Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1895

1895. december 18. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1449 - 1450 - 1451

2 !1449. Főpolgármester úr a mai napra összehívott rendes közgyű­lést délután 3 órakor megnyitván, bejelenti, hogy a napirend első tárgyát a fővárosi közmunkák tanácsába kiküldendő három tagnak meg­választása képezi s egyúttal felkéri a Heinrich István úr elnöklete mel­lett kiküldött szavazatszedő küldöttséget, hogy működését azonnal meg­kezdeni, délután 5 óráig a szavazatokat elfogadni, ekkor a szavazási eljárást bezárni s az eredményről a közgyűlésnek jelentést tenni szíves­kedjék­Egyúttal főpolgármester úr az ülést délután 4 óráig felfüggeszti. !1450. Főpolgármester úr az ülést délután 4 órakor ismét meg­nyitván, a jegyzőkönyv hitelesítésére saját elnöklete mellett: Forgó István, Scheich Károly, Eberling József, dr. Tolnay Lajos, Back Fülöp, Dobrovszky Ágoston, Paksy Béla, Hilberth Károly, Fischer Ignácz, Politzer Gusztáv, Kriegner György és Mezey Péter biz. tag urakat, a tanács részéről pedig Márkus József alpolgármester urat kéri fel. !1451. Főpolgármester úr bejelenti, hogy a dr Nagy Lajos tanács­nok úr elhunyta folytán üresedésben levő tanácsnoki állásra, továbbá a tanácsnoki állás betöltése alkalmából netán megüresedhető főjegyzői és jegyzői állásokra is közzétett pályázat határideje lejárván, a tanács a beérkezett pályázati kérvényeket a tegnapi nap folyamán hozzá, mint a kijelölő választmány elnökéhez áttette, s igy esetleg már ma ki lehet tűzni a tanácsnoki állás betöltése czéljából megejtendő választás napját. A mennyiben a választás már a legközelebbi közgyűlés napirendjére kívántatnék kitűzetni, ez esetben — miután a kérvények csak tegnap ér­keztek hozzá — el kellene térni attól a rendes szokástól, hogy a kije­lölő választmány által eszközlendő kijelölés a közgyűlésnek előzetesen bejelentessék; hanem e helyett azt az eljárást lehetne követni, hogy az időközben megejtendő kijelölés eredménye külön meghívókon több nappal a választó közgyűlés előtt minden egyes biz. tag úrral közöltetnék, a mely eljárás a jelen esetben azért is czélszerűnek mutatkozik, nehogy a tanácsnoki állás betöltésekor megüresedhető főjegyzői, továbbá I. és II. oszt, jegyzői állások betöltése, mely állások betöltése között előrelát­hatólag két-két heti időköz lesz, nagyon hosszú időre elhúzódjék. Ha tehát a t. közgyűlés ebben megnyugszik, ez esetben a tanács­noki állás betöltése már a legközelebbi közgyűlésen megtörténhetik. A mi a legközelebb tartandó rendes közgyűlés napját illeti, elnöklő főpolgármester úr megjegyzi, hogy ez a megállapított sorrend szerint éppen 1896. évi január hó 1-ső napjára, vagyis újév napjára, tehát ünnepnapra esnék; miután pedig a közbeeső karácsonyi ünnepekre és Sylvester napjára való tekintettel, a mikor úgy a törvényhatósági bizott­ság tagjai, valamint a tisztviselők is családi ügyeikkel lesznek elfoglalva, az idén több közgyűlés nem tartható, főleg azon okból sem, mivel a tárgyalandó ügyek nem fognának kellőleg előkészittethetni: ennélfogva főpolgármester úr azt indítványozza, hogy a legközelebbi közgyűlés újév napjához egy hétre, t. i. 1896. évi január 8-ára (szerdára) tűzessék ki s a mennyiben a t. közgyűlés a kijelölés eredményének közlésére vonat­kozólag az imént emiitett eljárásban megnyugszik — a tanácsnoki választás is ezen a napon történjék, a mely esetben azután — ha ez állás megüresedik - a főjegyző választása jövő évi január hó 22-én, tehát még ugyanazon hónapban szintén megtörténhetik. A közgyűlés főpolgármester úr ezen bejelentését tudomásul vévén, az ahhoz fűzött indítványt egyhangúlag elfogadja s ehhez képest ki­mondja, hogy a legközelebb tartandó rendes közgyűlés 1896. január 8-ik napjára hivassék össze s hogy a z üresedésben levő tanácsnoki állás betöltése czéljából megejtendő választás ezen legközelebbi közgyűlés napirendjére kitűzessék. Egyúttal fölkéri az elnöklő főpolgármester urat, hogy a tanácsnoki állásra a kijelölő választmány által eszközlendő kijelölés eredményét több nappal a közgyűlés előtt külön meghívókon a törvényhatósági bizottság minden egyes tagjával közölni szíveskedjék. Miről Ráth Károly főpolgármester és Faller Ferencz főjegyzőhelyet­tes urak jegyzőkönyvi kivonaton értesitendők.

Next

/
Thumbnails
Contents