Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1896

11. 1896. május 13. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 646 - 647 - 648 - 649

1896 május 13-án. — 645—649. szám. 215 ügyelő bizottmány által átvizsgált és jóváhagyott LVIII. számú törlesz­tési kimutatásban 26 tétel alatt felsorolt s összesen 4223 írt 6472 krt. azaz négyezerkettőszázhuszonhárom forint 64*/2 krt kitevő összegnek törlését a tanács által felhozott indokok alapján ezennel elrendeli. Miről a tanács az összes iratok kiadása mellett a további meg­felelő intézkedés végett értesittetik. !646. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 19.202/1896/VII. számú előterjesztése, a vallás- és közoktatásügyi minister úrnak egy zenepalota létesítése iránt érkezett leirata ügyében. A közgyűlés a pénzügyi és gazdasági bizottmány, valamint a tanács előterjesztése alapján kimondja, hogy a Kerepesi-út, Vas-utcza, Stáhly­utcza és Gyöngytyúk-utcza között fekvő területen egy nagy hangverseny­teremmel ellátott zenepalotának a vallás- és közoktatásügyi minister úr által kivánt módon való létesítésére nem hajlandó s erről a vallás- és közoktatásügyi minister urat külön indokolt felterjesztésben értesiü. !647. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 18.608/1896/VII. számú előterjesztése, az V. ker. Sziget-utczai elemi iskola kibővítésére, esetleg egy kisdedóvó létesítésére az 1174/b., 1175/b., 1178—1183/6 hr. sz. telek megszerzése iránt.| A közgyűlés a pénzügyi és gazdasági bizottmány, valamint a tanács egyértelmű javaslata alapján elhatározza, hogy az V". ker. Sziget-utczai elemi iskola kibővítése és esetleg egy kisdedóvó létesítése czéljára az V. ker. Sziget-utczában 1174/b., 1175/b„ 1178-1183/6. hr. sz. a. fekvő s dr. Pollák Rezső tulajdonát képező 258 32 /ioo D-öl kiterjedésű telket, összesen 27.123 frt 60 kr, azaz huszonhétezeregyszázhuszonhárom forint 60 kr. kártalanítási összeg fejében egyezségileg kisajátítja, a mely összeg fedezetéül a közel jövőben felveendő uj nagy kölcsönt, illetőleg átmene­tileg az 1895. évi 868. és 1448. sz. közgyűlési határozat alapján fel­veendő 6 milló forint függő kölcsönt jelöli ki. Ezen határozat felsőbb jóváhagyás végett a belügyminister úrhoz felterjesztendő. !648. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 18.609/1896/VII. számú előterjesztése, a VII. ker. dohány-utczai 32. számú és akáczfa-utczai 33. és 35. számú ingatlanoknak polgári fiúiskola, elemi iskola és kisded­óvó czéljára leendő megszerzése ügyében. A pénzügyi és gazdasági bizottmány, valamint a tanács egyértelmű javaslata alapján elhatározza a közgyűlés, hogy a VII. ker. polgári fiúiskola, nemkülönben a VII. ker. belső részén létesítendő elemi iskola és kisdedóvó czéljára a VII. ker Akáczfa-utczában 33. házszám és 4902. hr. sz. a fekvő 331 25 /ioo •-öl kiterjedésű telket a rajta levő épülettel együtt 65.000 frt, azaz hatvanötezer forintért, a VII. ker. Akáczfa-utcza 35. sz. és 4903. hr. sz. a. fekvő 175 95 /ioo D-öl kiter­jedésű telket és a rajta levő házat 26.392 frt 50 krért, azaz huszon­hatezerháromszázkilenczvenkettő forint 50 krért és a VII. ker. Dohány­utcza 32. sz. és 5081). hr. sz. 572 40 /MO D-öl kiterjedésű telket a rajta levő épülettel 80 000 írtért, azaz nyolczvanezer forintért megszerzi, s illetőleg egyezség alapján kisajátítja. Az ezen czélra összesen szükséges 171.392 frt 50 kr. azaz egyszázhetvenegyezerháromszázkilenczvenkettő forint 50 kr. a közeljövőben felveendő uj nagy kölcsönből, illetőleg átmenetileg az 1895. évi 868. és 1448. sz. közgyűlési határozatok alapján felveendő 6 millió forint függő kölcsönből lesz fedezendő. Ezen határozat felsőbb jóváhagyás végett a belügyminister úrhoz felterjesztendő. !649. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 18.610/1896/VII. számú előterjesztése, a VIII. ker. erdélyi-utczai 6. és 8. számú, továbbá a homok-utczai'9. és 11. számú ingatlanoknak elemi iskola esetleg kisdedóvó czéljára leendő megszerzése tárgyában. A pénzügyi és gazdasági bizottmány, valamint a tanács javaslata értelmében a közgyűlés elhatározza, hogy a VIII. ker. Erdélyi-utcza és Horaok-utcza sarkán levő 5932.. 5933., 5934. és 5935. hr. sz.. összesen 562 30 /ioo D-öl kiterjedésű négy telket a rajtuk levő házakkal együtt,

Next

/
Thumbnails
Contents