a tárgyiratok kapcsán fölterjesztendő. !678. Tárgyaltatott a tanács 10.509/1896. eln. számú előterjesztése, Melyes Belizár, a számvevőséghez beosztott közvágóhidi segéd felebbezésére — fizetési pótlék engedélyezése iránt. A közgyűlés a szolgálattételre a központi számvevőséghez beosztott Melyes Belizár közvágóhidi igazgatósági II. oszt. segédnek, 140 frt évi fizetési pótlék engedélyezése iránti kérelme tárgyában f. évi márczius hó 7-én 13.320/96. eln. sz. a. kelt tanácsi határozatot a nevezettnek felebbezése folytán felülvizsgálat alá vévén, az idézett tanácsi határozatot az abban helyesen fölhozott indokok alapján — a felebbezés egyidejű elutasítása mellett — helybenhagyja Miről a tanács további eljárás végett tárgyiraton értesíttetik. !679. Olvastatott a szavazatszedő küldöttség jelentése, a mely szerint a betöltendő négy II. oszt. tanácsjegyzői állásra összesen 255 szavazat adatott be; ezekből: dr. Beisz Bezsöre 237, Schneider Lajosra 215, Perger Ignáczra 214, dr. Szalay Sándorra 201, Engelmann Józsefre 74, Dévény Gyulára 61, Dobry Tivadarra 3 és Kiticsán Miklósra 1 szavazat esett. Mérő Géza I. oszt. fogalmazó pedig a pályázattól visszalépett A szavazás ezen eredményéhez képest elnöklő főpolgármester úr az üresedésben voit négy II. oszt. tanácsjegyzői állásra dr. Beisz Bezső, Schneider Lajos, Perger Ignácz és dr. Szalay Sándor urakat törvényesen megválasztottaknak jelenti ki. Dr. Beisz Bezső, Schneider Lajos, Perger Ignácz és dr. Szalay Sándor a közgyűlés szine előtt megjelenvén, főpolgármester úr által meleg szavakban üdvözöltettek s az 1872. évi XXXVI t-ez. 108. §-ában előirt esküt letették. Miről főpolgármester úr, továbbá a tanács, dr. Baisz Bezső, Schneider Lajos, Perger Ignácz és dr. Szalay Sándor tanácsjegyző urak jegyzőkönyvi kivonaton értesitendők. Ráth Károly, s. k. főpolgármester, elnök. Márkus József, a. k. alpolgármester. Görög István, s. k. Politzer Gusztáv, s. k. Baehath Dániel, s. k. Rittinger Károly, s. k. Kurfűrst Miksa, s. k. Szászy László, s. k. Back Fülöp, s. k. Bánhegyi József, s. k. Mandelló Károly, s. k. Faller Ferencz, s. k. fójegyiő.