Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1895

1895. december 18. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1473 - 1474 - 1475 - 1476

5 Ez alkalommal a közgyűlés az összeirási munkálatok foganatosítására és a szolgálati lajstrom összeállítására kiküldött bizottság elnökének, valamint a bizottság tagjainak is az e részben kifejtett buzgó és sikeres tevékenységükért köszönetet mond. Miről a polgármester úr, illetve a tanács tárgyiratok kiadásával, továbbá gelléri Szabó János főv. biz. tag úr, mint az eljárt bizottság elnöke, Heinrich István és dr. Gebhardt József urak, mint az eljárt bizottmány rendes, végre Hampel Sándor és Kugler József urak pedig mint a bizottság póttagjai jegyzőkönyvi kivonaton, a budapesti kir. büntető törvényszék, mint sajtóbiróság elnöke pedig átiratilag értesitendők. !1473. Elnöklő főpolgármester úr bejelenti, hogy Matuska Alajos tanácsnok úr hirtelen közbejött akadályoztatása miatt és mert helyettese az ügyet kellőleg nem ismeri, mert azt az idő rövidsége miatt át nem tanulmányozhatta, s igy nincs abban a helyzetben, hogy azt a közgyűlés előtt előadhassa, a tárgysorozat 12 b) pontja alatt felveit ügy, t. i. a főv. fogyasztási adó- (vám-) vonal újból való megállapítására vonatkozó bizottmányi és tanácsi előterjesztés a napirendről levétetik s a leg­közelebbi közgyűlés napirendjére fog kitűzetni. Tudomásul vétetik. !1474. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 50.240/1895—VL sz. előterjesztése, az első cs. kir. szab. Duna-gőzhajózási társaság nyilat­kozatára, illetőleg kérvényére, a lánczhidi rakpartok, a Rudolf-rakpart és a személyszállító hajók központi kikötőhelyének bérlete tárgyában 1895. évi november hó 20-án hozott 1326. számú közgyűlési határozat részben való módosítása iránt. A közgyűlés Neumann Ármin biz. tag úr azon indítványának, mely szerint a jelen tárgy az ügyrend 6. §-ára való tekintettel a napirendről levétessék, mellőzésével, az első cs. kir. szab. dunagőzhajózási társaság forgalmi igazgatóságának újabbi kérvénye, illetve nyilatkozata folytán a tárgyalások újbóli felvételét elhatározza és ehhez képest felhívja a tanácsot, miszerint ezen ügyet újabbi tárgyalás alá vévén, arra vonat­kozó véleményét, illetőleg javaslatát terjeszsze elő. Miről a tanács az iratok kiadásával megfelelő intézkedés végett értesíttetik. !1475. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 48 157/1895— VI. sz. előterjesztése, a IX. ker. Calvin-téri 9. számú ház 1. számú bolthelyisé­gének bérbeadása ügyében. A közgyűlés a tanácsnak 1895. évi november hó 28-án kelt 48.157. számú azon határozatát, melyben a IX. ker. elöljáróságnak kellően indokolt ama jelenlését, hogy a IX. ker. Calvin-tér 9. számú ház 1-ső számú bolthelyiségét, melyet eddig Klein Ármin 700 frt évi bér mellett bérelt, 1896. évi május hó 1-től Monich Emil órásnak 600 frt évi bér mellett adta bérbe, tudomásul vette, utólagosan jóváhagyja. Miről a tanács az összes iratok visszaadása mellett a további meg­felelő eljárás végett értesíttetik. !1476. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 39.508/1895— VI. sz. előterjesztése: a partbéreknek az 1896. évre leendő megállapítása tár­gyában. A közgyűlés hozzájárul a partbeosztási, nemkülönben a pénz­ügyi s gazdasági bizottmánynak, valamint a tanácsnak egyértelmű és indokolt javaslatához és ehhez képest a székes főváros tulajdonát képező dunai rakpartok után szedendő béreket 1896. évre következőleg álla­pítja meg és pedig: I. A Duna jobbpartján: 1. Az összekötő hidtól a Csiky-utczáig folyóméterenkint 1 frt.. 2. A Csiky utczától a Rudas-fürdőig folyóméterenkint 4 frt. 3. A Rudas-fürdőtől a Margit-rakpart lépcsős partjáig folyóméte­renkint 20 frt. 4. A lépcsős Margit-rakparttól a Margit-hidig folyóméterenkint 10 frt. 5. A Margit-hidtól a Lukács-fürdőig folyóméterenkint 4 frt.

Next

/
Thumbnails
Contents